Vizes vébé: készül a női vízilabda válogatott

Kecskés István
Kecskés István

A szlovákiai Somorján ráhangoló edzésekkel kezdte meg a felkészülést a nyári, budapesti vizes világbajnokságra a magyar női vízilabda-válogatott.

Bíró Attila együttese a hétfői úszóedzések után kedden strandröplabdázással hangolódott az előtte álló feladatokra.

A keretből egyelőre hiányzik az Egyesült Államokban tanuló és játszó Antal Dóra, Illés Anna kettős, amely jövő héten csatlakozik a társaihoz.

"Kerékpározás, futás és erőnléti edzések is szerepelnek az első heti programban" - mondta a szövetség honlapjának Bíró Attila, akinek csapata a laza, homokon zajló bemelegítő feladatok után úszott és egy keveset labdázott is a keddi gyakorláson.

A somorjai felvezető hét után Budapesten készül tovább a válogatott, majd a harmadik és negyedik héten Kínába utazik, ahol június 6. és 11. között a világliga Szuperdöntőjében szerepel. Ezt követi három hét fővárosi edzőtábor, majd a július 16-án rajtoló világbajnokság előtt Miskolctapolcán játszik a Vodafone Kupán Ausztrália, Egyesült Államok és Új-Zéland ellen.

A női válogatott bő világbajnoki kerete:

Kapusok:
Bolonyai Flóra (BVSC), Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros)
Mezőnyjátékosok:
Antal Dóra (Berkeley Egyetem, amerikai), Bujka Barbara (Szeged), Czigány Dóra (UVSE), Csabai Dóra (UVSE), Illés Anna (Berkeley Egyetem, amerikai), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Keszthelyi Rita (UVSE), Menczinger Kata (Dunaújváros), Parkes Rebecca (Eger), Somhegyi Noémi (Dunaújváros), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Takács Orsolya (BVSC), Tóth Ildikó (UVSE)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/31982/pics/lead_800x600.jpg
Vizes sportok,Vízilabda,FINA VB 2017

További cikkek

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a női Euroligában a Sopron, folytatódik a labdarúgó BL

2021.03.17. 07:30
A soproniak a francia Lyon ellen lépnek pályára az Euroligában, míg a férfi labdarúgó BL-ben a Bayern München és a Chelsea is a …

Magyar foci

Közvetítések: visszavághat a Puskás Akadémia az Újpestnek

2021.03.06. 07:30
A felcsúti együttes ismét a lila-fehéreket látja vendégül, akárcsak nemrég a kupában, de emellett számos érdekes eseményt kínál nekünk a szombat, például Fucsovics …

Egyéni sportok

Közvetítések: tenisz, labdarúgás és téli sport is a képernyőn

2021.03.04. 07:30
Folytatódik a Lyon-i és a dohai tenisztorna is, de láthatunk többek között angol labdarúgást, északisít és sznúkert is a csütörtöki napon.

Külföldi foci

Közvetítések: kupák minden mennyiségben

2021.03.03. 06:30
Gulácsi Péterék a Német Kupa elődöntőjéért, a Barcelona a spanyol Király Kupa fináléjáért játszik.

Magyar foci

Közvetítések: ismét Ferencvárosban okozhat meglepetést a Diósgyőr

2021.03.02. 07:30
A kiesés ellen küzdő miskolciak a címvédőhöz látogatnak az NB I-ben, de láthatunk vízilabdát, rengeteg teniszt és még sok minden mást március második …

Csapatsportok

Közvetítések: az örökrangadó és a Siófok-Fradi viszi a prímet a csúcsszombaton

2021.02.27. 07:30
Az év eddigi legsűrűbb napja jön, már ami a televíziós sportközvetítéseket illeti, szó szerint lesz minden, mint a búcsúban.

Magyar foci

Közvetítések: fontos lépést tehet a bennmaradás felé a Diósgyőr

2021.02.26. 07:30
A miskolci együttes a Mezőkövesdet látja vendégül az NB I 23. fordulójában, egy győzelemmel pedig nagy lépést tehetne a bennmaradás felé a gárda.

Csapatsportok

Közvetítések: folytatódnak a BL-nyolcaddöntők, képernyőn a Telekom Veszprém

2021.02.17. 07:30
A magyar bajnok a Motor Zaporizzsját fogadja a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, de az estét ismét a futball uralja.

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a Telekom-Veszprém, rangadó a Premier Leagueben

2021.02.04. 07:30
A Barcelona ellen játszik rangadót a Telekom-Veszprém a kézilabda Bajnokok Ligájába, míg a Chelsea a Tottenhemhez látogat az angol labdarúgó élvonalban.

Magyar foci

Közvetítések: rangadó az NB I-ben és a Premier Leagueben

2021.01.30. 07:30
A bajnoki címre hajtó MOL Fehérvár FC a Budapest Honvédot fogadja az NB I-ben, míg a Manchester United az Arsenalhoz látogat a Premier Leagueben a szombati napon.