Vizes-vb: Hosszú Katinka szerint egy állomás ez a vb-cím Tokióig

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Már a jövő évi tokiói olimpia tükrében értékelte hétfői világbajnoki címét Hosszú Katinka, aki a dél-koreai Kvangdzsuban sorozatban negyedszer diadalmaskodott 200 méter vegyesen. Ezzel az első női úszó, aki egymás után négyszer nyerte meg ugyanazt a számot.

Fotó: MTI

"Ez egy nagyon jó állomás Tokió felé, bár az sem lesz a végállomás" - nyilatkozta az immáron nyolcszoros világbajnok, aki 2:07.53 perces idővel diadalmaskodott. "A gyors talán egy picivel lassabb volt, mint tegnap. Ahogyan mindig, ezúttal is magamra koncentráltam csak." - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy a világcsúcs reményében lépett-e vissza délelőtt 100 méter háton elmondta:     "Ez inkább annak szólt, hogy nem akarok mindent kipréselni magamból, okosabban próbálom beosztani az időmet így, hogy a 400 méter vegyes az utolsó napon van, az azért nagyon kemény."

Hosszú egy hosszabb kihagyás után 2018 közepén kezdte meg a közös munkát Petrov Árpáddal, akinek irányításával először tavaly Glasgow-ban az Európa-bajnokságon szerepelt: 

"Ott mintha az utcáról belépve versenyeztem volna, azóta ez a három másodperc, amit javultam, nem tűnik soknak, ugyanakkor rengeteg munka van benne." - fűzte hozzá Hosszú, aki szerint nem volt könnyű visszajutni a csúcsra, de oda feljutni jóval nehezebb volt.

Kiemelte: a Tokióba vezető úton ott tart, ahol kell, mindazonáltal előrébb annál, mint amit tavaly ilyenkor ő remélt.

Érdekesség, hogy Hosszú az előfutamban 2:07.02 perces teljesítménnyel utasította maga mögé a mezőnyt. Ez nemhogy a világ idei legjobb eredménye, de minden idők hetedik leggyorsabb úszása volt - a magyar klasszis világcsúcsa 2:06.12 perc -, mindössze két századdal rosszabb, mint amivel két éve a Duna Arénában a döntőben nyert. Majd az elődöntőben és a fináléban is valamivel rosszabb időket úszott (2:07.17 és 2:07.53), edzője, Petrov Árpád viszont rávilágított egy rendkívül fontos tényre: 

"Ha megfigyeltétek, délelőtt volt a leggyorsabb, és mikor lesznek Tokióban a döntők? Délelőtt..." - mondta a szakember, ugyanakkor hangsúlyozta, az a része abszolút tudatos volt a felkészülésnek, hogy a munka kemény részét délelőtt végezték, itt azonban még nem volt tervezve, hogy tanítványa délelőtt lesz a leggyorsabb. 

Petrov Árpád elmondta, nem gondolta volna egy évvel ezelőtt, hogy itt tartanak majd, Glasgow-t követően úgy érezte, ezen a világbajnokságon egy érmet "csíphetnek" majd el.

Hosszú kedden 200 méter gyorson lenne érdekelt, viszont könnyen elképzelhető, hogy nem áll majd rajtkőre.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/49966/pics/lead_800x600.jpg
Vizes sportok,Úszás,Hosszú Katinka,FINA

További cikkek

Egyéni sportok

Tokió 2020: Caeleb Dressel olimpiai csúccsal nyerte az 50 gyorsot

2021.08.01. 05:15
Caleb Dressel domináns teljesítménnyel, új olimpiai rekorddal nyerte a férfi 50 méteres gyorsúszást a tokiói olimpián. Az amerikai klasszis így öt aranyérmekkel …

Egyéni sportok

Tokió 2020: Milák Kristóf óriási Európa-rekorddal ezüstérmes!

2021.07.31. 03:35
Milák Kristóf nagyszerű úszással, új magyar csúccsal ezüstérmet szerzett a 100 méteres férfi pillangóúszás döntőjében a tokiói olimpián.

Egyéni sportok

Tokió 2020: Cseh László olimpiai hetedik hellyel zárta le pályafutását

2021.07.30. 04:25
Cseh László a hetedik helyen ért célba a 200 méteres vegyesúszás döntőjében, a tokiói olimpián, amely pályafutása utolsó versenye volt.

Egyéni sportok

Tokió 2020: Telegdy Ádám ötödik 200 méteres hátúszásban

2021.07.30. 03:55
Telegdy Ádám az ötödik helyen zárta a 200 méteres férfi hátúszás döntőjét a Tokiói olimpián.

Egyéni sportok

Tokió 2020: hetedik a magyar váltó, Cseh László döntővel zárja pályafutását!

2021.07.29. 05:55
A Jakabos Zsuzsanna, Veres Laura, Késely Ajna, Kapás Boglárka összeállítású 4x200-as gyorsváltó a hetedik helyen végzett a tokiói …

Egyéni sportok

Tokió 2020: Kapás Boglárka negyedik, Németh Nándor nyolcadik

2021.07.29. 04:40
Kapás Boglárka a negyedik helyen végzett a női 200 méteres pillangóúszás döntőjében, míg Németh Nándor nyolcadik lett 100 méter férfi gyorson a tokiói olimpián.

Egyéni sportok

Tokió 2020: Kapás és Németh döntős, Hosszú Katinka hetedik

2021.07.28. 05:10
Kapás Boglárka a harmadik legjobb idővel jutott be a 200 méteres pillangóúszás döntőjébe, de Németh Nándor is finálét úszik 100 gyorson. Hosszú Katinka hetedikként …

Egyéni sportok

Tokió 2020: Milák Kristóf új olimpiai rekorddal olimpiai bajnok!

2021.07.28. 03:55
Milák Kristóf 1:51.25-ös új olimpiai rekorddal megnyerte a 200 méteres pillangóúszást a tokiói olimpián.

Egyéni sportok

Tokió 2020: Milák brutális idővel jelzett a többieknek, Kenderesi is döntős

2021.07.27. 04:55
Milák Kristóf alig két tizedmásodperccel elmaradva az olimpiai csúcstól, első helyen jutott be a 200 méteres pillangóúszás holnapi …

Egyéni sportok

Olimpiai Híradó: magyar helytállás és nagyszerű döntők - július 26.

2021.07.26. 17:30
Nem született magyar érem az olimpia harmadik versenynapján, de Márton Anna, a 4x100-as férfi gyorsúszóváltó és Bicsák Bence is kimagasló …