EYOF: elégedettek a sportszakmai vezetők a lebonyolítással

MTI

Új színvonalra emelte a győri rendezésű Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) a következő ifjúsági olimpiákat - ezt hangsúlyozták a sportszakmai vezetők az esemény zárónapján tartott szombati sajtótájékoztatón.

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke kiemelte: az egész sportszerető világ figyelme néhány hete  Magyarországra fókuszál a nagyszabású sportesemények miatt, amelyek közül az EYOF a legnagyobb szabású. Tíz sportágban, ötven ország több mint 2400 sportolója versenyez, akiket 1100 sportszakember munkája segít a sikeres szereplésben.

A MOB-elnök büszkeségét fejezte ki, hogy az ország első ötkarikás eseményét a város "soha nem látott színvonalon" rendezte meg a létesítmények, a szálláskörülmények, a lebonyolítás, a sportolói élmények és az étkeztetés területén.

A sportvezető szerint az esemény azt is megmutatta azoknak az embereknek, akiknek régi vágya, hogy egyszer Budapest olimpiát rendezhessen, hogy "együtt mindenre képesek vagyunk". 

Borkai Zsolt, Győr polgármestere, a szervezőbizottság elnöke hangsúlyozta, hogy az idei EYOF-fal mindenki sokkal gazdagabb lett, ez volt "minden idők legjobb" ifjúsági olimpiája. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a 2020-as, tokiói nyári olimpián sok, most az EYOF-on résztvevő fiatal versenyez majd. 

Joseph Cassar, az EYOF Győr 2017 koordinációs bizottság elnöke "a legjobb és a legnagyobb" jelzőkkel minősítette a győri rendezésű versenyt. 

A sajtótájékoztatót követően Kulcsár Krisztián az MTI-nek elmondta, hogy a korábbi ifjúsági olimpiákhoz képest a mostani a magyar versenyzők szempontjából már most sokkal sikeresebb szereplés. Hozzátette, a kajak-kenu most került be az EYOF programjába, ami Magyarországon ma a legerősebb olimpiai sportág, ez pedig sokat hozzátett ahhoz, hogy eredményesen szerepeljen a magyar csapat.

"De akármilyen prognózis is volt a szívünkben, ez az eredmény messze túlszárnyalja az elképzeléseinket" - hangsúlyozta Kulcsár, aki arról is beszélt, hogy a versenyzők erősödése egyesületi és szövetségi szinten tovább folytatódik, a legnagyobb feladat most az lesz, hogy a korosztályos és a felnőtt mezőny között lévő nagy választóvonalat az ifjú tehetségek minél könnyebben és hamarabb át tudják lépni. "A sikeres EYOF rendezés pedig mindenképpen emeli a magyar sportmozgalom súlyát a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban". 

A zárónap előtt Magyarország 34 éremmel az éremtáblázat második helyén áll Oroszország mögött.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/33445/pics/lead_800x600.jpg
MOB,EYOF,Kulcsár Krisztián

További cikkek

Egyéni sportok

Újabb legendás magyar sportolók kerültek be a halhatatlanok közé

2020.09.30. 13:45
A Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete a mai közgyűlésén Schmitt Pált, Jónyer Istvánt és Kőbán Ritát választotta be a tagjai közé.

Egyéni sportok

Kajak-kenu vk: 15 éremmel zártak a magyarok

2020.09.27. 17:45
A leghosszabb távon, 5000 méteren a kenus Adolf Balázs és a kajakos Bodonyi Dóra révén két győzelmet arattak a hazai versenyzők a szegedi kajak-kenu világkupán.

Egyéni sportok

Kajak-kenu vk: taroltak a magyar vegyespárosok

2020.09.27. 15:45
A szegedi kajak-kenu világkupa vasárnapi, kora délutáni versenyszámaiban is örülhettünk magyar érmeknek.

Egyéni sportok

Súlyemelés: hullanak ki a csontvázak a szekrényből az IWF-nél

2020.09.27. 12:05
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség jelentése szerint a Nemzetközi Súlyemelő Szövetségnél 130 doppingmintát nemes egyszerűséggel nem vizsgáltak meg.

Egyéni sportok

Finndingi Eb: Berecz Zsombor Európa-bajnok!

2020.09.06. 15:30
Berecz Zsombor aranyérmet szerzett a lengyelországi Gdyniában rendezett vitorlázó finndingi Európa-bajnokságon.

Külföldi foci

Nemzetközi kupagyőzteseket avattunk - avagy erről írtunk augusztusban

2020.09.01. 18:10
Valamennyi nemzetközi klubfutballtorna befejeződött, megrendezték az országúti kerékpárosok Európa-bajnokságát, valamint a Forma-1-ben és a MotoGP-ben sem …

Egyéni sportok

Atlétika: babát vár Márton Anita

2020.08.13. 15:10
A kiváló dobóatléta és férje jövő februárra várják első gyermeküket.

Egyéni sportok

Atlétika: elhunyt Kulcsár Gergely háromszoros olimpiai érmes gerelyhajító

2020.08.12. 19:10
A Magyar Atlétikai Szövetség tájékoztatása szerint 86 éves korában elhunyt Kulcsár Gergely, háromszoros olimpiai érmes gerelyhajító.

Egyéni sportok

Kajak-kenu: elhunyt a kétszeres olimpiai bronzérmes Kassai-Farkas András

2020.08.12. 15:25
A Magyar Olimpiai Bizottság közleménye szerint hétfőn, 85 éves korában elhunyt Kassai-Farkas András, aki Farkas Imre néven szerzett bronzérmet 1956-ban …

Egyéni sportok

Csak 2026-ban lesz a következő ifjúsági olimpia

2020.07.15. 19:25
A szenegáli állam valamint a Nemezetközi Olimpiai Bizottság közös döntésének értelmében a 2022-re kiírt ifjúsági nyári olimpiát 2026-ra halasztották. A játékoknak ugyanúgy Dakar ad …