Sértő Instagram-poszt miatt áll a bál a short track-válogatottnál

Dorogi László
Dorogi László

Jókora botrány van kibontakozóban a magyar rövidpályás-gyorskorcsolya csapatnál. A válogatottat felkészítő kínai edző benyújtotta lemondását, de a szövetség nem fogadta el.

Fotó: MTI

Egy meggondolatlan Instagram-poszt borzolja a kedélyeket a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott háza táján. A válogatott egyik világkupa-állomásról utazik a másikra, folyamatosan úton vannak, vagy versenyeznek, ami mentálisan nyilvánvalóan megterhelő dolog.

Hétfőn a magyar short track csapat Nagojából éppen Kínába, a shanghaji világkupa-állomásra utazott, ahol a hét második felében versenyeznek majd. Burján Csaba viszont biztosan nem áll rajthoz, ugyanis a magyar szövetség hazarendelte.

Olimpiai bajnok gyorskorcsolyázónk úgy felbosszantotta magát a reptéri várakozás miatt Sanghajban, hogy a hatalmas tömeget lencsevégre is kapta, majd egy Kínára nézve sértő megjegyzéssel azon melegében posztolta Instagram-oldalára.

A magyar válogatott felkészülését irányító vezetőedző, a kínai Csang Csing Lina észlelte a bejegyzést és nagyon a szívére vette. Olyannyira, hogy azonnal benyújtotta lemondását.

"Nem tudom tolerálni, hogy egy magyar gyorskorcsolyázó, aki ráadásul olimpiai bajnok, rasszista megjegyzést tegyen Kínára. Felajánlottam a lemondásomat"

- nyilatkozta egy kínai televíziónak Csang Csing Lina, aki hatalmas szerepet játszott abban, hogy a magyar short track válogatott azon a szinten teljesíthessen, ahol éppen teljesítenek.

Burján közben eltávolította az eredeti bejegyzését a közösségi oldalról és egy új posztban bocsánatot kért meggondolatlan cselekedetéért. Az olimpiai bajnok short trackes azt írta, nagyon sajnálja a korábbi bejegyzését, nagyon fáradtak a hosszú utazás után, de ez nem lehet mentség a megnyilvánulására.

A MOKSZ közleményt adott ki az üggyel kapcsolatban, amelyben azt írják, a szövetség és a sportoló is elnézést kért a vezetőedzőtől, amiért Burján sportolóhoz méltatlanul nyilvánult meg. Mint írják, Csang Csing Lina felmondását megkapták, de nem fogadják el és szeretnének leülni tárgyalni vele.

Bánhidi Ákos, a csapat vezetője úgy döntött, hogy Burján Csaba nem lép jégre a péntektől vasárnapig tartó sanghaji világkupa-versenyen és haza kell utaznia, továbbá fegyelmi eljárás is indul ellene. A MOKSZ hozzáteszi, a Burján fegyelmi eljárásának végeredményéről tájékoztatni fogják a közvéleményt, de a fegyelmi döntés meghozataláig a szövetség nem kíván további nyilatkozatot tenni.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/52470/pics/lead_800x600.jpg
rövid pályás gyorskorcsolya,MOB,Burján Csaba

További cikkek

Egyéni sportok

Tokió 2020: Gyulai szerint Baji és Pars számára előny a halasztás

2020.03.26. 22:40
Gyulai Márton, az Európai Atlétikai Szövetség tanácsának tagja úgy véli, Baji Balázs és Pars Krisztián számára is előnyt jelent a tokiói olimpia …

Egyéni sportok

Tokió 2020: a sportpszichológus úgy véli, most el kell telnie egy kis időnek

2020.03.26. 21:15
Lénárt Ágota sportpszichológus szerint a tokiói olimpián érdekelt sportolóknál el kell telnie egy kis időnek ahhoz, hogy elfogadják az …

Egyéni sportok

Tokió 2020: a MOB szerint az olimpiát nem eltörölték, hanem megmentették

2020.03.26. 15:50
Kulcsár Krisztián, a szervezet elnöke és Vékássy Bálint főtitkár a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által készített videóban a magyar sajtó …

Egyéni sportok

Tokió 2020: megkezdte a munkáját a „Tokió 2020 újrakezdés”

2020.03.26. 14:40
A tokiói olimpia és paralimpia keddi elhalasztása után csütörtökön megkezdte a munkát a most alapított munkacsoport, a „Tokió 2020 újrakezdés”, amelynek első …

Egyéni sportok

Tokió 2020: jövőre is maradna a július-augusztusi tervezet

2020.03.26. 08:55
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 2021 kapcsán is július-augusztusi olimpiarendezésről egyeztet a Nemzetközi Atlétikai Szövetséggel (WA) és más sportági szövetségekkel.

Egyéni sportok

Paralimpia 2020: Illés szerint a jelenlegi helyzetben nem születhetett más döntés

2020.03.25. 20:45
Illés Fanni világ- és Európa-bajnok paraúszó szerint várható volt, hogy elhalasztják a tokiói olimpiát és paralimpiát, míg Osváth …

Egyéni sportok

Tokió 2020: a MOB elnöke nem csapásként éli meg a halasztást, hanem lehetőségként

2020.03.25. 15:00
Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint a körülményeket figyelembe véve a sport diadala az, hogy nem …

Egyéni sportok

Tokió 2020: az ökölvívók szövetsége jól járhat a halasztással

2020.03.25. 13:40
A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) abban bízik, hogy a tokiói olimpia elhalasztásával a 2021-es játékokig visszanyeri teljes jogú tagságát az olimpiai …

Egyéni sportok

Tokió 2020: Tiszeker Ágnes szerint, akinek lejár az eltiltása jövőre, elindulhat

2020.03.25. 12:15
Tiszeker Ágnes szerint a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kódexének rendelkezései alapján az a sportoló, akinek letelt a …

Autó-motor

WTCR: most Michelisz ellen is ki lehet állni!

2020.03.25. 11:40
A Hungaroringen nem lesz idény sajnálatos módon verseny, viszont a WTCR-nél egy kis trükkel megoldották, hogy mégis legyen magyar futam!