Labdarúgás: Bernd Storck veszi át a Dunaszerdahely irányítását

Dorogi László
Dorogi László

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya lesz a szlovák élvonalban szereplő Dunaszerdahely vezetőedzője.

A német tréner a januárban kinevezett Hélder Cristovaót váltja a DAC kispadján, aki mindössze öt tétmérkőzésen vezette a felvidéki alakulatot.

A klub sportigazgatója, Jan Van Daele a Facebookon jelentette be, hogy csütörtök reggel zárták le a tárgyalásokat a korábbi szövetségi kapitánnyal, aki június 1-től veszi át a csapat irányítását.

Storckot 2015-ben nevezték ki a magyar U20-as válogatott szövetségi kapitányának, amellyel kijutott a világbajnokságra, majd 2015 júliusában váltotta a felnőtt válogatott élén Dárdai Pált és kivezette a nemzeti csapatot a 2016-os Európa-bajnokságra.

A szövetségi kapitányi posztot 2017-ig töltötte be, ezt követően a belga Royal Excelsior Mouscron vezetőedzője lett. A csapat a hatodik forduló után egyetlen pont nélkül vesztegelt a tabella alján, de Storck vezetésével összeszedték magukat és gond nélkül sikerült kiharcolniuk a bennmaradást - írja a DAC honlapja.

Ezt követően a Cercle Brugge gárdáját vette át, ám amikor a klub biztosította bennmaradását az élvonalban, Storck bejelentette távozását.

Storck két évre szóló szerződést kötött a Dunaszerdahellyel.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56127/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Bernd Storck,FC DAC

További cikkek

Külföldi foci

Vb-selejtező: nem tudni mi lesz a brazil-argentin sorsa, Uruguay nyert (videó)

2021.09.06. 09:25
Egyelőre nem tudni, hogy egyáltalán folytatják-e a félbeszakított Brazília-Argentína rangadót a dél-amerikai selejtezőcsoportban. Az uruguayi …

Külföldi foci

Vb-selejtező: a németek hatot, a lengyelek hetet rúgtak (videó)

2021.09.05. 23:00
Németország Örményországot, míg Lengyelország San Marinót ütötte ki a világbajnoki selejtezők mai európai játéknapján.

Külföldi foci

Vb-selejtezők: remeklő hollandok, újabb ukrán döntetlen (videó)

2021.09.04. 23:05
Hollandia 4-0-ra kiütötte Montenegrót, Ukrajna sorozatban ötödször is döntetlenre végzett a világbajnoki selejtezők mai játéknapján.

Külföldi foci

Labdarúgás: Portugália Debrecenben győzte le Katart (videó)

2021.09.04. 21:35
A Cristiano Ronaldo nélkül felálló Portugália 3-1-re legyőzte Katart a Debrecenben rendezett felkészülési mérkőzésen.

Külföldi foci

Labdarúgás: visszavonul az utóbbi évek legjobb horvát csatára

2021.09.03. 20:15
Bejelentette visszavonulását Mario Mandzukic, a Bayern München, a Juventus és a horvát válogatott egykori játékosa.

Egyéni sportok

Vb-selejtezők: elvitték a három pontot Venezuelából az argentinok (videó)

2021.09.03. 09:55
A Copa America-címvédő Argentína 3-1-re győzött Venezuelában a 2022-es világbajnokság dél-amerikai selejtezősorozatának mai játéknapján.

Külföldi foci

Vb-selejtező: kikapott Spanyolország, nem tudtak nyerni az olaszok

2021.09.02. 22:45
Hatalmas meglepetést okozott Bulgária Olaszországban, miután 1–1-es döntetlennel végződött a két válogatott 2022-es világbajnoki selejtező-mérkőzése.

Külföldi foci

Vb-selejtezők: Cristiano Ronaldo egymaga verte Írországot és rekordot döntött (videó)

2021.09.01. 23:20
Portugália 2-1-re verte Írországot a világbajnoki selejtezők mai játéknapján, a meccs hőse Cristiano Ronaldo volt, aki az …

Külföldi foci

La Liga: Griezmann visszatért az Atlético Madridhoz, Saúl a Chelsea-ben

2021.09.01. 06:00
Az átigazolási időszak leteltét követő órában az Atlético Madrid bejelentette, hogy Saúl Niguezt kölcsönadta a Chelsea-nek, míg a klub korábbi …

Külföldi foci

La Liga: a francia tinisztár a Real Madrid játékosa lett

2021.08.31. 19:10
Úgy tűnik Kylian Mbappét nem tudja megszerezni a Real Madrid az idei átigazolási szezonban, de Eduardo Camavinga személyében a fővárosiak így is megszerezték a jövő egyik nagy …