Labdarúgás: elhunyt Radomir Antics

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Életének 72. évében meghalt Radomir Antics, a szerb válogatott, a Real Madrid, az Atlético Madrid és a Barcelona korábbi trénere. 

Fotó: AFP

A szerb szakember haláláról a Marca valamint korábbi klubja az Atlético Madrid számolt be először. Azt írták Antics, aki novemberben ünnepelte volna 72. születésnapját évek óta súlyos betegséggel küzdött. Ángel Gill a madridi klub vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy a tréner halálával a klub szívének egy darabja is elment. 

Radomir Antics játékosként a Partizán Belgrádban futballozott szülőhazájában, majd légiósként erősítette a Zaragozát, a Fenerbahcét és az angol Lutont is. Legnagyobb sikerét 1976-ban érte el, amikor bajnok lett a belgrádi csapattal. A szerb válogatottban egyszer kapott szerepet, 1973-ban Magyarország ellen ölthette magára a címeres mezt. 

Első vezetőedzői munkáját 1988-ban kapta, amikor a Zaragozát irányította két éven keresztül. Ezt követően 11 hónapon keresztül a Real Madridnál (1991-1992), majd 1993 és 1995 között a Real Oviedo trénere volt. 1995-ben szerződtette az Atlético Madrid, amellyel bajnokságot és kupát nyert első évében, ez volt az eddig egyetlen alkalom, hogy a "matracosok" duplázni tudtak hazai fronton. 1998-ban lemondott, ám egy évvel később visszahívták és kupadöntőbe vezette a fővárosiakat, majd ismét nem folytatták a felek a közös munkát. 1999-ben aztán harmadszor is visszahívták, viszont ekkor már ő sem tudott segíteni a fővárosi gárdán, amely kiesett az első osztályból. Az Atléticót összesen 183 mérkőzésen irányította három korszaka alatt. 

Madridból való távozása után a Real Oviedót dirigálta egy idényen keresztül, majd a kirúgott Louis van Gaal helyét vette át a Barcelonánál. A mai napig ő az egyetlen tréner, aki a spanyol klubfutball három nagyágyúját is irányította. Bár a gyengélkedő barcelonaiakat nemzetközi kupaindulást érő helyre vezette, végül nem hosszabbították meg a szerződését, és a Celtánál töltött időszaka is sikertelennek minősült. 

Négy év szünet után 2008-ban vállalt ismét edzői munkát amikor is Szerbia szövetségi kapitánya lett. Hazájával kivívta a világbajnoki részvételt, ám Dél-Afrikában hiába győzték le a németeket, nem jutottak tovább a csoportból, ezért Antics távozott. Utolsó két megbízatását Kínában teljesítette a Shandong Lunengnál (2012-2013) és a Hebei China Fortune-nél (2015).

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/55433/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,La Liga

További cikkek

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a női Euroligában a Sopron, folytatódik a labdarúgó BL

2021.03.17. 07:30
A soproniak a francia Lyon ellen lépnek pályára az Euroligában, míg a férfi labdarúgó BL-ben a Bayern München és a Chelsea is a …

Külföldi foci

Közvetítések: tenisz, kerékpár, lósport és egy kis foci a hétfői kínálatban

2021.03.15. 07:30
Nem ígér sokat a hétfői nap, de így is láthatunk pár sporteseményt a hét első napján.

Külföldi foci

Kikapott a Hertha, nyert a Real Madrid és a Manchester City - nemzetközi futballkörkép

2021.03.14. 09:30
Javarészt a papírformának megfelelően alakultak az eredmények a nemzetközi futballban a szombati játéknapon, viszont így is …

Magyar foci

Közvetítések: feljutási rangadó az NB II-ben, a dobogóért harcolnak az NB I-ben

2021.03.14. 07:30
Az idei szezon meglepetéscsapata, a PMFC a Debreceni VSC-t fogadja hazai pályán az NB II-ben, míg a második helyért még harcban álló …

Csapatsportok

Közvetítések: képernyőn a férfi kézisek meccse Szlovákia ellen

2021.03.12. 07:30
Magyar-szlovák férfi kézilabda-mérkőzés, és külföldi focibajnokságok meccsei adják a mai műsor sava-borsát.

Csapatsportok

Rossi keretet hirdet és Európa-liga meccsdömping vár ránk

2021.03.11. 07:30
Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdeti a magyar labdarúgó-válogatott keretét a közelgő vb-selejtezőkre, este pedig az Európa-liga uralja a képernyőt.

Magyar foci

Közvetítések: rangadó a Magyar Kupában és a Bajnokok Ligájában

2021.03.10. 07:30
A másodosztályban a feljutásért küzdő Debreceni VSC az MTK ellen játszik rangadót a Magyar Kupában, míg a Paris Saint-Germain a Barcelonát fogadja a Bajnokok …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: hiába nyert, kiesett a Juventus – videó

2021.03.10. 06:20
A torinói együttes igaz hátrányból fordítani tudott és hosszabbításra mentette az FC Porto elleni mérkőzését, de végül a portugálok idegenben lőtt góljaikkal …

Egyéni sportok

Közvetítések: tenisztorna Dubajból, Bajnokok Ligája-mérkőzések Európából

2021.03.09. 07:30
Dubajban női tenisztornát láthatunk, míg a labdarúgó BL-ben már az első visszavágók következnek az egyenes kieséses szakaszban.

Csapatsportok

Közvetítések: akad futballcsemege hétfőre is

2021.03.08. 07:30
A Premier League és a Serie A is tartogat mára jó meccseket, de a téli sportok és a női tenisz szerelmesei is megtalálhatják a számításaikat.