Kosárlabda: egyenlített a Fehérvár

MTI

Jól védekezett és támadásban is pontos volt a Fehérvár a mérkőzés első felében, így a nagyszünetig 26 pontos előnyre tett szert. A második negyed hajrájában Anthony Myles és Strahinja Milosevic összeakaszkodott egymással, ezért mindkettőt kiállították. Myles könyökkel lökött, Milosevic ütütt – az biztosnak tűnik, hogy mindketten kihagyják majd a döntő harmadik meccsét. 

A találkozó második felében nem történt lényeges változás, a Fehérvár és a Szolnok is "elkönyvelte", hogy ez az összecsapás már eldőlt.

Az Alba könnyedén győzte le a Szolnokot, egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy melyik csapat nyeri a párharc második mérkőzését. A fehérvári együttes teljesen megérdemelte a sikert. 

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó döntő kedden Szolnokon folytatódik 1-1-es állásról.

Férfi NB I, döntő, 2. mérkőzés:
TLI-Alba Fehérvár - Szolnoki Olaj 91-66 (27-12, 25-14, 20-21, 19-19)
legjobb dobók: Pearson 18, Lóránt 17, illetve Jones 16 

A további program:

3. mérkőzés, június 7.:
Szolnoki Olaj - TLI Alba Fehérvár 18.00
4. mérkőzés, június 10.:
TLI Alba Fehérvár - Szolnoki Olaj 17.00
5. mérkőzés, június 12. (ha szükséges):
Szolnoki Olaj - TLI Alba Fehérvár ?

Címkék: kosárlabda
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/26363/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda

További cikkek

Külföldi foci

A Vidi máltai, a Honvéd svéd csapat ellen villanthat az El-ben

2020.09.17. 07:30
Csütörtökön folytatódik a nagyüzem az Európa-liga selejtezőjében, de képernyőre kerül némi tenisz, kézilabda, NBA és NFL is.

Amerika

NBA: a Denver megint megcsinálta, kétmérkőzéses hátrányból fordítva jutott tovább

2020.09.16. 09:20
A Denver Nuggets sorozatban harmadjára nyert kedden a Los Angeles Clippers ellen.

Amerika

NBA: hetedik meccsre mentette a Clippers elleni párharcát a Denver (videó)

2020.09.14. 08:30
A Denver Nuggets 111-98-ra legyőzte a Los Angeles Clipperst a Nyugati főcsoport elődöntőjének hatodik mérkőzésén és így egyenlített a párharcban.

Amerika

NBA: magabiztos győzelemmel főcsoport döntős a Los Angeles Lakers

2020.09.13. 09:40
Simán lezárta a Houston elleni párharcot a Los Angeles-i együttes, amely 4-1-es összesítéssel jutott be a Nyugati főcsoport döntőjébe az észak-amerikai profi …

Amerika

NBA: életben tartotta esélyeit a Nuggets, bejutott a főcsoport döntőbe jutott a Celtics

2020.09.12. 10:50
A Boston Celtics tudta megnyerni a mindent eldöntő hetedik mérkőzést a Toronto Raptors ellen az észak-amerikai profi …

Amerika

NBA: egyetlen győzelemre a főcsoport-döntőtől a Lakers (videó)

2020.09.11. 08:50
A Los Angeles Lakers 110-100 arányban győzött a Houston Rockets ellen az NBA Nyugati főcsoportjának döntőjében és így 3-1-re vezet a párharcban.

Amerika

NBA: kétszeri hosszabbítás után kerülte el a kiesést a címvédő

2020.09.10. 10:10
A címvédő Toronto Raptors kétszeri hosszabbítás után nyert a Boston Celtics ellen és ezzel 3-3-ra kiegyenlítette a két csapat párharcát az NBA Keleti …

Amerika

NBA: a Miami kiejtette a Milwaukee-t, fordított a Lakers (videó)

2020.09.09. 09:30
A Miami Heat 4-1-es összesítéssel továbbjutott a Keleti főcsoport első kiemeltje ellen, míg a Los Angeles Lakers másodszor is győzött a Houston Rockets ellen.

Csapatsportok

Női Euroliga: elutasították a Sopron javaslatát a januári kezdésről

2020.09.08. 17:50
A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) elutasította a Sopron Basket javaslatát arról, hogy október helyett csak januárban kezdődjenek meg a női Euroliga …

Amerika

NBA: a Celticsnek már csak egy győzelem kell a címvédő búcsúztatásához

2020.09.08. 10:20
A Boston Celtics két elvesztett találkozó után hétfőn ismét nyert a címvédő Toronto Raptors ellen, ezzel egy győzelemre került az NBA keleti …