Kajak-kenu: visszavonul az olimpiai bronzérmes Kiss Tamás

Dorogi László
Dorogi László

Kiss Tamás Kolonics György halála után lett Kozmann György társa, akivel a pekingi játékokon a harmadik helyen zárt a kenu kettesek ezer méteres futamában.

Fotó: M4 Sport

A Nemzeti Sportnak adott interjújában jelentette be visszavonulását Kiss Tamás, olimpiai bronzérmes kenus, az NKM Szeged 33 éves sportolója. Az Európa-bajnok Kiss döntését azzal indokolta, hogy az utóbbi másfél évben már nem szeretett kenuzni, a tüzet és a motivációt sem érezte magában a folytatáshoz.

"Ehhez jött, hogy az előző évhez hasonlóan januártól újra sérüléssel bajlódtam, a tavaszi edzőtáborozás alatt pedig haláleset történt a családban, ami nagyon megviselt. De miután hozzászoktam a hullámvölgyekhez, úgy voltam vele, összeszorítom a fogam, kitartok, hiszen nagyon közel van már az olimpia"

- mondta Kiss, ám az olimpia elhalasztásával egészen biztossá vált számára, hogy egy újabb évet már nem tud végigcsinálni.

"A csepeli vízitelepen nőttem fel, Ludasi Róbert keze alatt, aki apám helyett apám volt, mindig nagyon hálás leszek neki a közös munkáért, a támogatásért - az eredményeink magukért beszélnek. Jó szívvel gondolok arra is, hogy a Magyar Kajak-kenu Szövetség egész pályafutásom alatt támogatott, amit ezúton is szeretnék megköszönni, és méltányolom, hogy a szegedi egyesület az utolsó években biztosította a váltás lehetőségét, a feltételeket. Változó, kereknek érzem-e a karrieremet; ha jobb a hangulatom, egyértelműen igen a válaszom, a rosszabb napokon a hiányérzet az erősebb, szerettem volna 2008 után még egyszer olimpiai dobogóra állni"

- tette hozzá a kenus.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/55991/pics/lead_800x600.jpg
kajak-kenu,Magyar Kajak-Kenu Szövetség

További cikkek

Egyéni sportok

Kajak-kenu-vb: nagyon fontos ötödik hely a férfi kajaknégyestől

2019.08.25. 13:35
A Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István négyes ötödik helyen ért célba K4-500-on, ezzel négy olimpiai kvótát szereztek a szegedi …

Egyéni sportok

Kajak-kenu-vb: nem lehet megverni a női kajaknégyest ötszázon!

2019.08.25. 13:15
A Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara, Medveczky Erika, Bodonyi Dóra négyes lassabb rajtot követően magabiztos versenyzéssel szerezte meg az aranyérmet a szegedi olimpiai …

Egyéni sportok

Kajak-kenu-vb: nagy hajrával bronzérmes a férfi kajak kettes 200-on

2019.08.25. 12:55
Kissé beragadt a rajtnál, ennek ellenére világbajnoki bronzérmet szerzett a Balaska Márk, Apagyi Levente kettős a férfi kajakosok 200 méteres sprintversenyében.

Egyéni sportok

Kajak-kenu-vb: micsoda dupla, a Balla, Takács páros 200-on is ezüstérmes

2019.08.25. 12:30
A magyar páros 500 után a rövidebb távon is egy kínai hajótól kapott ki, de a második hely most sem volt kérdés.

Egyéni sportok

Kajak-kenu-vb: a női kenu kettes ezüst-, Kozák Danuta bronzérmes 500-on

2019.08.25. 11:45
Ezüstérmet és olimpiai kvótát szerzett a Takács Kincső, Balla Virág páros a kenu kettesek 500 méteres versenyén. Kozák Danuta nagy hajrával ért fel a …

Egyéni sportok

Vasárnapi éremesőre felkészülni

2019.08.25. 07:30
Zárul a junior úszó-világbajnokság, a szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu vb, s persze nem maradhat el a szokásos vasárnapi futballdömping sem.

Egyéni sportok

Kajak-kenu-vb: újabb négy döntős magyar hajó, a férfi kenusok nem szereznek kvótát

2019.08.24. 18:00
A szombati versenynap középfutamokkal zárult a szegedi, kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon, a magyarok négy olimpiai és …

Egyéni sportok

Kajak-kenu-vb - Kopasz Bálint: a hajrában kizártam a külvilágot

2019.08.24. 14:15
Kopasz Bálintot nem zavarták meg riválisai, így taktikus versenyzéssel magabiztosan győzött K-1 1000 méteren a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu …

Egyéni sportok

Kajak-kenu vb: Csipes Tamara agyonverte a mezőnyt kajak egyes 1000 méteren

2019.08.24. 12:30
A magyar sportoló végig jó tempót diktálva, egy szakaszon több mint két hajóhosszal is vezetett, végül majd másfél másodpercet vert a második …

Egyéni sportok

Kajak-kenu-vb: Kopasz Bálint aranyérmes kajak egyes 1000 méteren

2019.08.24. 12:20
Kopasz Bálint aranyérmet és ezzel együtt tokiói kvótát szerzett szombaton kajak egyes 1000 méteren a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon.