Ökölvívás: Mike Tyson bemutatómeccseken térne vissza

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Meglepő bejelentést tett Mike Tyson. Minden idők legfiatalabb nehézsúlyú világbajnoka ugyanis 53 évesen újra edzésbe állt és jótékonysági célból ringbe lépne néhány bemutatómérkőzésen. 

Fotó: AFP

Mike Tyson élete jelenleg nem éppen fenékig tejfel, minden idők egyik legjobb ökölvívója nemrég arról vallott egy interjúban, hogy a visszavonulása óta nem találja az életének az igazi célját, pedig más területeken is kipróbálta magát. Most a rapper T.I-nak úgy nyilatkozott, hogy újra edzésbe állt és úgy érzi talált egy célt a sporton keresztül. 

Természetesen nem arra kell gondolni, hogy 53 évesen újra a csúcsra akar kerülni az egykori világbajnok, hanem azért edz, hogy formába lendüljön és 3-4 menetes bemutatómeccseket vívjon. A bevételből hajléktalanokat és szenvedélybetegek gyógyulását kívánná finanszírozni (Tyson maga is alkoholista és kábítószerfüggő volt egy időben). Kérdés persze, hogy lesz-e a tervből valami ugyanis a korábbi ökölvívó elmondta, hogy  súlyzózik, biciklizik és fut a bokszedzések mellett, de a tréninget után mindene úgy fáj, mintha többen megverték volna. 

Tyson gyerekként többször volt letartóztatva, majd az ökölvívásban találta meg az életcélját edzőjének Cuz D`Amatonak hála. 1985-ben állt profinak és egy évvel később miután a 28. meccsén kiütötte Trevor Berbicket 20 évesen és 145 naposan ő lett minden idők legfiatalabb nehézsúlyú világbajnoka. Sorra ütötte ki ellenfeleit és a WBC mellett a WBA-nél és az IBF-nél is a világ legjobbja lett, ám 1990-ben Buster Douglas kiütötte őt Tokióban. Ezután nemi erőszak vádja miatt börtönbüntetésre ítélték és karrierje valamint élete is lejtmenetbe került. 1996-ban ugyan ismét ő lett a WBC és a WBA világbajnoka, ám Evander Holyfield legyőzte őt. 2002-ben még vívott egy meccset Lennox Lewis ellen a világbajnoki övekért, ám kikapott, majd három évvel később visszavonult. Pályafutása során 56 mérkőzéséből 50-et nyert meg (44-et KO-val). 

Címkék: Ökölvívás
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/55722/pics/lead_800x600.jpg
Ökölvívás

További cikkek

Csapatsportok

Közvetítések: folytatódik a női kézilabda Európa-bajnokság, rangadót játszik az Újpest

2020.12.11. 07:30
Dánia a svédek, míg Franciaország az oroszok ellen kezdi meg középdöntős szereplését a női kézilabda …

Külföldi foci

Közvetítések: a Barcelonát fogadja a Ferencváros a Bajnokok Ligájában

2020.12.02. 07:30
A torinói vendégjátéka után a Barcelonát fogadja a Ferencváros a Bajnokok Ligája ötödik fordulójában, de láthatjuk a Telekom Veszprém THW Kiel …

Autó-motor

Közvetítések: Bahreinben tér vissza a Forma-1

2020.11.27. 07:30
A Török Nagydíj után Bahreinbe látogat a "száguldó cirkusz" mezőnye, ahova Lewis Hamilton már világbajnokként érkezik majd meg, de láthatunk többek között labdarúgást is a pénteki …

Magyar foci

Közvetítések: rangadó a La Ligában és az NB I-ben

2020.11.21. 07:30
A Budapest Honvéd otthonába látogat a címvédő Ferencváros, míg az Atlético Madrid a Barcelonát fogadja a szombati napon.

Egyéni sportok

Közvetítések: futballmentes hét kezdés, folytatódik a tenisz világbajnokság

2020.11.16. 07:30
Nem a futball szerelmeseinek kedvez a hétfői nap sportközvetítések szempontjából, azonban sznúkert, teniszt, lósportot, dartsot és …

Magyar foci

Közvetítések: MOL Fehérvár-Ferencváros rangadó a hétvége első napján

2020.10.31. 07:30
A Dinamo Kijev elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés után ismét fontos mérkőzés elé néz a Ferencváros, hiszen a bajnoki címre hajtó MOL …

Külföldi foci

Nemzetközi kupagyőzteseket avattunk - avagy erről írtunk augusztusban

2020.09.01. 18:10
Valamennyi nemzetközi klubfutballtorna befejeződött, megrendezték az országúti kerékpárosok Európa-bajnokságát, valamint a Forma-1-ben és a MotoGP-ben sem …

Egyéni sportok

Ökölvívás: Povetkin a padlóról felállva ütötte ki ellenfelét (videó)

2020.08.23. 08:15
Alexander Povetkin kétszer is padlózott Dillian Whyte ellen majd az ötödik menetben kiütötte riválisát és így jogot szerzett arra, hogy kihívja a …

Egyéni sportok

UFC: megvédte nehézsúlyú bajnoki címét Stipe Miocic

2020.08.16. 09:40
Az UFC nehézsúlyú bajnoka egyhangú pontozással győzte le Daniel Cormier-t, aki ezután bejelentette, hogy visszavonul.

Autó-motor

A hónap amikor újra felbőgtek a motorok - avagy erről írtunk júliusban

2020.08.01. 14:30
Elkezdődött a Forma-1 és a MotoGP idénye, bajnokot avattak Európa nagy bajnokságaiban is a júliusi hónapban, amelyet azonban a magyar sport több fontos …