Tenisz: Suárez Navarro megállította Babos Tímeát

Pintér M. Lajos
Pintér M. Lajos

Háromjátszmás nagy csatában a spanyol jutott be a legjobb 32 közé az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. Babosnak volt ugyan esélye, de sajnos a döntő szettben a legrosszabbkor került hullámvölgybe.

A világranglistán jelenleg 39. spanyol Carla Suárez Navarro várt az első körben a tizedik kiemelt amerikai Coco Vandeweghét búcsúztató Babos Tímeára az ausztrál nyílt teniszbajnokságon a legjobb 32 közé jutásért. A két versenyző három korábbi összecsapását egyaránt a hispán nyerte meg (2014-ben Florianopolisban kemény pályán, 2015-ben Birminghamben füvön, 2016-ban Madridban salakon), ám a magyar teniszező remek formáját tekintve bizakodtunk abban, hogy most megtörik a jég.

Az első játszmában a WTA-listán 51. pozíciót elfoglaló Babos kezdte az adogatást, és hozta is szerváját, majd bréklabdákhoz jutott, ám nem tudott élni az eséllyel. Büntetett a spanyol, aki második brékpontját értékesítve elvette a magyar lány adogatását, és 2:1-re vezetett. Ezt követően Babos nem tudta megérintetni ellenfele adogatójátékait, 4:2-nél viszont megint több hibát követett el, a sarkokat pontosan és erősen célzó Suárez Navarro másodszor is brékelt, és 33 perc után 5:2-nél máris az első szettért szerválhatott. Ekkor még megremegett a keze, Timi 15-30-ról zsinórban három pontot nyerve elvette riválisa adogatását, majd sajátját is simán hozva 5:4-re szépített. Ekkora azonban már nem volt mese, a hispán semmire nyerte szervagémjét, és 42 perc alatt behúzta az első felvonást is.

A 24 éves magyar kiválóság azonban nemhogy letört volna ettől, de felpaprikázta, hogy hátrányba került. A második játszmában 2:1-nél gyönyörű nyerő ütésekkel operálva semmire brékelte ellenfelét, majd tovább fokozva a lélektani előnyt bréklabdákról fordítva nyerte meg szervagémjét, és húzott el 4:1-re. 5:2-nél Suárez Navarro a szettben maradásért adogatott, ám Babos fantasztikus tenisszel pontot tett a második játszma végére. 33 perc kellett az egyenlítéshez. Jöhetett a mindent eldöntő harmadik szett.

Ami a lehető legrosszabbul kezdődött, hiszen a spanyol elvette a mi lányunk adogatását. Ebben segítséget kapott ellenfelétől, hiszen Babos kettős hibát ütött, ki nem kényszerített hibákat vétett. A legjobb lett volna azonnal visszavenni az ellopott szervagémet, és volt is rá lehetőség, hiszen Suárez Navarro adogatójátékában bréklabdákhoz is jutott Timi. Sajnos egyiket sem sikerült értékesítenie, és a meccs egyik leghosszabb, legkiélezettebb gémje az ellenfélé lett, aki 2:0-ra lépett meg ezzel a döntő szettben. Ebben a helyzetben sorsdöntőnek látszott, hogy Babos ne veszítse el még egyszer a szerváját, ám a rivális is érezte, hogy addig kell ütnie a vasat, amíg meleg, tehát nyomás alá helyezte a magyar teniszezőt. Hiába vezetett Timi 40-30-ra, a spanyol ütött egy gyönyörű tenyeres nyerőt, majd kétszer is hiába késztette a magyar játékost, újból brékelt, és 3:0-nál nagyon közel került a továbbjutáshoz. Érezhetően lendületbe is jött, ekkor már ő irányított, és könnyen szerválta ki a következő gémet is, amivel már 4:0-ra ment. El is engedte az ötödik játékot, amit Babos semmire hozott, így 4:1-re szépített. Suárez Navarro 15-re nyerte meg szervagémjét, azaz a magyar lány 1 óra 45 perc elteltével a mérkőzésben maradásért adogatott, sikerrel, visszajött 5:2-re. A spanyol viszont nem ismert kegyelmet, stílusosan egy ásszal tett pontot a meccs végére, semmire hozta az utolsó gémet, 6:2-vel hozta el a harmadik szettet, és 1 óra 50 perc alatt kiejtette Babos Tímeát.

