Rali ob: hatfutamos bajnoksággal terveznek

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) kedden véglegesítette a rali országos bajnokság módosított versenynaptár-tervezetét, amely szerint július közepén rajtol a hat futamból álló sorozat.

Az ob mostani idényének programját a koronavírus-járvány miatti halasztások és törlések nyomán kellett megváltoztatni, és ahogyan a többi szakágban, úgy a raliban is összeállt az új naptár.

Az MNASZ tájékoztatása szerint az országos bajnokság július 18-19-én a Salgó-ralival kezdődik, majd augusztusban a Miskolc-rali, szeptember elején pedig az Eger-rali következik. A mezőny október elején a Vértes-ralin versenyez majd, azután pedig a Nyíregyháza-ralit rendezik november elején, az Európa-bajnokság (ERC) programjában szereplő Rally Hungary részeként.

"Sokat dolgoztunk azon, hogy a tavaly sikeresen megrendezett Eb-futam után az idén másodszor is része legyen az ERC naptárának a nyíregyházi esemény, és nagyon örülünk, hogy bár ezúttal nem szezonzáróként, de ebben az évben is az Eb-sorozat része lesz ez a verseny"

- nyilatkozta Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke.

A tavalyi ERC-futamon győztes Turán Frigyes, Bagaméri László páros pilótatagja örömmel vette tudomásul, hogy hamarosan már versenykörülmények között tudják majd kipróbálni a Korda Racing Volkswagen Polo R5-ösét, amellyel az idei lesz az első évük.

"A június közepén sorra kerülő Rally3-as futamot mi tesztversenyként használjuk ki, és mivel több más Rally1-es duó is így tesz majd, számunkra ez egy jó lehetőség lesz arra, hogy összemérjük az erőnket az ellenfeleinkkel a júliusi idénynyitó előtt"

- mondta a Shell Helix Ultra csapatának versenyzője. Turán hozzátette, bízik abban, hogy a szezon további tervezett versenyeit is gond nélkül tudják majd lebonyolítani.

A rali ob a tervek szerint decemberben, a Mikulás-ralival zárulna, de ennek az eseménynek a megrendezéséről még zajlanak az egyeztetések.

Címkék: Rally
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56321/pics/lead_800x600.jpg
Rally

További cikkek

Külföldi foci

Nemzetközi kupagyőzteseket avattunk - avagy erről írtunk augusztusban

2020.09.01. 18:10
Valamennyi nemzetközi klubfutballtorna befejeződött, megrendezték az országúti kerékpárosok Európa-bajnokságát, valamint a Forma-1-ben és a MotoGP-ben sem …

Autó-motor

Rali Eb: befejezte a római versenyt a Herczig, Ferencz duó

2020.07.27. 09:50
Vasárnap befejezte a rali Európa-bajnokság római versenyét a Herczig Norbert, Ferencz Ramón duó annak ellenére, hogy szombaton a negyedik szakaszon megsérült az autója.

Csapatsportok

Dakar rali: mégsem a feleség lesz a navigátor

2019.12.25. 08:55
Egészségügyi okok miatt nem a felesége lesz Stéphane Peterhansel navigátora a jövő vasárnap kezdődő Dakar ralin.

Autó-motor

Autósport: Michelisz a csúcs, de a többiekre is érdemes figyelni

2019.12.17. 10:25
A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke abban bízik. Michelisz Norbert történelmi diadala a többi szakág kiválóságaira, így a gyorsasági kamionosokra, a …

Autó-motor

Rali Eb: Turán Frigyesék nyerték a szezonzárót, bajnokavatás Nyíregyházán

2019.11.10. 17:20
Turán Frigyes és Bagaméri László nyerte a Nyíregyházán véget érő Rali Európa-bajnoki idényzáró versenyt. Az Európa-bajnoki címet a …

Autó-motor

Katalán-rali: Ott Tänak az új világbajnok

2019.10.27. 14:35
Az észt Ott Tänak második helyen végzett a belga Thierry Neuville mögött a rali-világbajnokság (WRC) katalán állomásán vasárnap, de így is megszerezte pályafutása első világbajnoki címét.

Autó-motor

Mecsek-rali: Hadik győzött, Vincze a bajnok

2019.10.12. 20:40
A tavaly az abszolút összetett élén záró Hadik András oldalán a navigátor Deák Attilával megnyerte a szombaton befejeződött Mecsek-ralit.

Autó-motor

Rali-ob: Bútorék győztek, Vinczéék kiestek

2019.07.07. 20:20
A Bútor Róbert, Tagai Róbert kettős nyerte a vasárnap rendezett Veszprém-ralit, az országos bajnokság negyedik fordulóját.

Autó-motor

Autósport: két győzelemnél tart a Csomós-Nagy kettős

2019.05.10. 16:35
Akárcsak Egerben a Miskolc Ralin is a Csomós Mixi-Nagy Attila duó győzelmével zárult a Peugeot kupa. A győztes páros természetesen elégedetten értékelte teljesítményét.

Autó-motor

Egerben rajtol a hétvégén a kilencfutamos rali ob

2019.03.28. 13:35
A hétvégén Egerben és környékén kezdődik a rali országos bajnokság idei szezonja, amelynek kilencedik, záró versenyére Nyíregyházán és környékén kerül sor november elején az …