Nemzet Sportolója: Faragó Tamást javasolták a címre

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A pályafutása során valamennyi jelentős sorozatban aranyérmet szerző vízilabdázót, Faragó Tamást javasolták a Nemzet Sportolói új tagnak. 

Fotó: waterpolo.hu

Kárpáti György halálát követően tehettek javaslatot a társaság tajgai, hogy kit válasszanak maguk közé. A Nemzet Sportolói közé olyan, 60 év feletti, kimagasló eredményt elérő sportoló kerülhet, aki a pályafutása befejezése után is a magyar sportélet meghatározó szereplője volt. A tagok Faragó Tamást javasolták, akinek a beiktatása akkor válik hivatalossá, amikor a sportért felelős államtitkár felterjeszti majd személyét a magyar kormány jóváhagyja. 

Faragó Tamás 1952. augusztus 5-én született Budapesten és vízilabdázóként mindent megnyert. 1976-ban olimpiai bajnok volt, 1973-ban tagja volt az első világbajnokságot megnyerő magyar csapatnak, 1974-ben és 1977-ben Európa-bajnok volt. 1972-ben ezüstérmes, nyolc évvel később bronzérmes volt a nemzeti csapattal az olimpián. Klubszinten a Vasassal kilenc magyar bajnokságot, négy Magyar Kupát és két BEK-et nyert, valamint az olasz Arenzo színeiben a KEK-trófeát is elhódította. Edzőként a legnagyobb sikereit a magyar női válogatott élén érte el, amelyet világbajnoki címig (2005), Európa-bajnoki diadalig (2001) és Világliga-győzelemig (2002) vezetett. 

A Nemzet Sportolói:

Balczó András, Hammerl László, Weltner Györgyné Ivánkay Mária, Kamuti Jenő, Bíróné Keleti Ágnes, Magyar Zoltán, Monspart Sarolta, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Schmitt Pál és Varga János.

Címkék: Vízilabda
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57321/pics/lead_800x600.jpg
Vízilabda

További cikkek

Egyéni sportok

Az örömből és a bánatból is bőségesen kijutott, avagy erről írtunk februárban

2020.03.01. 16:30
Péni István Európa-bajnokságot, Liu Shaolin Sándor összetett világkupát, Szilágyi Áron és Marosi Ádám pedig vk-versenyt nyert …

Csapatsportok

Férfi vízilabda ob I: elmarad az OSC-Eger mérkőzés

2020.02.27. 20:20
A koronavírus-fertőzés veszélye miatt elmaradt az A-Híd OSC Újbuda és a ZF-Eger szombatra kiírt összecsapása a férfi vízilabda ob I-ben.

Csapatsportok

Koronavírus: májusra halasztják a női vízilabda olimpiai selejtezőtornát

2020.02.27. 19:20
A koronavírus veszélye miatt májusra halasztják a női olimpiai vízilabda selejtezőtornát, amelyet jövő vasárnaptól rendeztek volna meg az …

Csapatsportok

Vízilabda: törölhetik a női olimpiai selejtezőtornát

2020.02.26. 13:00
A magyar női vízilabda-válogatott Triesztben szállt volna medencébe az olimpiai részvételért, de úgy fest, nem rendezik meg Olaszországban a selejtezőt.

Külföldi foci

Tévéműsor: Real-City csúcsderbi és rengeteg tenisz a szerdai menü

2020.02.26. 07:30
Képernyőre kerül egy Európa-liga mérkőzés és egy kézilabda BL-találkozó is. A tenisz szerelmesei nagyon örülhetnek.

Csapatsportok

Női vízilabda világliga: újra legyőztük Hollandiát

2020.02.25. 18:15
Az olimpiai selejtezőre készülő, Bíró Attila irányította női válogatottunk a szentesi világliga-meccsen 12-7-re győzött.

Csapatsportok

Vízilabda BL: hat éve tartó veretlenségi sorozatot tört meg az OSC!

2020.02.21. 21:55
Hatalmas bravúrt hajtott végre az OSC Újbuda a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, a magyar gárda az olasz Pro Recco otthonában diadalmaskodott.

Csapatsportok

Tokió 2020: 16 fős kerettel újabb felkészülésnek vág neki a női vízilabda-válogatott

2020.02.18. 12:30
Tizenhat fős kerettel kedden (ma) kezdi meg a felkészülést a magyar női vízilabda-válogatott a trieszti olimpiai …

Csapatsportok

A labdajátékoké a szerda este

2020.02.12. 07:30
Vízilabda, jégkorong, kézilabda, tenisz és labdarúgás közül is választhatunk az esti programban.

Csapatsportok

Férfi vízilabda világliga ötgólos vereséget szenvedett el a magyar válogatott

2020.02.11. 21:45
Már az első negyedben magabiztos, kétgólos előnyre tett szert Franciaország, majd a harmadik negyedet is behúzva végül 15-10-re győztek a …