Fucsovics Márton: szabad a hetem a Davis Kupára

MTI

A teniszszövetséggel (MTSZ) való vitájának rendeződése esetén örömmel játszana a februári Davis Kupa-selejtezőben Fucsovics Márton, aki pályafutása legsikeresebb évét hagyta maga mögött.

A világranglistán karriercsúccsal 36. magyar játékos szerdai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy Doha, Sydney és az Australian Open után szabad a hete február elején, így ha megoldódik a konfliktus, akkor a válogatottal tart Frankfurtba a németek elleni párharcra. Fucsovics és Babos Tímea szeptemberben közölte, hogy nem kíván együttműködni a továbbiakban a szövetséggel, és mindaddig nem adja a nevét egyetlen az MTSZ-hez köthető eseményhez sem, amíg annak működésében nem lesznek jelentős változások, s a vezetőség nem változtat a játékosokhoz való viszonyán és a szakmai koncepcióján.

A 26 éves teniszező jelezte, jelenleg kemény fizikai alapozással készül a következő idényre, a sajtóeseményre is futóedzésről érkezett a BOK Csarnokból.

"Másfél hete kezdődött a négyhetes felkészülés, mostanában keveset teniszezek" - adott helyzetjelentést Fucsovics, aki idei 49 mérkőzéséből 25-öt megnyert, és az adogatások fogadása szempontjából a világ 16. legjobbja. "Az idei évemről mindenképpen kiemelném a Roger Federer elleni Australian Open-nyolcaddöntőt, a másik csúcspont a US Openen a későbbi bajnok Novak Djokovic elleni meccsem, ahol végül fizikálisan fölém kerekedett, a harmadik pedig természetesen az első ATP-tornagyőzelmem Genfben"

- sorolta 2018 legemlékezetesebb pillanatait, utóbbihoz hozzátéve, a Svájcban legyőzött Stan Wawrinkától szenvedte el a legfájóbb idei vereségét is, amikor Torontóban négy meccslabdáról kapott ki tőle.

Ami az áprilisban esedékes budapesti tornát illeti, a magyar éljátékos annyit mondott, hogy azon a héten lesz a magasabb besorolású barcelonai verseny is, és stábjával igyekeznek szakmailag a megfelelő döntést meghozni.

A múlt heti bejelentésről, mely szerint Babos Tímeával indul vegyespárosban az Australian Openen, úgy fogalmazott:

"Még sosem játszottam vegyespárost, annyi bizonyos, hogy a Grand Slameken szeretnénk indulni Timivel. Nyáron kezdődik az olimpiai kvalifikáció, és óriási lenne érmet nyerni együtt a tokiói játékokon."

Edzője, Sávolt Attila az MTI-nek elmondta, Fucsovics Márton az idén nőtt fel ahhoz, hogy a világ legjobbjaival játsszon, főként a mentális fejlődésének köszönhetően.

"Persze játéktudásban is sokat lépett előre, például védekező játékban, emellett remekül mozog a pályán, és labdabiztosabbá vált. Az adogatása is egyre jobb, az utóbbi időben gyakrabban mer szerva-röptét játszani. Most a negyedik közös alapozó szezonunk közepén járunk, és messze ez a legkeményebb. Olyan edzéseket tudunk végigcsinálni, amilyeneket mindig is szerettem volna" - fejtette ki. "Igaz, hogy idén csak 33 százalékban nyerte meg a döntő szetteket, de talán csak a Djokovic elleni New York-i meccs múlt az erőnléten, ott extrém körülmények voltak."

Sávolt - aki Fucsovics előtt az utolsó top 100-as magyar teniszező volt - úgy vélekedett, 2019-re a top 50-ben maradás az elsődleges cél.

"Marciban még van 8-9 év, jövőre ha jobb idénye van, akkor odaérhet a top 20-ba, de jöhet egy rosszabb év is, és visszacsúszhat a 60-80. helyre is. A lényeg, hogy ugyanilyen motiváltan álljon hozzá a játékhoz"

- jelentette ki.

