Szalay Balázsék ismét elindulnak az Africa Race-en

MTI

A budapesti Széchenyi fürdő különtermében rendezett sajtótájékoztatón Szalay Balázs csapatvezető, az Opel Mokka pilótája elmondta: sokat beszélgettek arról, hogy elinduljanak-e a dél-amerikai Dakar-ralin, de mivel ragaszkodnak a sivatagi versenyzéshez, ismét Afrikát választották.

Hozzátette: idén is Monacóból, december 31-én reggel indul a mezőny, amely január 2-án áthajózik Marokkóba, a cél pedig a hagyományoknak megfelelően Szenegálban, a rózsaszín tó partján lesz.

"A pálya ezúttal még az eddiginél is több homokdűnén vezet keresztül, az útvonalat a legendás francia raliversenyző, a kétszeres Dakar-győztes Jean-Louis Schlesser tervezte" - ismertette Szalay.

Bunkoczi László navigátor elmondta: jó csapatuk és stábjuk van, ezért a győzelem lesz a céljuk. "Negyedszer állunk rajthoz az Africa Race-en, nem mondom, hogy mindegyik jól esett, sőt volt olyan indulásunk is, ami nagyon hamar véget ért. Győzelem vagy halál - ezt Balázs szokta mondani, én pedig a csapat pesszimistája vagyok, de most bennem is megfogalmazódott, hogy megpróbáljuk megnyerni a versenyt" - fogalmazott.

A Szalay, Bunkoczi duó az afrikai sivatagi viadalon 2014-ben a 18., idén a 13. helyen végzett, tavaly pedig kiesett.

A szerdai eseményen bejelentették, hogy a Darázsi Zsolt-Szalai Norbert kamionos duóval bővült az Opel Dakar Team. A párossal Szalayék már korábban is dolgoztak együtt, most pedig visszatértek a csapathoz, és ők is elindulnak az Africa Race-en.

Címkék: Rally, Kamion
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/28967/pics/lead_800x600.jpg
Rally,Kamion

További cikkek

Külföldi foci

Nemzetközi kupagyőzteseket avattunk - avagy erről írtunk augusztusban

2020.09.01. 18:10
Valamennyi nemzetközi klubfutballtorna befejeződött, megrendezték az országúti kerékpárosok Európa-bajnokságát, valamint a Forma-1-ben és a MotoGP-ben sem …

Autó-motor

Kamion Eb: Kiss Norbert vasárnap is dobogóra állhatott

2020.08.30. 18:45
Kiss Norbert a harmadik helyen futott célba a csehországi Mostban rendezett kamionos Európa-bajnokság első vasárnapi futamán. A nap második, a hétvége negyedik versenyét nem tudták …

Autó-motor

Kamion Eb: Kiss Norbert futamgyőzelemmel kezdte a szezont

2020.08.29. 21:05
Futamgyőzelemmel kezdte a gyorsasági kamion Európa-bajnokság idei szezonját a kétszeres Eb-győztes Kiss Norbert, a Révész Truck Racing Team versenyzője.

Autó-motor

Rali Eb: befejezte a római versenyt a Herczig, Ferencz duó

2020.07.27. 09:50
Vasárnap befejezte a rali Európa-bajnokság római versenyét a Herczig Norbert, Ferencz Ramón duó annak ellenére, hogy szombaton a negyedik szakaszon megsérült az autója.

Autó-motor

Rali ob: hatfutamos bajnoksággal terveznek

2020.06.02. 13:45
A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) kedden véglegesítette a rali országos bajnokság módosított versenynaptár-tervezetét, amely szerint július közepén rajtol a hat futamból álló sorozat.

Külföldi foci

A hónap amikor újjáéledt a sportvilág - avagy erről írtunk májusban

2020.06.01. 08:00
Másfél hónapra megbénította a sportvilágot a koronavírus-járvány. Szerencsére május közepétől több sportágban is újraindult az élet, számos …

Autó-motor

Kamion Eb: októberben lesz a magyarországi verseny

2020.05.15. 14:25
Újratervezték a kamion Európa-bajnokság idei versenynaptárát, amelyben továbbra is szerepel a magyar versenyhétvége.

Autó-motor

Kamion Eb: Kiss Norbert abban reménykedik, hogy augusztusban már versenyezhet

2020.05.08. 16:10
Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző úgy nyilatkozott, hogy reménykedik abban, hogy az idei szezon augusztus-szeptemberben elkezdődhet.

Egyéni sportok

Néhány sikert megünnepeltünk, aztán jött a koronavírus - avagy erről írtunk márciusban

2020.04.01. 18:05
Feljutott a Davis-kupacsapat, Szilágyi Áron világkupa-versenyt nyert, B-csoportos világbajnokságot nyert a …

Autó-motor

Kamion EB: Kiss Norbert csapatot vált

2020.03.26. 22:05
A kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert távozik a Tankpool24-Mercedes csapattól és a magyar Révész Truck Racing Team-nél folytatja pályafutását, egy MAN volánja mögött.