Atlétika: Noah Lyles hiába hitte, hogy őrületes világrekordot futott (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Noah Lyles néhány pillanatig azt hihette, hogy majdnem három tizedet faragott Usain Bolt kozmikus világrekordján 200 méteres sífutásban. Aztán kiderült, hogy az amerikai sprinter csak 185 métert futott. 

Csütörtökön nem mindennapi atlétikai versenyt rendeztek, amely az Inspiration Games nevet kapta és amelynek a fő helyszíne Zürich volt. Akadtak azonban olyan versenyszámok ahol három különböző helyszínen indultak a versenyzők és az nyert, aki a legjobb idővel ért célba, és a 200 méteres férfi síkfutás is ilyen volt. Ebben a számban az uralkodó világbajnok amerikai Noah Lyles a floridai Bradentonban az Európa-bajnok holland Churandy Martina hazájában Papendalban, míg a szintén kontinensbajnok és olimpiai bronzérmes Christophe Lemaitre pedig a svájci fővárosban teljesítette a távot.

Lyles a papírformának megfelelően a legrövidebb idő alatt ért célba, ám amikor kiírták az időeredményét, senki nem hitt a szemének. A 19.50-es egyéni legjobbal rendelkező klasszis neve mellett ugyanis 18.90-es időeredmény jelent meg! Viszonyításképpen ez 29 századdal jobb, mint amivel Usain Bolt 2009 óta tartja a 200 méter világcsúcsát. A BBC meglehetősen hamar szertefoszlatta az atlétika történetének legnagyobb világcsúcs-javításáról szóló híreket, ugyanis kiderült, hogy Lyeles mindössze 185 métert futott. Ez valamivel több, mint 200 yard. Természetesen így továbbra is Usain Boltnak hívják a 200 méteres síkfutás világrekorderét. 

Címkék: atlétika
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57093/pics/lead_800x600.jpg
atlétika

További cikkek

Egyéni sportok

Atlétika: Halász Bence magyar rekordot döntött nehézkalapáccsal!

2020.05.23. 19:25
Új magyar rekordot ért el a világbajnoki bronzérmes kalapácsvető Halász Bence az újrainduló magyar atlétikaidény első versenyén, amelyet Szombathelyen rendeztek.

Egyéni sportok

Atlétika: rendkívüli versenyre készülnek a német rúdugrás klasszisai

2020.05.21. 11:10
A koronavírus-járvány jó időre kiszorította a szurkolókat a stadionokból, Németországban mégis nézők előtt rendezhetnek meg egy igazán különleges …

Egyéni sportok

Az élsportolók tíz százaléka elkapta a koronavírust

2020.05.21. 07:45
A vizsgált minta persze kicsi, az eredmény mégis megdöbbentő: az öt sikersportág válogatottjain elvégzett kutatás kimutatta, az egészségügyi dolgozók után az élsportolók a …

Egyéni sportok

Atlétika: augusztus közepén indulhat a Gyémánt Liga

2020.05.12. 18:30
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség bejelentette a Gyémánt Liga módosított menetrendjét. A világ legrangosabb sorozata Monacóban kezdődhet augusztus 14-én.

Egyéni sportok

Olimpiai bajnokaink: egy család, két olimpiai aranyérmes

2020.05.12. 14:30
Németh Miklós 1976-ban óriási világrekorddal nyerte a gerelyhajítást Montrealban, és így édesapjához a legendás Németh Imréhez hasonlóan ő is olimpiai bajnok és …

Egyéni sportok

Atlétika: augusztus 20-án rendeznék a Gyulai Memorialt

2020.05.12. 09:40
A tervek szerint idén augusztus 20-án rendezik meg a 10. Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjat.

Egyéni sportok

Halasztások és törlések egymás hátán - avagy erről irtunk áprilisban

2020.05.01. 08:40
Több mint 70 év után lezajlott az első olyan hónap a sportvilágban, ahol szinte nem rendeztek sporteseményeket (most ne számoljuk ide a virtuális …

Egyéni sportok

Olimpiai bajnokaink: Németh Angéla és Zsivótzky Gyula dobása is aranyat ért Mexikóvárosban

2020.04.25. 18:50
A magyar dobóatlétika legnagyobb évének számított 1968, ugyanis a mexikóvárosi olimpián a gerelyhajító Németh …

Egyéni sportok

Atlétika: világrekord-kísérlettel indulhat újra az idény!

2020.04.25. 14:25
Két Diamond League-verseny is elmarad júniusban, ám Oslóban zárt kapuk mögött megrendezhetik az Impossible Games-t. A zárt kapuk mögött megtartandó versenyen igazi …

Egyéni sportok

Atlétika: elmarad a szabadtéri Európa-bajnokság

2020.04.24. 08:25
A koronavírus-járvány miatt nem tudják meg rendezni az augusztusi szabadtéri Európa-bajnokságot, amelynek színhelye Párizs lett volna.