Ami a Davis Kupa-selejtezőt illeti, Sávolt Attila szerint tanítványának hiányozna a válogatottbeli szereplés, és szeptemberben a csehek elleni párharcot is nehezen mondta le.

"Egyelőre egy picit sem sikerült abba az irányba lépni a szövetséggel, hogy a helyzet megoldódjon. Amikor Marci közzétette azt az ominózus Facebook-posztot, még egészen más dolgokról volt szó, de ez már túlnőtt a mi kompetenciánkon. Jelen állás szerint csináljuk a saját dolgunkat, és Marci egyéni pályafutására koncentrálunk"

- tette hozzá.

Fotók: MTI

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/45280/pics/lead_800x600.jpg
Tenisz,Fucsovics Márton,Magyar Tenisz Szövetség

További cikkek

Egyéni sportok

Ezredforduló után született lengyel nyerte a Roland Garrost

2020.10.10. 18:10
Iga Swiatek mindössze 19 évesen megnyerte élete első Grand Slam-tornáját, miután 2-0-ra legyőzte a 21 esztendős Sofia Kenint a francia tenisztorna döntőjében.

Csapatsportok

Babos Tímeáék elődöntőznek a Garroson és indul a technikai sportos hétvége

2020.10.09. 07:30
Babos Tímea és Kristina Mladenovic délelőtti elődöntője mellett a Forma-1 és a gyorsasági motorosok is versenyeznek a hétvégén, de lesz …

Magyar foci

Közvetítések: egy meccs mindenek fölött

2020.10.08. 07:30
Sorsdöntő Európa-bajnoki selejtezőn lép pályára Bulgáriában a magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön, de tartogat egy-két csemegét még a mai tévéműsor.

Csapatsportok

Ma kevés közvetítéssel kell beérnünk a képernyő előtt

2020.10.06. 07:30
Szokatlan módon kimarad a labdarúgás, be kell érnünk német kézilabdával, amerikai baseball-meccsel, és a darts World Grand Prix-vel. Persze a Roland Garros és a Giro mellett.

Egyéni sportok

Roland Garros: Fucsovics bírta kevésbé az idegek harcát

2020.10.05. 15:05
Négy szoros szettben, közel négy órás csatában vereséget szenvedett Fucsovics Márton a 13. kiemelt orosz Andrej Rubljevtől a francia nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében.

Egyéni sportok

Közvetítések: Fucsovics Roland Garros-nyolcaddöntője és minden más

2020.10.05. 07:30
Legmagasabban rangsorolt férfi teniszezőnk élete bravúrjára készül, de képernyőre kerül a hét első napján némi kerékpár, egy kis futball és kevés …

Egyéni sportok

Negyeddöntőben Babos Tímeáék a Roland Garroson

2020.10.04. 18:45
Sem az esőszünet, sem a román ellenfél nem tudta megzavarni a második helyen kiemelt magyar, francia női párost.

Csapatsportok

Vasárnapi tévéfotel: futball minden mennyiségben

2020.10.04. 07:30
Babos Timiékért szoríthatunk a Roland Garroson, miközben déltől éjszakáig a finomabbnál finomabb labdarúgócsemegék közül szemezgetünk.

Egyéni sportok

Roland Garros: Fucsovics káprázatos, már nyolcaddöntős

2020.10.03. 15:35
A legmagasabban rangsorolt magyar teniszező három szettben győzte le a brazil Thiago Monteirót a francia nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójában.

Csapatsportok

Szokásos hétvégi sportparádé a képernyő előtt

2020.10.03. 07:30
Újra pályán Fucsovics Márton és Babos Timiék a Garroson, rengeteg labdarúgás itthonról és a topligákból, indul a Giro, az éjjel pedig a küzdősportoké.