Kerékpár: augusztus végén rajtol a Tour de France

Dorogi László
Dorogi László

A nemzetközi kerékpáros szövetség szerdán megerősítette, a francia kerékpáros körverseny az eredeti időponthoz képest két hónappal később, augusztus 29-én rajtol.

Fotó: newstalk.com

A szövetség a legrangosabb körverseny elnapolásával felbolygatta a komplett versenynaptárat, így több verseny is új időpontot kapott.

Az országúti világbajnokságot az eredeti terveknek megfelelően szeptember 20. és 27. között rendezik meg Svájcban, a Giro d`Italiára és a Vuelta Espanára viszont szintén ősszel kerülne sor.

Hivatalos időpontja ugyan még sem az olasz, sem a spanyol körversenynek nincs, de az biztosnak tűnik, hogy a világbajnokság után rendezik meg mindkettőt. Az olasz sajtó úgy sakkozik, hogy a Tour de Franca augusztusi rajtja miatt a Giro d`Italia október 3-án kezdődhetne el és október 25-ig tartanak a Vueltát pedig ezt követően tartanák meg.

Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy az eredetileg tervezett magyarországi Giro rajttal mi a helyzet, de az biztos, hogy jelenlegi állás szerint július elsejéig semmilyen kerékpáros versenyt nem lehet rendezni.

A szövetség tervei szerint az öt klasszikus egynapos versenyt (Milanó-San Remo, Flandria, Paris-Roubaix, Liege-Bastogne-Liege, Lombardia) szintén megrendzik ősszel.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/55555/pics/lead_800x600.jpg
kerékpár,Tour de France,Vuelta Espana,Giro d` Italia

További cikkek

Csapatsportok

Közvetítések: főszerepben a kézilabda, de lesz jégkorong és tenisz is

2021.03.23. 07:30
Már a nyolcaddöntőkkel folytatódik a férfi kézilabda Európa-liga, de láthatunk jégkorongot, kosárlabdát, kerékpárt, lósportot és teniszt is a keddi …

Külföldi foci

Közvetítések: másodosztályú mérkőzéssel hangolódhatunk a válogatott találkozókra

2021.03.22. 07:30
Összesen négy esemény közül választhatunk a mai napon, de így is láthatunk jégkorongot és labdarúgást is.

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a női Euroligában a Sopron, folytatódik a labdarúgó BL

2021.03.17. 07:30
A soproniak a francia Lyon ellen lépnek pályára az Euroligában, míg a férfi labdarúgó BL-ben a Bayern München és a Chelsea is a …

Külföldi foci

Közvetítések: tenisz, kerékpár, lósport és egy kis foci a hétfői kínálatban

2021.03.15. 07:30
Nem ígér sokat a hétfői nap, de így is láthatunk pár sporteseményt a hét első napján.

Magyar foci

Közvetítések: feljutási rangadó az NB II-ben, a dobogóért harcolnak az NB I-ben

2021.03.14. 07:30
Az idei szezon meglepetéscsapata, a PMFC a Debreceni VSC-t fogadja hazai pályán az NB II-ben, míg a második helyért még harcban álló …

Magyar foci

Közvetítések: rangadó a Magyar Kupában és a Bajnokok Ligájában

2021.03.10. 07:30
A másodosztályban a feljutásért küzdő Debreceni VSC az MTK ellen játszik rangadót a Magyar Kupában, míg a Paris Saint-Germain a Barcelonát fogadja a Bajnokok …

Egyéni sportok

Közvetítések: tenisztorna Dubajból, Bajnokok Ligája-mérkőzések Európából

2021.03.09. 07:30
Dubajban női tenisztornát láthatunk, míg a labdarúgó BL-ben már az első visszavágók következnek az egyenes kieséses szakaszban.

Csapatsportok

Közvetítések: akad futballcsemege hétfőre is

2021.03.08. 07:30
A Premier League és a Serie A is tartogat mára jó meccseket, de a téli sportok és a női tenisz szerelmesei is megtalálhatják a számításaikat.

Egyéni sportok

Közvetítések: döntőt játszik Fucsovics Márton a rotterdami ATP-tornán

2021.03.07. 07:30
Élete első ATP 500-as tornadöntőjére készül Fucsovics Márton, de láthatjuk a férfi röplabda Magyar Kupa fináléját is többek között a hét …

Magyar foci

Közvetítések: visszavághat a Puskás Akadémia az Újpestnek

2021.03.06. 07:30
A felcsúti együttes ismét a lila-fehéreket látja vendégül, akárcsak nemrég a kupában, de emellett számos érdekes eseményt kínál nekünk a szombat, például Fucsovics …