Atlétika: elmarad a maraton Berlinben és New Yorkban is

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A koronavírus-járvány miatt törölték a november 1-jére tervezett New York-i valamint a szeptemberre kiírt berlini maratont is. 

Fotó: https://twitter.com/nycmarathon/

A New York Maraton szervezői a döntést a futók, a szurkolók, az önkéntesek és a stábtagok védelmének érdekében hozták meg. Tavaly a világ leghíresebb maratoni versenyét 53 640 futó fejezte be. Az szinte biztos volt, hogy a 47. Berlin Maratont szeptember 27-én rendezték volna, ám már áprilisban eldőlt, hogy a kiírt időpontban nem lehet megtartani a versenyt. Mivel október 24-ig tilos ötezer főnél több embert érintő rendezvényt tartani Németország fővárosában, így a viadalt törölték. 

Ebben az évben már biztosan elmarad a bostoni maraton is, amelyet 1897 óta először nem fognak megrendezni, a tokiói versenyt pedig mindössze 200 profi résztvevővel bonyolították le. Londonban április 26 helyett október 4-én rendezik meg a szokásos maratont, míg a chicagói versenyre jelen állás szerint szintén októberben (a verseny eredeti időpontjában) kerülhet sor.

Címkék: atlétika, maraton
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/56767/pics/lead_800x600.jpg
atlétika,maraton

További cikkek

Egyéni sportok

Atlétika-vb: megváltoztatták a budapesti vb időpontját

2019.11.23. 22:10
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) megváltoztatta a 2023-ra tervezett budapesti világbajnokság időpontját.

Egyéni sportok

Atlétika: Kipchoge és Muhammad az év atlétája

2019.11.23. 21:50
A férfiaknál a kenyai Eliud Kipchogét, a nőknél pedig az amerikai Dalilah Muhammadot választották az év legjobbjának a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnél (WA).

Egyéni sportok

Atlétákkal találkozott a főpolgármester

2019.11.18. 18:30
Pozitívnak és előremutatónak értékelte a Karácsony Gergely főpolgármesterrel zajlott hétfői találkozót a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ).

Egyéni sportok

IAAF: négy futó az év női atlétái cím jelöltjei között

2019.11.13. 13:25
A nemzetközi szövetség (IAAF) a férfiak után nyilvánosságra hozta az év női atlétája-címre esélyesek ötfősre szűkített listáját is.

Egyéni sportok

Para-atlétikai vb: Ekler Luca 100 méteren ezüstérmes

2019.11.12. 21:50
A távolugrásban győztes Ekler Luca kedden ezüstérmet nyert 100 méteren a T38-as kategóriában a Dubajban zajló para-atlétikai világbajnokságon.

Egyéni sportok

Atlétika: magyar aranyérem a para-világbajnokságon

2019.11.09. 22:05
Ekler Luca aranyérmet szerzett távolugrásban a Dubajban rendezett para-atlétikai világbajnokságon,

Egyéni sportok

A nemzet sportolói a 2023-as atlétikai világbajnokság budapesti megrendezését kérik

2019.11.09. 11:25
A nemzet sportolói arra kérik Budapest új vezetőit, hogy járuljanak hozzá a Nemzetközi Atlétikai Szövetség által Budapestnek …

Egyéni sportok

Közvetítések: egy napon lehetnek újra világbajnokok Babosék és Lewis Hamilton

2019.11.03. 07:30
A mai nap során a MotoGP és a Forma-1 aktuális futama, a női tenisz-vb döntői, a New York Maraton és az NFL rangadói emelkednek ki.

Egyéni sportok

Elképesztő magyar rekord a 24 órás futó-világbajnokságon

2019.10.28. 09:30
Bódis Tamás egyéniben a második helyen végzett a franciaországi Albiban megrendezett 24 órás vb-n, és csapatban is a dobogó második fokára léphettek fel a magyar …

Egyéni sportok

Futás: magyar érmek a 24 órás világbajnokságon

2019.10.27. 10:40
Bódis Tamás és a magyar csapat is ezüstérmet szerzett a Franciaországban rendezett 24 órás világbajnokságon.