Forma-1: Felipe Massa visszavonul!

Kecskés István
Kecskés István

A magyar szurkolók egyik kedvence Felipe Massa csütörtökön bejelentette, hogy a szezon végén befejezi pályafutását. A brazil pilóta a Williams-szel közösen tartott sajtótájékoztatón ismertette a döntését. 

Massa 2002 óta szerepel a sorozatban, tizennégy évvel ezelőtt a Sauber versenyzőjeként mutatkozott be a Forma-1-ben. Egy évvel később a Ferrari tesztpilótája volt, majd visszatért a Sauberhez. 2006-tól ismét az olasz istálló pilótjája volt és egészen 2013-ig versenyzett tűzpiros autóban. 

Három esztendővel ezelőtt szerződött a Willimas-hez, amellyel akkor három évre szóló megállapodást kötött, ami az idei év végén lejár. 

A 35 éves versenyző és Claire Williams közösen jelentették be, hogy nem kötnek új szerződést és a brazil visszavonul. 

Brazil források szerint Massa a turaató bajnokságban folytatja majd a karrierjét, a Williams pedig Jenson Buttont igazolja majd a helyére. 

Annak, hogy Massa Monzát választotta a döntésének bejelentésére szimbólikus jelentősége van, hiszen tíz esztendővel ezelőtt a legendás Michael Schumacher is itt mondta el, hogy búcsúzik a Ferraritól. Massa a sajtótájékoztatón kezdteként kiemelte, hogy jól érezte magát a Williams-nél, megköszönte a családjának és a menedzserének az elmúlt években nyújtott segítséget. 

Massa a Motorsport nevű oldalon vezetett blogjában írt a visszavonulásáról. 

"Különleges pillanatokat éltem ár a Forma-1-es karrieremben és ez most egy kicst érzelmes pillanat. Az elmúlt hónapokban sokat gondolkodtam a jövőmön és végül úgy döntöttem, hogy befejezem a pályafutásomat, elhagyom a sorozatot. Hogy mi lesz velem a jövőben azt nem döntöttem el, ugyanolyan nyugodtan határozok majd erről, mint ahogy a visszavonulással kapcsolatban tettem."

Massa a búcsújában kitért arra is, hogy 2008 volt a legrosszabb év a pályafutása során, amikor a magyar nagydíjon balesetet szenvedett és előrevetítette, hogy számára melyik idei futam jelenti majd az igazi búcsút. 

"Különleges lesz a sao paulo-i nagydíj, hiszen nekem ez lesz az utolsó. Tudom, hogy hivatalosan lesz még Abu Dzabiban egy verseny, de érzelmileg nekem a hazai verseny lesz az igazi búcsú, hiszen mindenki tudja, hogy számomra mit jelent ez a futam."

Massa 14 szezon alatt, 11 győzelmet, 41 dobogós helyet, 16 pole pozíciót, 15 leggyorsabb kört és 1110 pontot szerzett.

Címkék: Forma 1
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/27661/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1

További cikkek

Autó-motor

Forma-1: Hamilton először szenvedett majd megszerezte az oroszországi pole-t

2020.09.26. 15:15
Lewis Hamilton sikerét hozta az Orosz Nagydíj időmérő edzése. A Mercedes címvédője mögött Max Verstappen és Valtteri Bottas végeztek.

Autó-motor

Forma-1: megdöntené Lewis Hamilton csúcsát Mick Schumacher

2020.09.26. 12:30
Michael Schumacher fia célul tűzte ki azt, hogy szeretné megdönteni a legtöbb futamgyőzelem rekordját, amit még a brit pilótának sem sikerült, igaz ez már most hétvégén …

Autó-motor

Forma-1: Bottas eddig verhetetlen Szocsiban

2020.09.25. 16:05
A délelőttihez hasonlóan a délutáni szabadedzést is megnyerte Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője a Forma-1-es Orosz Nagydíj pénteki napján.

Autó-motor

Stefano Domenicali lesz a Forma-1 új vezére

2020.09.25. 15:30
2021-től a Ferrari korábbi csapatfőnöke, Stefano Domenicali lesz a Forma-1 elnök-vezérigazgatója – jelentette be a Liberty Media pénteken, hivatalos közleményben.

Autó-motor

Forma-1: Bottas volt a leggyorsabb az első szabadedzésen, Hamilton csak 19.

2020.09.25. 12:20
Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője volt a leggyorsabb a Szocsiban zajló Forma-1-es Orosz Nagydíj pénteki első szabadedzésén.

Csapatsportok

Reggeltől estig nézhetünk sportműsort a tévében

2020.09.25. 07:30
Technikai sportok két- és négy keréken, tenisz, kajak-kenu, kerékpár, sznúker, a nap végén pedig jönnek a labdajátékok, futsal, labdarúgás, kosárlabda és jégkorong a programban.

Autó-motor

Forma-1: tízezernél is többen lehetnek az Emilia-Romagna Nagydíjon

2020.09.19. 12:45
A régió elnöke, Stefano Bonaccini jelentette be, hogy a versenyre összesen 13147 nézőt engednek majd be, amelyhez a szervezőknek megfelelő higiéniai koncepciót …

Autó-motor

Mick Schumacher szerint az F2-es bajnoki cím nem garantálja az F1-es ülést

2020.09.16. 12:20
Mick Schumacher szerint az utánpótlás-sorozatban elért bajnoki cím még nem garancia semmire.

Autó-motor

Forma-1: a hétvége legjobb rádióüzenetei között éneklő Norris és örjöngő Raikkonen

2020.09.15. 15:25
Eseményekben gazdag Forma-1-es versenyen vagyunk túl.

Autó-motor

Forma-1: Hamilton nyerte a kétszer is megszakított Toszkán Nagydíjat

2020.09.13. 17:35
Lewis Hamilton győzött a Forma-1 történetének első Toszkán Nagydíján, amelyet kétszer is piros zászlóval kellett megszakítani.