Vizes vb: Bernek Péter 200 háton új országos csúccsal lett hatodik

Kecskés István
Kecskés István

Nagyot úszott Bernek Péter, aki megjavította a magyar rekordot és pontszerző helyen ért célba 200 háton. 

Fotó: MTI

Bernek Péter a hetedik idővel került be a 200 hát döntőjébe, amelyben többek között volt a négyszeres olimpiai bajnok, amerikai Ryan Murphy is, valamint a tegnap legjobban teljesítő kínai Xu Jiayu és a jó formában úszó orosz Jevgenyij Rjlov

A magyar versenyző a hetedik helyen fordult ötvennél, ahol Rylov világcsúcs részidőn belül volt még, sőt aztán fokozta is a tempót és miközben Bernek maradt a hetedik, 100-nál már négy tizeddel volt jobb a csúcsnál. 

Az utolsó ötvenre aztán már kicsúszott a csúcsidőből, de a vezető helyét megtartotta és 1.53.61-el megnyerte a számiot. Bernek Péter új országos csúccsal – 1.55.58 – a hatodik helyen végzett. 

"Nem sokon múlott, azt hittem, picivel ennél is tudok jobbat, ezzel együtt örülök, hogy ennyi kihagyás és sérülés után kétszer is országos csúcsot tudtam úszni" – nyilatkozta Bernek.

A döntőben született egy ifjúsági világcsúcs is, amelyet az orosz Klement Kolesnikov úszot (1.55.14.).

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/33418/pics/lead_800x600.jpg
Vizes sportok,Úszás,FINA VB 2017,Bernek Péter

További cikkek

Egyéni sportok

Úszás: Sós Csaba szerint körülbelül 15 pozitív koronavírus-teszt született az úszóknál

2020.04.06. 17:20
A magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya a Sport Televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy körülbelül 15 …

Egyéni sportok

Úszás: leukémia után ismét a medencében Rikako Ikee

2020.04.06. 09:30
Pozitív történet Japánból: tavaly februárban mindenkit váratlanul ért, hogy Rikako Ikee, japán úszóbajnoknál, leukémát diagnosztizáltak. Most, közel egy év küzdelem után …

Egyéni sportok

Úszás: jobban van a szívrohamot kapó amerikai olimpiai bajnok

2020.04.04. 14:40
Jól halad a gyógyulással a korábbi kétszeres olimpiai bajnok úszó Bruce Furniss, aki vasárnap kapott szívrohamot.

Egyéni sportok

Úszás: Hosszú Katinka igyekszik még jobb formába kerülni

2020.04.04. 10:40
Hosszú Katinka úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy igyekszik a pozitív oldalát nézni annak, hogy egy évvel elhalasztották a tokiói olimpiát és úgy érzi, hogy jövőre akár még …

Egyéni sportok

Úszás: két hétre betiltotta az edzéseket a szövetség

2020.04.01. 20:45
Több úszónak is pozitív lett a koronavírus-tesztje a héten, ezért a Magyar Úszó Szövetség rendkívüli ülésén az edzések felfüggesztéséről határozott.

Egyéni sportok

A hónap amikor leállt a sportvilág, avagy mit töröltek és halasztottak el márciusban?

2020.04.01. 20:00
Márciusi összefoglalónk második részében a teljesség igénye nélkül összegyűjtjük, hogy melyik jelentős …

Egyéni sportok

Úszás: Bohus Richárd is elkapta a koronavírust

2020.03.31. 18:55
A világbajnoki bronzérmes úszó a múlt héten furcsaságokat észlelt, s bár csodálkozott ezeken, gondolt a fertőzésre is, de hogy valóban elkapta a vírust, azt csak a második teszt után derült ki.

Egyéni sportok

Úszás: Kozma Dominik koronavírus-tesztje is pozitív lett, egyre több a beteg

2020.03.31. 17:45
Kozma Dominik közösségi oldalán osztotta meg, hogy Kapás Boglárkához hasonlóan pozitív lett a második koronavírus-tesztje.

Egyéni sportok

Úszás: Kapás Boglárka koronavírus-tesztje pozitív lett

2020.03.31. 12:50
Kapás Boglárka a közösségi oldalán adta hírül, hogy pozitív lett a koronavírus-tesztje. A magyar úszó jól érzi magát, tünetmentes, házi karanténban van.

Egyéni sportok

Tokió 2020: Hosszú Katinka örül a gyors döntésnek

2020.03.30. 19:15
Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó a közösségi oldalán reagált a tokiói olimpia új időpontjára.