Labdarúgás: Bernd Storck veszi át a Dunaszerdahely irányítását

Dorogi László
Dorogi László

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya lesz a szlovák élvonalban szereplő Dunaszerdahely vezetőedzője.

A német tréner a januárban kinevezett Hélder Cristovaót váltja a DAC kispadján, aki mindössze öt tétmérkőzésen vezette a felvidéki alakulatot.

A klub sportigazgatója, Jan Van Daele a Facebookon jelentette be, hogy csütörtök reggel zárták le a tárgyalásokat a korábbi szövetségi kapitánnyal, aki június 1-től veszi át a csapat irányítását.

Storckot 2015-ben nevezték ki a magyar U20-as válogatott szövetségi kapitányának, amellyel kijutott a világbajnokságra, majd 2015 júliusában váltotta a felnőtt válogatott élén Dárdai Pált és kivezette a nemzeti csapatot a 2016-os Európa-bajnokságra.

A szövetségi kapitányi posztot 2017-ig töltötte be, ezt követően a belga Royal Excelsior Mouscron vezetőedzője lett. A csapat a hatodik forduló után egyetlen pont nélkül vesztegelt a tabella alján, de Storck vezetésével összeszedték magukat és gond nélkül sikerült kiharcolniuk a bennmaradást - írja a DAC honlapja.

Ezt követően a Cercle Brugge gárdáját vette át, ám amikor a klub biztosította bennmaradását az élvonalban, Storck bejelentette távozását.

Storck két évre szóló szerződést kötött a Dunaszerdahellyel.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56127/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Bernd Storck,FC DAC

További cikkek

Csapatsportok

Kupaelődöntő Németországból, kiesési rangadó itthonról - sportműsor a televíziókban

2016.04.19. 06:25
Elhalasztott bajnokik és kupameccsek az európai bajnokságokban, a Békéscsaba fogadja a Vasast az NB I-ben, nyitány a női …

Külföldi foci

PL: A Tottenham gálát rendezett Stokeban (videó)

2016.04.18. 22:50
Kane és Alli is duplázni tudott a Stoke otthonában, ezzel a győzelemmel pedig a Tottenham öt pontra feljött a Leicesterre.

Külföldi foci

Élő sportközvetítések: képerőnyőn a Benfica, a Spurs és a női röplabda döntő is

2016.04.18. 07:40
A Vasas Óbuda Békéscsabán kezdi meg a női röplabda finálét.

Külföldi foci

La Liga: A Camp Nouban bukott a Barca (videó)

2016.04.17. 22:25
A Real Madrid után a Valencia is meg tudta verni a Barcelonát a Camp Nouban, így pedig az Atletico már behozta a tabellán a katalánokat.

Külföldi foci

Serie A: Totti pontot mentett a Romának (videó)

2016.04.17. 20:00
Fordulatos mérkőzésen ikszelt le a Roma az Atalantával, simán nyert a Juventus és a Fiorentina is.

Külföldi foci

PL: Egyre lejjebb az Arsenal (videó)

2016.04.17. 19:10
Az Arsenalnak hazai pályán csak egy döntetlenre futotta a Crystal Palace ellen, így már negyedik helyen vannak az ágyúsok.

Külföldi foci

Kiesett az Aston Villa a Premier League-ből (videó)

2016.04.16. 19:25
A 18 esztendős Rashford góljával ejtette ki a PL-ből a Manchester United az Aston Villát

Külföldi foci

La Liga: királyi k.o. a Getafe ellen (videó)

2016.04.16. 18:45
Ötöst rúgott a Real Madrid a Getafének, egy pontra csökkentve ezzel hátrányát a listavezető Barca mögött.

Külföldi foci

A Legia győzött a lengyel örökrangadón a Lech Poznan ellen

2016.04.16. 12:20
Nikolics ezúttal nem talált be, a Legia azonban így is legyőzte Kádár Tamás csapatát

Külföldi foci

A hétvégén már szinte bajnok lehet a Leicester City

2016.04.16. 08:45
Angliában tulajdonképpen eldőlhet a bajnokság, míg Spanyolországban élesedhet a kűzdelem a bajnoki címért.