Döbbenet! Nico Rosberg visszavonul!

Kecskés István
Kecskés István

Hihetetlen: Nico Rosberg, a Forma-1 2016-os világbajnoka alig egy héttel azután, hogy a csúcsra ért bejelentette visszavonulását a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) bécsi gálján. 

„Különleges nap ez a számomra, hiszen most vehetem át az első helyért járó trófeát. Ez hihetetlen, de egy másik okból is lényeges ez a nap. Élnék az alkalommal, hogy bejelentsem: vége a Formula-1-es karrieremnek" – nyilatkozta Nico Rosberg. 

A világbajnok a Facebook oldalán terjedelmes közleményben indokolta a váratlan döntését. 

A huszonöt éves versenyzői pályafutásom alatt az volt az álmom, a célom, hogy a Forma-1 világbajnoka legyek. Nagyon sok áldozatot kellett ezért hoznom, hiába a sok lemondás, a kemény munka, a fájdalom mindig ez volt a célom. Ez most megtörtént és felértem a csúcsra. Mindenkinek hálás vagyok azért, aki ehhez hozzásegített. Nagyon nehéz szezon van mögöttem. Az elmúlt két idény nagy csalódás volt, hiszen mindent megtettem a végső sikerért mégsem jött össze a nagy siker. (...) Nagyon sok lemondással járt az, hogy elérjem amit akarok és sok minden kimaradt az életemből, mert mindent alárendeltem ennek. Nem tudok elég hálás lenni a feleségemnek, aki hihetetlen volt. Megérette, hogy ebben az évben nagy esélyem van a győtelemre és minden támogatást megadott nekem. Az egész életemet a világbajnoki cím megszerzése töltötte ki. Amikor Suzukában megnyertem a versenyt az én kezembe került a világbajnoki cím sorsa, de ettől kezdve óriási nyomás nehezedett rá. Ettől kezdve gondolkodtam azon, hogy ha világbajnok leszek, akkor befejezem. Abu-Dabiban vasárnap reggel már tudtam, hogy ez lehet az utolsó versenyem, így tiszta fejjel tudtam rajthoz állni. Élvezni akartam a futam minden pillanatát, mert tudtam, hogy ez lehet az utolsó… aztán kialudtak a lámpák és életem legfeszültebb 55 köre következett. Aztán hétfőn reggel meghoztam a döntést, amt csak az nehezített, hogy tudtam: nehéz helyzetbe hozom a versenyzői családomat. De Toto megértett és megerősített a támogatásával. Mindig nagyon büszke leszek arra, hogy megnyertem a világbajnoki címet ezekkel a fantasztikus emberekkel és az Ezüst Nyilakkal. Most csak élvezni akarom a pillanatot, a sikert és visszagondolhatok a szezonra.

A helyzettel kapcsolatban megszólalt Toto Wolf, a Mercedes csapatfőnöke is. 

Ez egybátor döntés volt Nico részéről, ami mutatja az erejét és a karakterét. Úgy döntött, hogy a csúcson befejezi, akkor amikor elérte a gyermekkori álmát. Amikor közölte velem a döntését, akkor azonnal elfogadtam. Nico különleges kombinációja a tehetségnek és a harcosnak és ezek vitték fel a csúcsra. Sokan azt gondolták, hogy aranyozott út vezet számára a sikerhezt, mert az apja is világbajnok volt, de szerintem ez a tény csak még nagyobbá tette a kihívást és még komolyabb súlyt helyezett rá. A csapat vele lett erősebb, hiszen nagyon sok energiát kaptunk tőle. Minden idők legnagyobb pilótái Michael Schimacher és Lewis Hamilton mellett hihetetlenül sokat tett azért, hogy a csapat a csúcsra érjen, köszönjük! Mi most nemcsak egy váratlan, hanem egy izgalmas helyzetben is vagyunk. Új korszak kezdődik a versenyzésben a műszaki előírások miatt és van egy üres helyünk. Időre van szükségünk, hogy elemezzük a helyzetet és megtaláljuk a megfelelő utat. 

A bécsi rendezvényen ott van Lewis Hamilton, a német csapattársa is, így gyorsan el tudta mondani a véleményét a helyzetről.

