NB I: Tőzsér Dániel visszavonulhat a nyáron

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Tőzsér Dániel a Debreceni VSC rutinos középpályása úgy nyilatkozott az M1-nek, hogy feltehetőleg pályafutása utolsó mérkőzéseit fogja lejátszani a hamarosan folytatódó idényben. 

Fotó: lokomotivblog.hu

A debreceni együttes csapatkapitánya nyilatkozatában arról is beszélt, hogy a jelenlegi helyzetet hogyan éli meg, valamint szerinte az egészségügyi előírásokat a futballpályán nem lehet betartani:

Teljesen üres lelátók előtt játszani lesújtó érzés egy labdarúgó számára még a magyar bajnoki találkozók nézettségi adatainak ismeretében is, mert akár pár ezer ember is képes mérkőzéshangulatot teremteni. Nem egyszerű ez a szituáció, de természetesen mindenki azon van, hogy ezt megoldjuk, és a lehető legtöbbet hozzuk ki belőle. A futball azért nem olyan sport, hogy most megállok a másiktól másfél méterre és nem megyek közelebb, vagy nem érek a labdához, mert előtte hozzáért egy csapattársam, ezeket lehetetlen betartani. 

Nekem valószínűleg pályafutásom utolsó mérkőzései ezek. Én sem ilyen befejezésre vágytam, de ez van, nem kívánságműsor. Ezt hozta az élet. 

- mondta el a várható visszavonulásáról a játékos. 

Tőzsér Dániel május 12-én lesz 35 éves, így a jelenlegi élvonal legrutinosabb játékosai közé tartozik. Az NB I-ben 2002-ben debütált a DVSC színeiben, majd a Galatasaray ificsapatában futballozott. 2004 és 2006 között a Ferencvárost erősítette, ahonnét az AEK Athén szerződtette, csapatával első idényében a Bajnokok Ligájában is szerepelhetett. 2008 és 2012 között pályafutása legsikeresebb időszakát töltötte a Genknél, amellyel ismét BL-főtáblára jutott (2011), valamint nyert belga bajnokságot és kupát is. 


Belgiumból való távozását követően Genoába igazolt, majd kétszer is megfordult kölcsönjátékosként az angol Watfordban, de játszott a QPR-ban is. A Debrecenhez 2016-ban tért vissza. A magyar válogatottban 2005 és 2015 között 31 alkalommal lépett pályára, egy gólt szerzett. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/55878/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás

További cikkek

Magyar foci

Dzsudzsák: "Storck fizeti a vacsorát!"

2016.03.21. 15:30
Nagy Ádám, Dzsudzsák Balázs és Németh Krisztián beszélt az Eb-ről és a horvátok elleni meccsről.

Magyar foci

Bernd Storck és Andreas Möller hosszabbított

2016.03.21. 11:10
Csányi Sándor délelőtt jelentette be, hogy szerződést hosszabbítottak a két szakemberrel.

Magyar foci

NB I: az összes gól egy helyen (videó)

2016.03.21. 10:40
Voltak nagy és potya gólok is az NB I hétvégi fordulójában.

Magyar foci

Élő tévéközvtítés: Storck az M4-en

2016.03.21. 09:25
A válogatott sajtótájékoztatóját adja a sportcsarorna.

Magyar foci

Vicces góllal nyert az MTK (videó)

2016.03.20. 20:05
Nikac csak felugrott és Radosevic eltalálta.

Magyar foci

NB I: nyert az MTK, még nem bajnok az FTC

2016.03.20. 17:20
A második MTK Budapest pályaválasztóként egy góllal nyert a Debrecen ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Magyar foci

NB I: nyaralni ment az Újpest

2016.03.20. 07:00
Nebojsa Vignjevic erősen mérges volr csapata békéscsabai veresége miatt.

Magyar foci

NB I: egy lépésre a bajnoki címtől az FTC

2016.03.19. 20:25
Ha az MTK nem nyer vasárnap, akkor a Vasast 4–1-re legyőző FTC megnyeri a bajnokságot.

Magyar foci

Hétvégén bajnok lehet a Ferencváros (videó)

2016.03.18. 17:25
A zöld-fehérek vasárnap ünnepelhetik a bajnoki címet, pedig szombaton játszanak.

Magyar foci

A horvát kapitány nagyra tartja a magyar válogatottat

2016.03.18. 10:20
Ante Csacsic, a horvát válogatott szövetségi kapitánya a Magyarország-Horvátország felkészülési mérkőzés kapcsán az mlsz.hu-nak elmondta: igazi értékmérő lesz csapata számára a …