Jégkorong: Vay Ádám a szlovák bajnokhoz igazol

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Vay Ádám a szlovák bajnok Besztercebányához igazol a a svéd második ligában szereplő  Västerviks IK-tól.

Fotó: youtube.com

A magyar válogatott kapus a hírt ma jelentette be a Digi Sport Reggeli start című műsorában. Vay még tavaly májusban igazolt Svédországba, ám decemberben térdsérülést szenvedett és azóta nem lépett pályára. A második ligás csapatban már nem is növelheti mérkőzései számát, mivel a Banská Bystrica szerződésajánlatát elfogadta. 

Döntését azzal indokolta, hogy a szlovák bajnokságot megnyerő besztercebányaiak stabil anyagi háttérrel rendelkeznek és komoly lehetőség egy ilyen csapatban játszani. Elmondta, hogy a klub már az előző szezonban is le szerette volna szerződtetni, így elfogadta az ajánlatot. 

Vay Ádám a sérülésére is kitért, amint elmondta a jelenlegi helyzetben több ideje van regenerálódni, jelenleg 80-85 százalékos állapotban van a térde. Kiemelte, hogy reményei szerint augusztus 1-én kezdheti meg a felkészülését a következő idényre. 

Címkék: Jégkorong
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/55486/pics/lead_800x600.jpg
Jégkorong

További cikkek

Csapatsportok

Közvetítések: főszerepben a kézilabda, de lesz jégkorong és tenisz is

2021.03.23. 07:30
Már a nyolcaddöntőkkel folytatódik a férfi kézilabda Európa-liga, de láthatunk jégkorongot, kosárlabdát, kerékpárt, lósportot és teniszt is a keddi …

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a női Euroligában a Sopron, folytatódik a labdarúgó BL

2021.03.17. 07:30
A soproniak a francia Lyon ellen lépnek pályára az Euroligában, míg a férfi labdarúgó BL-ben a Bayern München és a Chelsea is a …

Magyar foci

Közvetítések: rangadó a Magyar Kupában és a Bajnokok Ligájában

2021.03.10. 07:30
A másodosztályban a feljutásért küzdő Debreceni VSC az MTK ellen játszik rangadót a Magyar Kupában, míg a Paris Saint-Germain a Barcelonát fogadja a Bajnokok …

Egyéni sportok

Közvetítések: tenisztorna Dubajból, Bajnokok Ligája-mérkőzések Európából

2021.03.09. 07:30
Dubajban női tenisztornát láthatunk, míg a labdarúgó BL-ben már az első visszavágók következnek az egyenes kieséses szakaszban.

Csapatsportok

Közvetítések: eldől, hogy ki nyeri a női kosárlabda Magyar Kupát

2021.02.28. 07:30
A DVTK a Sopronnal küzd meg a női kosárlabda Magyar Kupa-győzelemért, míg a MOL Fehérvár a Zalaegerszeg ellen javíthat a labdarúgó NB I-ben.

Csapatsportok

Közvetítések: az örökrangadó és a Siófok-Fradi viszi a prímet a csúcsszombaton

2021.02.27. 07:30
Az év eddigi legsűrűbb napja jön, már ami a televíziós sportközvetítéseket illeti, szó szerint lesz minden, mint a búcsúban.

Csapatsportok

Közvetítések: főszerepben a Szeged és a Veszprém

2021.02.25. 07:30
A magyar férfi klubkézilabda mindkét nagyágyúja pályára lép csütörtökön a Bajnokok Ligájában, de természetesen a szokásos csütörtöki labdarúgó Európa-liga dömping sem marad el.

Magyar foci

Közvetítések: folytatódik a Magyar Kupa és a Bajnokok Ligája

2021.02.23. 07:30
A Mezőkövesd otthonába látogat a Diósgyőr a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, de láthatunk két Bajnokok Ligája-rangadót is, és kézilabdában is szurkolhatunk magyar …

Csapatsportok

Közvetítések: a csoportelsőségért játszik a magyar kosárlabda-válogatott

2021.02.22. 07:30
Utolsó Európa-bajnoki selejtezős mérkőzésére készül a magyar kosárlabda-válogatott Ukrajna ellen, de láthatunk jégkorongot, topligás …

Magyar foci

Közvetítések: dupla rangadó az NB I-ben, folytatódik a kézilabda Európa-liga

2021.02.20. 07:30
A Ferencvárosi TC a Budapest Honvédot, míg a MOL Fehérvár a Diósgyőrt fogadja az NB I 22. fordulójának szombati játéknapján, de a női …