Forma-1: George Russell megverte a Ferrarit, és megnyerte a virtuális Spanyol Nagydíjat

Szabó Róbert
Szabó Róbert

A Williams pilótája Charles Leclerc-cel folytatta a legnagyobb csatákat, míg az előző futamon első helyen végző Alexander Albon stratégiája miatt a dobogóról is lecsúszott.

Fotó: EssentiallySports

A poleból George Russell indulhatott, akit nagyon hamar meg is előzött Charles Leclerc, aki ezután Alexander Albonnal vívott nagy csatát. A monacói egykiállásos taktikát választott, ami nyerőnek is bizonyult, hiszen a thai pilóta hiába vezetett a féltávnál reális esélye nem volt a végső győzelemre. Ennek köszönhetően ketten maradtak harcban az első helyért.

A 33 körös verseny utolsó 10 körére aztán az addig 2-3 másodperccel vezető Charles Leclerc elvesztette előnyét, így a brit visszakapaszkodott a monacóira. Ennek köszönhetően Albon elkezdte ledolgozni nagy hátrányát, viszont a hajrában a thai és a Ferrari pilótája is internetproblémákra panaszkodott. Így George Russell lett a nevető harmadik, aki hiába előzte meg monacói vetélytársát korábban összeszedett egy három másodperces büntetést. Sokáig úgy tűnt, hogy nem sikerül leszakítania ellenfelét, de az utolsó kör kezdetén Charles Leclerc is kapott egy időbüntetést, így eldőlt a csata. 

A kétkiállásos taktikát választó Alexander Albon ezzel szemben nem járt sikerrel, hiszen a harmadik helyen autózó Esteban Guttiérezt nem sikerült megelőznie, így a mexikói pilóta végzett a harmadik helyen. 

A futam érdekessége, hogy a Williams legutóbb pont Spanyolországban győzött még 2012-ben PAstor Maldonado révén.

Címkék: Forma 1, e-sport
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/55948/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,e-sport

További cikkek

Autó-motor

Forma-1: 2023-ra megújulhat a Hungaroring főépülete és a boxok

2020.09.10. 19:10
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint 2023-ra megújulhat a mogyoródi Forma-1-es pálya főépülete, valamint a boxok.

Autó-motor

Forma-1: Sebastian Vettel az Aston Martin csapatánál folytatja

2020.09.10. 09:20
Alig néhány órával Sergio Perez távozása után meg is érkezett az újabb hivatalos bejelentés: a Ferraritól távozó négyszeres F1-es világbajnok érkezik a jövőre már …

Autó-motor

Forma-1:  Pérez távozik a Racing Pointtól

2020.09.09. 21:25
Sergio Pérez a szezon végén távozik a Forma-1-es Racing Point istállótól.

Autó-motor

Forma-1: őrület Monzában, Pierre Gasly élete első győzelmét aratta!

2020.09.06. 17:20
Hihetetlen versenyt hozott az Olasz Nagydíj, amelyet Pierre Gasly nyert meg. Mindkét Ferrari kiesett, Lewis Hamilton egy büntetés miatt csak hetedik lett.

Autó-motor

Forma-1: mégsem fellebbez az FIA döntése ellen a Racing Point

2020.09.06. 16:45
Az istálló hivatalos közleményben jelentette be, hogy nem fellebbez a Nemzetközi Automobil-szövetség 70. Évforduló Nagydíjon meghozott döntése ellen.

Autó-motor

Forma-1: új néven indul a következő szezontól a Renault

2020.09.06. 11:15
Hivatalos közleményben tudatta a Renault Csoport, hogy a következő szezontól átnevezik és átfestik az eddig Renault F1 Teamen versenyző istállót.

Csapatsportok

Képernyőn a magyar válogatott, a Telekom-Veszprém és az Olasz Nagydíj

2020.09.06. 07:30
Nézhetünk ma Andorra-Feröer-szigetek meccset is, de talán a magyar-orosz, vagy a Veszprém SEHA-Liga döntője több izgalmat tartogat.

Autó-motor

Forma-1: csak a szokásos, Hamilton a rajtelső Monzában

2020.09.05. 16:00
Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót az Olasz Nagydíjon. A címvédő mögött Valtteri Bottas és Carlos Sainz Jr. végeztek.

Autó-motor

Forma-1: Bottasé a harmadik monzai szabadedzés is

2020.09.05. 13:20
Valtteri Bottas sikerét hozta az Olasz Nagydíj harmadik szabadedzése.

Autó-motor

50 éve halt meg Jochen Rindt, a Forma-1 egyetlen posztumusz világbajnoka

2020.09.05. 08:30
Ötven éve, 1970. szeptember 5-én halt meg Jochen Rindt, a Forma-1 egyetlen posztumusz világbajnoka.