Tenisz: nem kell majd csendre inteni a nézőket a Roland Garroson

Dorogi László
Dorogi László

Merthogy nem lesznek ott a Grand Slam-tornán szeptember végén, amit a tervek szerint azért megtartanak az ősz első hónapjában.

Fotó: rolandgarros.com

A francia nyílt teniszbajnokság szervezői komolyan fontolgatják, hogy megrendezik szeptemberben az egyik legpatinásabb teniszversenyt, természetesen nézők nélkül - számolt be az MTI.

Bernard Giudicelli, a Francia Teniszszövetség elnöke a Le Journal du Dimanche című francia lapnak adott nyilatkozatában elmondta, a nézők nélküli rendezés legalább részben pótolná a gazdasági veszteségeket, például a tévés pénzek és támogatók révén, de hivatalos döntés egyelőre nem született az ügyben.

Az már korábban eldőlt, hogy az eredetileg nyárra tervezett, wimbledoni Grand Slam-versenyt nem tartják meg 2020-ban, ilyenre a második világháború óta nem volt példa. A wimbledoni torna szervezői a franciákkal ellentétben nem is gondolkoztak a nézők nélküli rendezésen, ugyanis úgy vélik, a jegybevételek kiesését nem kompenzálják a közvetítési jogokból származó bevételek.

Tenisz: törölték a wimbledoni Grand Slam-tornát

A Grand Slam-torna szervezői hivatalosan is megerősítették azokat a sajtóhíreket, miszerint nem rendezik meg 2020-ban a versenyt. Az ok egyértelmű, a világszerte tomboló koronavírus-járvány miatt nem lehet lebonyolítani a nagyszabású eseményt, így legközelebb jövő nyáron, 2021. június 28. és július 11. között léphetnek gyepre a teniszvilág legjobbjai az angliai helyszínen.

A Roland Garrost eredetileg május 24. és június 7. között rendezték volna meg, de a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani az eseményt, így került át a tervezett szeptemberi időpontra. Az viszont egyelőre nem dőlt el, hogy szeptember 20-án, vagy egy héttel később, szeptember 27-én kezdődik-e el, ám ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott a francia szövetség elnöke, hogy nem sok különbséget jelent, melyik lesz a végleges időpont.

A későbbi dátum mellett szólna, hogy addigra véget érne az augusztus 29. és szeptember 20. közé tervezett francia kerékpáros körverseny, a Tour de France, de ami sokkal lényegesebb, nem csúszna össze az augusztus 24. és szeptember 13. közé tervezett US Opennel.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/55960/pics/lead_800x600.jpg
Tenisz,Roland Garros,Grand Slam,koronavírus

További cikkek

Egyéni sportok

Mégsem lesz olimpia? – az utolsó pillanatban fújhatják le a játékokat

2021.07.20. 17:20
A szervezőbizottság nem tartja kizártnak, hogy az utolsó pillanatban lemondják a tokiói olimpiát – derült ki az illetékesek keddi …

Egyéni sportok

Tokió 2020: Roger Federer is visszalépett!

2021.07.13. 21:10
Roger Federer bejelentette, hogy térdsérülés miatt kihagyja a tokiói olimpiát és így szinte biztosan egyéni olimpiai aranyérem nélkül zárja le sikerekben gazdag pályafutását.

Egyéni sportok

Wimbledon: Djokovics beállította a rekordot, huszadszor is Grand Slam-bajnok!

2021.07.11. 18:35
Novak Djokovics élete huszadik Grand Slam-győzelmét aratta miután legyőzte Matteo Berrettinit a wimbledoni döntőben. A szerb világelső ezzel …

Egyéni sportok

Wimbledon: Ashleigh Barty a női bajnok

2021.07.10. 17:15
A világelső Ashleigh Barty nyerte a wimbledoni tenisztornát a hölgyeknél miután háromszettes küzdelemben győzött Karolína Plískova ellen.

Egyéni sportok

Olimpia: zárt kapuk mögött rendezik a teljes eseményt!

2021.07.08. 16:35
Teljesen zárt kapus lesz a tokiói olimpia, miután a szervezők úgy döntöttek, hogy a japán nézőket sem engedik be az eseményekre.

Egyéni sportok

Wimbledon: Fucsovics derekasan küzdött, de Djokovics ment tovább

2021.07.07. 17:00
Fucsovics Márton három szettben vereséget szenvedett a világelső Novak Djokovicstól a wimbledoni tenisztorna negyeddöntőjében.

Egyéni sportok

Wimbledon: Fucsovics Márton negyeddöntős a tenisz szentélyében!

2021.07.05. 16:45
Fucsovics Márton élete egyik legnagyobb győzelmét aratta Andrej Rubljov ellen és így nyolc közé jutott a wimbledoni tenisztornán.

Egyéni sportok

Wimbledon: Fucsovics Márton kiejtette Schwartzmant!

2021.07.02. 18:45
Fucsovics Márton négy szettben legyőzte az argentin Diego Schwartzmant és így bejutott a wimbledoni tenisztorna negyedik fordulójába.

Egyéni sportok

Wimbledon: győzött a rutin, továbbjutott a második körbe Fucsovics Márton

2021.06.28. 20:05
Fucsovics Márton négy szettben 5:7, 6:3, 7:5, 6:3 arányban legyőzte az olasz Jannik Sinnert a wimbledoni füves pályás tenisztorna első körében.

Egyéni sportok

Babos Tímea Mladenoviccsal hódítaná meg Wimbledont

2021.05.30. 07:40
Sok-sok hónapnyi mosolyszünet után újra összeáll a szuperpáros!