Max Verstappen nagy tervei

Kecskés István
Kecskés István

Kap hideget és meleget is Max Verstappen a Red Bull fiatal Forma-1-es veresnyzője. Az egyszeres futamgyőztes a legutóbi belga nagydíjon mindkét ferrarist, Kimi Raikkönent és Sebastian Vettelt is kiakasztotta, mindkét világbajnok igyekezett helyretenni a szerintük túlságosan is vehemens hollandot. 

Verstappen a Motorsport-Totalnak adott interjút a legutóbbi futamot követően. 

A beszélgetésben elárulta, hogy szíve szerint már jövőre világbajnok lenne, ehhez persze sok minden szükséges. És arról is beszélt, hogy meg tudja-e közelíteni a hétszeres világbajnok Michael Schumacher sikereit. 

"Remélem, hogy már jövőre elég jó lesz a világbajnoki címhez az autóm, aztán meglátjuk, jó lenne akár már 2017-ben címet nyerni. Nyilvánvalóan az a cél, hogy világbajnok legyek, de ehhez a szerencse is szükséges. A hét cím már nagyon sok, de ha egyet tudok majd nyerni, az nagyon jó lesz."

Emellett arról is beszélt az interjúban, hogy fél a pókoktól és minden a hobbija lehet, aminek van motorja. 

Verstappennek nemcsak az édesapja, hanem az édesanyja is versenyző volt, ám utóbbi nem jár a nagydíjakra, mert túlságosan is izgul, ehelyett inkább a templomba megy vasárnaponként. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/27626/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Max Verstappen

További cikkek

Autó-motor

Forma-1: Albon helyett De Vries lesz a Williams egyik pilótája az Olasz Nagydíjon

2022.09.10. 13:10
A thaiföldi Alex Albon helyett a holland Nyck de Vries lesz a Williams egyik pilótája a Forma-1-es Olasz Nagydíjon.

Autó-motor

Olasz Nagydíj: zátonyra futott a Red Bull és a Porsche tárgyalása

2022.09.09. 11:50
A Porsche biztosan nem a Red Bull motorszállítójaként száll be a Forma-1-be, miután az autógyártó és a csapat tárgyalásai zátonyra futottak.

Autó-motor

Olasz Nagydíj: Hamilton motorcsere miatt legalább 10 hellyel hátrébbról rajtol

2022.09.08. 15:30
Immár a negyedik motort használja fel a Mercedes istálló a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton autójában.

Autó-motor

Forma-1: Nemzetközi sajtóvisszhang - Verstappen hollandiai sikere és a narancs parti

2022.09.05. 11:15
A nemzetközi sajtó újra a világbajnok Max Verstappent dicséri, miután a Red Bull holland versenyzője a vasárnapi Forma-1-es Holland …

Autó-motor

Holland Nagydíj: Verstappen a saját közönsége előtt is nyert

2022.09.04. 17:00
A hazai közönség előtt szereplő világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Holland Nagydíjat Zandvoortban.

Autó-motor

Forma-1: Verstappen indul az élről a Holland Nagydíjon

2022.09.03. 16:40
A világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Holland Nagydíj szombati időmérő edzésén.

Autó-motor

Forma-1: Piastri váltja Ricciardót a McLaren-csapatánál

2022.09.02. 17:55
Az ausztrál Oscar Piastri veszi át honfitársa, Daniel Ricciardo helyét a Forma 1-es McLaren-csapatnál a következő szezonban.

Autó-motor

Jean Todt: Michael Schumacher a "legjobb kezekben van"

2022.08.31. 10:15
Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) korábbi elnöke szerint a Michael Schumacher állapotáért aggódó szurkolóknak tudniuk kell, hogy a Forma-1 legendás, …

Autó-motor

Forma-1: Belga Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhang

2022.08.29. 12:05
A nemzetközi sajtó ismét a világbajnok Max Verstappent dicséri, miután a Red Bull holland versenyzője a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjon is magabiztos győzelmet aratott.

Autó-motor

Forma-1: Verstappen a 14. helyről rajtolva is behúzta a győzelmet

2022.08.28. 17:00
A világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat Spa-Francorchampsban, ezzel tovább növelte az előnyét az …