WTCR: az egész szezon Európában lesz, jön a mezőny a Hungaroringre!

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Bejelentették a WTCR 2020-as idényének naptárát, a lerövidített szezon összesen hat versenyhétvégéből fog állni. A mezőny a Hungaroringre is ellátogat. 

Fotó:MTI

Teljesen más versenynaptár készült el a Túaautó-Világkupára 2020-as idényére, mint amelyet eredetileg terveztek, miután a koronavírus-járvány mindent felborított. A versenynaptár összesen hat helyszínt és 16 futamot tartalmaz, ám valamennyit európai helyszínen. Franois Ribeiro a sorozat promótere a TouringCarTimesnak úgy nyilatkozott, hogy az volt az elsődleges cél, hogy minél több versenyt meg tudjanak rendezni. Mivel egyelőre nem lehetett eldönteni, hogy Európában kívül lehet-e versenyt rendezni, végül csak a kontinens pályái mellett döntöttek. 

Valamennyi versenyhétvége két szabadedzésből, egy kvalifikációból illetve kettő vagy hátrom futamból fog állni. Az idény szeptember 12-én az ausztriai Salzburgringen rajtol, majd két hét múlva Németországban folytatódik. Ez a versenyhétvége a Nürburgringi 24 órás verseny betétprogramja lesz, így itt a két futamot pénteken és szombaton rendezik. Októberben Szlovákiában vendégeskednek a világ legjobb túraautósai, majd a következő héten jön a magyarországi hétvége. Februárban még úgy tervezték, hogy ez lesz a szezonnyitó, majd márciusban a vírus miatt a törlését jelentették be, most úgy tűnik, hogy mégis láthatjuk Michelisz Norbertet itthon versenyezni. Méghozzá nem is akármilyen körülmények között, mivel ezen a hétvégén lesz a Kamion Európa-bajnokság magyarországi hétvégéje is, és így egy napon lehet Kiss Norbertnek és Michelisznek drukkolni. Az idény utolsó két hétvégéjére olyan pályákon (Motorland Aragon, Adria International Raceway Olaszországban) kerül sor, ahol korábban még nem járt a WTCR. 

A WTCR versenyaptára:

Szeptember 12-13 Salzburgring (2 futam)
Szeptember 24-26 Nürburgring (2 futam)
Október 10-11 Slovakia Ring (3 futam)
Október 17-18 Hungaroring (3 futam)
Október 31- November 1 Aragónia (3 futam)
November 14-15 Adria (3 futam)

Címkék: Autósport, WTCR
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56243/pics/lead_800x600.jpg
Autósport,WTCR

További cikkek

Külföldi foci

Közvetítések: városi rangadó Liverpoolban és Milánóban

2020.10.17. 07:30
Rangadókkal teli szombat elé néznek a sport szerelmesei, akik élőben láthatják többek között az Everton-Liverpool, valamint az Internazionale-AC Milan rangadót is.

Autó-motor

Forma-1: Hamilton a Nürburgringen érte be Schumachert

2020.10.11. 15:55
Lewis Hamilton nyerte a legendás Nünrburgringen rendezett Eifel Nagydíjat, ezzel pályafutása 91. futamgyőzelmét szerezte meg a brit, amivel beállította Michael Schumacher rekordját.

Csapatsportok

Jön a szerb-magyar NL-csörte és Babosék RG-döntője

2020.10.11. 07:30
Vasárnap is folytatódik a válogatott labdarúgó-mérkőzések sora, de lesz Forma-1, Roland Garros finálé, kézilabda BL és amerikai futball is a tévében.

Autó-motor

Forma-1: ismét Mercedes uralom, harmadik helyen zárt Verstappen

2020.10.10. 16:40
Ismét a két Mercedes indulhat az első két helyről a vasárnapi Eifel Nagydíjon Németországban, miután Valtteri Bottas 256 ezredes előnnyel behúzta az időmérőt Lewis …

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a Győri Audi ETO KC, Spanyolország és Németország is

2020.10.10. 07:30
A győri lányok a dán Odense ellen mérkőznek meg a női kézilabda Bajnokok Ligájában, míg a spanyol és német labdarúgó-válogatott a …

Magyar foci

Az Európa-liga csoportkörért harcol a Fehérvár, csoportosul a Ferencváros

2020.10.01. 07:30
Fucsovics Márton és Balázs Attila az újabb bravúrra hajt a Roland Garroson, kialakulnak a Bajnokok Ligája csoportjai és egy Liverpool-Arsenal …

Autó-motor

Forma-1: Hamilton büntetése után sima Bottas-siker Szocsiban

2020.09.27. 14:50
A Mercedes pilótája, Valtteri Bottas nyerte meg az Orosz Nagydíjat Szocsiban, miután a pole pozícióból rajtoló Lewis Hamilton két buta hibát is elkövetett a kivezető körben.

Csapatsportok

Közvetítések: brutális vasárnapi választék

2020.09.27. 07:30
Megkezdi a szezont a Barcelona labdarúgó-csapata, megkoronázzák a férfi vízilabda Magyar Kupa királyát, indul a Roland Garros, Oroszországban köröz a Forma-1 mezőnye.

Autó-motor

Forma-1: megdöntené Lewis Hamilton csúcsát Mick Schumacher

2020.09.26. 12:30
Michael Schumacher fia célul tűzte ki azt, hogy szeretné megdönteni a legtöbb futamgyőzelem rekordját, amit még a brit pilótának sem sikerült, igaz ez már most hétvégén …

Autó-motor

Forma-1: Bottas eddig verhetetlen Szocsiban

2020.09.25. 16:05
A délelőttihez hasonlóan a délutáni szabadedzést is megnyerte Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője a Forma-1-es Orosz Nagydíj pénteki napján.