Forma-1: egy hetet csúszhat a Magyar Nagydíj

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Az Autosport szaklap információi szerint augusztus 9-én rendezhetik meg az F1-es Magyar Nagydíjat.

Fotó: F1világ

 

Az F2-es és az F3-as csapatoknak már korábban elküldött versenynaptár-tervezetből, valamint sajtóinformációk alapján próbálta összerakni a 2020-as Forma-1-es szezon naptárát az Autosport szakportál. Mivel az F2 és az F3 a száguldó cirkusz betétfutama, így a FIA által elküldött adatokból könnyedén lehet következtetni a futamok tervezett napjára.

A portál számára rendelkezésre álló információk szerint az idei szezont július 5-én kezdenék és december 13-án zárnák, amely időszak alatt 19 futamot rendeznének meg. Az idény egy dupla Osztrák Nagydíjjal kezdődne, majd innen nem Nagy-Britanniába utaznának a pilóták, hanem Németországba, ahol szintén dupláznának. Ez azért érdekes, mert a mostani sajtóhírek szerint a szervezők dupla Brit Nagydíjat rendeznének.

Az Autosport által összeállított versenynaptárból kimaradtak a már hivatalosan törölt versenyek, valamint a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj előtt bekerült egy bahreini versenyhétvége, ami a némethez és az osztrákhoz hasonlóan szintén dupla lenne.

Címkék: Forma 1, Autósport
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56017/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Autósport

További cikkek

Autó-motor

Forma-1: esőkáosz Szocsiban, Hamilton századszor nyert, Norris a körülmények áldozata

2021.09.26. 15:40
Hihetetlen utolsó köröket követően Lewis Hamilton nyerte az Orosz Nagydíjat, a Mercedes brit pilótája 100. futamgyőzelmét …

Egyéni sportok

Forma-1: Hamilton falnak ütközött, Lando Norris először a pole-ban

2021.09.25. 15:10
Óriási meglepetésre Lando Norris szerezte meg az első rajtkockát az Orosz Nagydíjon. Lewis Hamilton egy hiba miatt negyedikként indulhat, míg Max Verstappen …

Autó-motor

Forma-1: Verstappen ütközött Hamiltonnal, Ricciardo három év után nyert

2021.09.12. 16:40
Kettős McLaren győzelem született az Olasz Nagydíjon, Daniel Ricciardo pedig három év után nyert ismét versenyt. A világbajnoki címért küzdő Max …

Autó-motor

Forma-1: Bottas nyerte a sprintkvalifikációt de Verstappen indul az élről Monzában

2021.09.11. 17:15
Hiába ért célba elsőként Valtteri Bottas a monzai sprintkvalifikáción, a finn pilóta büntetései miatt Max Verstappen kezdheti meg az …

Autó-motor

Forma-1: Bottas a sprintkvalifikációt az élről, a futamot a mezőny végéről kezdi

2021.09.10. 21:00
Valtteri Bottas szerezte meg az első helyet az Olasz Nagydíj időmérő edzésén és így ő kezdheti meg az élről a …

Autó-motor

Forma-1: Alexander Albon a Williams színeiben tér vissza a rajtrácsra

2021.09.08. 14:40
Hivatalosan is bejelentette 2022-es pilótafelállását a Williams, a legendás csapatnál Nicholas Latifi mellett a George Russellt váltó Alexander Albin versenyez a …

Autó-motor

Forma-1: George Russell lesz Hamilton csapattársa

2021.09.07. 11:55
A Mercedes hivatalosan bejelentette, hogy George Russell váltja az Alfához távozó Valtteri Bottast és így ő lesz Lewis Hamilton csapattársa a Forma-1-et az elmúlt években uraló márkáznál.

Autó-motor

Forma-1: Valtteri Bottas lesz Kimi Raikkönen utóda az Alfánál

2021.09.06. 13:55
Az Alfa Romeo bejelentette, hogy a visszavonuló Kimi Raikkönen helyén a 2022-es idénytől a többszörös futamgyőztes Valtteri Bottas vezet majd. A finn pilóta szerződése …

Autó-motor

Forma-1: Verstappen győzött hazai pályán és újra vezeti a bajnokságot

2021.09.05. 16:40
Max Verstappen nyerte a Holland Nagydíjat és így visszavette a vezetést a másodikként befutó Lewis Hamiltontól.

Autó-motor

Forma-1: Max Verstappen hazai pályán is az élről indulhat

2021.09.04. 16:45
A hazai pályán szereplő Max Verstappen 38 ezreddel maga mögé utasította Lewis Hamiltont és így az első rajtkockából kezdheti meg a Holland Nagydíjat.