Darts: Peter Wright máris kiesett PDC Home Touron

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A koronavírus-járvány miatt a világ legjobb dartsozói otthonukban mérkőznek meg egymással a PDC Home Tour során. A maratoni vetélkedés első napja máris meglepetést hozott, hiszen az aktuális világbajnok kiesett. 

Fotó:AFP (korábbi felvétel)

A PDC döntésének értelmében a Home Tour során a világ legjobb dartsozói otthonukban állnak tábla elé és mérkőznek meg egymással. A nézők a bekamerázott dartstáblákat figyelve követhetik nyomom a mérkőzések során. A 128-as főtábla résztvevőit 32 db négyfős csoportba sorsolták, minden nap egy csoport mérkőzik meg egymással. Michael van Gerwen a családja miatt nem vállalta a megmérettetést, míg a sportág másik állócsillaga Gary Anderson pedig azért lépett vissza, mert otthonában nem megfelelő a WIFI-szolgáltatás. A hagyományos dartsmeccsek hangulata így némileg elillant, ráadásul a képminőség is csapnivaló volt az első napon több játékosnál is. Az eredményeket ráadásul a dartsozóknak kellett bemondaniuk az angol kommentátornak. A meccseket 5 nyert legig játszák az első körben. 

Az első körben az idei világbajnok Peter Wright, a két éve vb-elődöntőt játszó Jamie Lewis, a holland Niels Zonneveld és az angol Peter Jaques mérte össze tudását. A vb-címvédő Wright az első meccsét ha nehezen is, de hozta Jacques ellen, majd Lewis meglepő vereséget szenvedett Zonneveldtől. 

A nap rangadóján Lewis 5-1-re kiütötte Wrightot és miután a fiatal walesi játékos Jacques ellen is nyert, így a világbajnok kiesett. A szabályok értelmében ugyanis a jobb legkülönbség dönt azonos pontszám esetén, amely Lewisnak kedvezett, akárcsak az egymás elleni eredményük. A csoport harmadik helyén Jacques végzett, miután 5-2-re legyőzte Zonneveldtet. 

PDC Home Tour, 1. csoport

Peter Wright (skót) (93.11)–Peter Jacques (angol) (89.28) 5–4
Jamie Lewis (walesi) (95.09)–Niels Zonneveld (holland) (96.23) 3–5
Peter Jacques (angol) (94.67)–Niels Zonneveld (holland) (90.7) 5–2
Peter Wright (skót) (81.45)–Jamie Lewis (walesi) (99.74) 1–5
Jamie Lewis (walesi) (79.83)–Peter Jacques (angol) (84.48) 5–4
Niels Zonneveld (holland) (78.14)–Peter Wright (skót) (76.43) 1–5

A csoport végeredménye:

1. Jamie Lewis       4 pont (13-10 legarány) 
2. Peter Wright      4 pont (11-10 legarány)
3. Peter Jacques    2 pont (12-11 legarány)
4. Niels Zonneveld 2 pont (8-11 legarány)



http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/55594/pics/lead_800x600.jpg
darts,Jamie Lewis,Peter Wright

További cikkek

Egyéni sportok

Közvetítések: döntőt játszik Fucsovics Márton a rotterdami ATP-tornán

2021.03.07. 07:30
Élete első ATP 500-as tornadöntőjére készül Fucsovics Márton, de láthatjuk a férfi röplabda Magyar Kupa fináléját is többek között a hét …

Csapatsportok

Közvetítések: kiesésiu rangadó az NB I-ből, világbajnokot avatnak a kézi vb-n

2021.01.31. 07:30
Szokás szerint sűrűnek ígérkezik a vasárnap közvetítések szempontjából, aki nem tud választani a bőséges kínálatból, az nem is …

Magyar foci

Közvetítések: rangadó az NB I-ben és a Premier Leagueben

2021.01.30. 07:30
A bajnoki címre hajtó MOL Fehérvár FC a Budapest Honvédot fogadja az NB I-ben, míg a Manchester United az Arsenalhoz látogat a Premier Leagueben a szombati napon.

Magyar foci

Közvetítések: rangadó az NB I-ben, az angol ligakupában és az olasz bajnokságban is

2020.12.23. 07:30
Rangadókkal búcsúzik 2020-tól az NB I és az olasz bajnokság, pályán az Újpest, a Budapest Honvéd, a Real Madrid és az AC Milan …

Külföldi foci

Közvetítések: rangadó az angol ligakupában és az olasz élvonalban

2020.12.22. 07:20
Az Arsenal a Manchester City ellen lép pályára az angol ligakupában, míg a Juventus a Fiorentinával néz farkasszemet az olasz élvonalban a keddi napon.

Egyéni sportok

Közvetítések: főszerepben a darts világbajnokság

2020.12.21. 07:30
December utolsó teljes hetének első napja nem a sporteseményekről marad emlékezetes, viszont így is láthatunk dartsot, futsalt, labdarúgást és téli sportokat is.

Csapatsportok

Közvetítések: eldől, hogy ki nyeri a női kézilabda Európa-bajnokságot

2020.12.20. 07:30
A horvátok a dánokkal játszanak a bronzéremért, míg a franciák a norvégokkal csapnak össze a végső győzelemért a női kézilabda …

Külföldi foci

Közvetítések: rangadót játszik az FC Barcelona, pályán a Ferencváros

2020.12.19. 07:30
Téli sportok, külföldi és magyar labdarúgás, torna, darts és még sok minden más a képernyőn a szombati napon, csak győzzünk választani.

Csapatsportok

Közvetítések: a döntőért küzdenek a női kézilabda Eb-n, pályán a MOL Fehérvár

2020.12.18. 07:30
Franciaország a horvátokkal, míg Norvégia a dánokkal küzd meg a döntőért a női kézilabda Európa-bajnokságon, de láthatunk …

Csapatsportok

Közvetítések: rangadó a kézilabda NB I-ben, folytatódik a darts világbajnokság

2020.12.17. 07:30
A MOL-Pick Szegedhez látogat a Telekom Veszprém a kézilabda NB I-ben, de láthatunk dartsot, jégkorongot, sznúkert és kézilabdát is.