„Nagyon sajnálom a mai mérkőzést”

– értékelt honlapján a magyar teniszező. Hozzátette, meglátása szerint az elején hibázott, amikor a bréklabdáknál nem volt agresszívabb, azt követően viszont ellenfele „szinte hibátlanul játszott” az első játszmában.

„A második szettben küzdöttem, ahogyan csak bírtam. Ellenfelemnek is voltak lehetőségei, de sikerült egyenlítenem”

– mondta Babos, aki szerint a harmadik felvonás elején megremegett kicsit a keze, s ez döntőnek bizonyult.

„A lényeg, hogy ebből is tudjak tanulni. Nagy mérkőzés volt, amelyen hosszú ideig jól is játszottam. Most szomorú vagyok, de bízom benne, hogy idővel azért jobb lesz a kedvem”

– nyilatkozta a soproni születésű teniszező.

Australian Open, női egyes, 2. forduló:

C. Suárez Navarro (spanyol) – Babos Tímea 6:4, 2:6, 6:2

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/37712/pics/lead_800x600.jpg
Tenisz,Babos Tímea,Grand Slam,Ausztrália,Australian Open

További cikkek

Egyéni sportok

US Open: Danyiil Medvegyev meggátolta Djokovicsot a történelemírásban

2021.09.13. 00:45
Danyiil Medvegyev legyőzte Novak Djokovicsot a US Open döntőjében és így első Grand Slam-tornagyőzelmét aratta és így meggátolta a világelsőt abban, …

Egyéni sportok

US Open: Emma Raducanu történelmet írva Grand Slam-tornát nyert

2021.09.12. 00:15
A brit Emma Raducanu győzelmével zárult a US Open női egyes döntője. A 19 éves játékos tenisztörténelmet írva első játékosként nyert Grand Slam-tornát a …

Egyéni sportok

US Open: nem sikerült a bravúr, az első körben búcsúzott Gálfi Dalma

2021.08.31. 18:45
Két szettben, 6:3, 6:2-re kikapott a selejtezőből főtáblára jutó Gálfi Dalma a horvát Petra Martictól az amerikai nemzetközi teniszbajnokság (US Open) …

Egyéni sportok

Tokió 2020: óriási meccs után dőlt el az orosz házidöntő teniszben

2021.08.01. 15:50
Az Anasztaszija Pavljucsenkova, Andrej Rubljov kettős nyerte a vegyes párosok orosz házidöntőjét a tokiói olimpia tenisztornáján.

Külföldi foci

Tokió 2020: Alexander Zverev a férfi tenisz olimpiai bajnoka

2021.08.01. 12:15
A német Alexander Zverev nyerte a férfiak olimpiai teniszversenyét, miután a döntőben legyőzte az orosz Karen Hacsanovot.

Egyéni sportok

Tokió 2020: nem sikerült a duplázás Bencicnek, cseh arany a női párosoknál

2021.08.01. 10:15
A világelső Barbora Krejcíkova, Katerina Siniaková cseh kettős nyerte a női teniszezők párosversenyét a tokiói olimpián.

Egyéni sportok

Tokió 2020: Belinda Bencic a női tenisz olimpiai bajnoka

2021.07.31. 16:30
A svájci Belinda Bencic győzelmével zárult a tokiói olimpia tenisztornájának női egyes versenye.

Egyéni sportok

Tokió 2020: Djokovics a bronzérmet is elbukta, brazil páros a harmadik helyen női párosban

2021.07.31. 11:50
Az elődöntő után a bronzmérkőzést is elveszítette Novak Djokovics, miután 6:4, 6:7 (6–8), 6:4 arányban kikapott a …

Egyéni sportok

Tokió 2020: az esélyesebb horvát páros lett olimpiai bajnok teniszben

2021.07.30. 14:35
A horvát Nikola Mektic és Mate Pavic kettőse nyerte a férfi páros teniszversenyt a tokiói olimpián, miután legyőzte honfitársait.

Egyéni sportok

Tokió 2020: Roger Federer is visszalépett!

2021.07.13. 21:10
Roger Federer bejelentette, hogy térdsérülés miatt kihagyja a tokiói olimpiát és így szinte biztosan egyéni olimpiai aranyérem nélkül zárja le sikerekben gazdag pályafutását.