„Talán én vagyok azon kevés emberek egyike, akit ez nem lepett meg. De ez azért van, mert már régóta ismerem őt. Ez az első alkalom, hogy nyert ellenem a tizennyolc évünk alatt, és ezért nem lepett meg, hogy úgy döntött, abbahagyja. Emellett van már családja is, akikkel foglalkoznia kell, van egy gyereke, és a Forma–1 nagyon sok időt elvesz az életedből. Tizenhárom évesek voltunk, amikor együtt kezdtük, és mindig is arról beszéltünk, hogy bajnokok leszünk. Amikor csatlakoztam a Mercedeshez, Nico már ott volt, és erről is beszéltünk gyerekként. Nagyon-nagyon furcsa lesz, és szomorú, hogy nem lesz a csapatunkban jövőre. Az egész sportágnak hiányozni fog. Minden jót kívánok neki” – idézi az m4sport.hu a háromszoros világbajnok.

Részletek hamarosan!

Címkék: Forma 1, Nico Rosberg
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/28997/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Nico Rosberg

További cikkek

Magyar foci

Közvetítések: MOL Fehérvár-Ferencváros rangadó a hétvége első napján

2020.10.31. 07:30
A Dinamo Kijev elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés után ismét fontos mérkőzés elé néz a Ferencváros, hiszen a bajnoki címre hajtó MOL …

Autó-motor

Forma-1: tükörsimán írt történelmet Hamilton Portugáliában

2020.10.25. 15:45
A hatszoros brit világbajnok pályafutása 92. futamgyőzelmét szerezte meg a Portugál Nagydíjon, ezzel immáron egyedüli rekorder a száguldó cirkuszban ebben a …

Autó-motor

Közvetítések: jön a Portugál Nagydíj, rangadó az NB II-ben

2020.10.25. 07:30
Lewis Hamilton Portugáliában döntheti meg Michael Schumacher rekordját futamgyőzelmekben, míg a Nyíregyháza a Debrecen ellen lép majd pályára vasárnap este.

Autó-motor

Forma-1: Hamilton tönkretette Bottas tökéletes hétvégéjét Portimaóban

2020.10.24. 16:35
Hiába nyert meg minden szabadedzést a Mercedes finn pilótája, a legfontosabb pillanatban csapattársa gyorsabbnak bizonyult nála a Portugál Nagydíj …

Külföldi foci

Közvetítések: beindul a hétvégi nagyüzem, pályán a női labdarúgó-válogatott

2020.10.23. 07:30
A Bajnokok Ligája- és az Európa-liga-csoportmérkőzések után ismét a topligáké a szerep, de a magyar női labdarúgó-válogatottat …

Autó-motor

A Jégemberek is öregszenek

2020.10.17. 09:50
Kimi Raikkönen minden kétséget kizáróan a Forma-1 történetének egyik legkedveltebb, legkarakteresebb figurája. Soha nem szerette a nagy felhajtást, a vele készített interjúktól pedig alighanem minden újságíró retteg.

Autó-motor

Forma-1: Hamilton a Nürburgringen érte be Schumachert

2020.10.11. 15:55
Lewis Hamilton nyerte a legendás Nünrburgringen rendezett Eifel Nagydíjat, ezzel pályafutása 91. futamgyőzelmét szerezte meg a brit, amivel beállította Michael Schumacher rekordját.

Csapatsportok

Jön a szerb-magyar NL-csörte és Babosék RG-döntője

2020.10.11. 07:30
Vasárnap is folytatódik a válogatott labdarúgó-mérkőzések sora, de lesz Forma-1, Roland Garros finálé, kézilabda BL és amerikai futball is a tévében.

Autó-motor

Forma-1: ismét Mercedes uralom, harmadik helyen zárt Verstappen

2020.10.10. 16:40
Ismét a két Mercedes indulhat az első két helyről a vasárnapi Eifel Nagydíjon Németországban, miután Valtteri Bottas 256 ezredes előnnyel behúzta az időmérőt Lewis …

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a Győri Audi ETO KC, Spanyolország és Németország is

2020.10.10. 07:30
A győri lányok a dán Odense ellen mérkőznek meg a női kézilabda Bajnokok Ligájában, míg a spanyol és német labdarúgó-válogatott a …