Jégkorong: Jaromir Jagr képtelen visszavonulni, 48 évesen is folytatja

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

A cseh jégkorong élő legendája, Jaromir Jagr 48 évesen sem hagy fel a hokival: szülővárosa, Kladno - amúgy általa tulajdonolt - klubcsapata helyett a következő idényben az élvonalbeli Trinec együttesében folytathatja játékoskarrierjét.

A változatlanul kiváló csatár átigazolásáról a sportági szövetség honlapja, a hokej.cz adott hírt a Trinec sportigazgatójának közlésére hivatkozva. Az első osztálytól márciusban búcsúzó HC Kladno gárdájában a 2019/20-as idényben Jagr 38 meccsen lépett jégre, 15 gólja mellett 14 gólpasszal jeleskedett.

Pályafutása elején, alig 17 évesen már bekerült a felnőtt válogatottba, amellyel később olimpiát (1998) és kétszer világbajnokságot (2005, 2010) nyert, a sportági csúcsot jelentő klubsorozatban, az NHL-ben pedig két ízben is Stanley Kupa-győzelmet ünnepelhetett. Az észak-amerikai profi liga bajnoki címét a Pittsburgh Penguinsszel harcolta ki 1991-ben és 1992-ben, összesen pedig kilenc NHL-csapatban fordult meg tengerentúli karrierje során, számos rekordot felállítva és trófeát kiérdemelve. Teljes mérlegét tekintve 1990 és 2018 között 1733 alapszakasz-mérkőzést játszott az NHL-ben, melyeken 1921 pontot gyűjtött úgy, hogy 766 gólt ütött és 1155 gólpasszt adott.

Címkék: Jégkorong
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56196/pics/lead_800x600.jpg
Jégkorong

További cikkek

Csapatsportok

Jégkorong U18-as divízió I/B vb - Feljutott a magyar csapat

2016.04.22. 20:00
Feljutott a másodosztálynak számító divízió I/A-ba a magyar U18-as jégkorong-válogatott, miután megnyerte az asiagói divízió I/B világbajnokságot.

Csapatsportok

Hoki: kikapott a szlovénektől a magyar válogatott

2016.04.20. 21:20
A magyar jégkorong-válogatott 3-0-ás vereséget szenvedett a budapesti Tüskecsarnokban rendezett edzőmérkőzésen.

Csapatsportok

A Magnyitogorszk a jégkorong KHL idei győztese (videó)

2016.04.20. 17:45
A Metallurg Magnyitogorszk nyerte a KHL 2015/16-os idényét, miután a döntő hetedik, utolsó mérkőzésén 3-1-re győzött a CSZKA Moszkva otthonában.

Csapatsportok

Hoki: kettőből, kettő a magyar U18-as válogatott eddigi mérlege a vb-n

2016.04.19. 19:25
Ezúttal Ukrajna ellen nyert 6-2-re a magyar válogatott az asiagói U18-as divízió I/B csoportos világbajnokságon.

Csapatsportok

A hazai döntő fölény után Bécsben is legyőzte Ausztriát a magyar hokiválogatott

2016.04.16. 20:30
Pénteken a Tüskecsarnokban a meccs elején, ezúttal viszont a hajrában villogott a magyar csapat

Csapatsportok

Magabiztos győzelem a hokimaraton rajtján a Tüskecsarnokban

2016.04.15. 20:30
Az oroszországi A-csoportos vb-re készülő magyar válogatott 4-0-ra verte Ausztriát

Csapatsportok

Hokimaraton - Ausztriától Oroszországig

2016.04.15. 08:15
Ausztria ellen, a Tüskecsarnokban kezdi meg meccs-sorozatát az A-csoportos vb-re készülő jégkorong-válogatott

Csapatsportok

Pénteki sportműsor a televíziókban

2016.04.15. 06:20
Gazdag kínálat várja ma a sportrajongókat - foci Hannowertől Gentig, jégkorong és Formula 1, de a tenisz szerelmesei sem maradnak éhesek

Csapatsportok

Jégkorong Magyar Kupa - Tizedszer kupagyőztes a Fehérvár

2016.03.28. 00:05
A Fehérvár AV19 4-1-re nyert a tavalyi győztes DVTK Jegesmedvék csapata ellen a jégkorong Magyar Kupa vasárnapi döntőjében a budapesti Tüskecsarnokban.

Csapatsportok

Jégkorong Magyar Kupa - A Fehérvár a második döntős

2016.03.26. 21:20
A Fehérvár AV19 lesz a címvédő DVTK Jegesmedvék ellenfele a jégkorong Magyar Kupa négyes döntőjének vasárnapi fináléjában a budapesti Tüskecsarnokban.