UFC: megvédte nehézsúlyú bajnoki címét Stipe Miocic

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Az UFC nehézsúlyú bajnoka egyhangú pontozással győzte le Daniel Cormier-t, aki ezután bejelentette, hogy visszavonul.

Fotó: MMA Fighting

A két fél először 2018-ban csapott össze, akkor Cormier nyert, viszont egy évvel később Miocic szerezte meg a bajnoki címet, így a mostani sokan úgy gondolták, hogy ez a mérkőzés dönti el, hogy ki minden idők legnagyszerűbb nehézsúlyú MMA-harcosa. A címvédő nehezen kezdte az összecsapást, viszont a harmadik menettől egyre többször eltalálta ellenfelét, majd oda-vissza szemen bökték egymást. Ebben Cormier járt rosszabbul, akinek a bal szeme bevérzett, majd a későbbi nyilatkozatából az is kiderült, hogy nem is látott vele. Ennek ellenére nem adta fel a küzdelmet, de Miocic nagy fölénnyel és egyhangú pontozással védte meg címét.

Danie Cormier a vereség után elmondta, hogy ez a mérkőzés zárja le tízéves karrierjét.

Két nagy meccsem volt az elmúlt időben, mindkettőn vesztettem, nehéz ezt megélni.  Túl fogok lendülni rajta. Ugyanakkor csak a címmérkőzések érdekelnek, és elképzelhetetlennek tartom, hogy újabb lehetőséget kapjak. Ezt azt jelenti, hogy ennyi volt. Szép volt, hosszú volt, ez volt az utolsó csatám a nehézsúlyú bajnoki címért, és bár kikaptam, nem vallottam kudarcot – mondta Cormier.

Címkék: Ökölvívás, UFC
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57751/pics/lead_800x600.jpg
Ökölvívás,UFC

További cikkek

Külföldi foci

Közvetítések: főszerepben a topligák és a férfi kézilabda-világbajnokság

2021.01.16. 07:30
Napestig tartó kínálattal érkezik a szombati nap: láthatjuk a topligákat, a férfi kézilabda-vb-t és a Ferencváros női kézilabda csapatát …

Csapatsportok

Közvetítések: folytatódik a női kézilabda Európa-bajnokság, rangadót játszik az Újpest

2020.12.11. 07:30
Dánia a svédek, míg Franciaország az oroszok ellen kezdi meg középdöntős szereplését a női kézilabda …

Külföldi foci

Közvetítések: a Barcelonát fogadja a Ferencváros a Bajnokok Ligájában

2020.12.02. 07:30
A torinói vendégjátéka után a Barcelonát fogadja a Ferencváros a Bajnokok Ligája ötödik fordulójában, de láthatjuk a Telekom Veszprém THW Kiel …

Autó-motor

Közvetítések: Bahreinben tér vissza a Forma-1

2020.11.27. 07:30
A Török Nagydíj után Bahreinbe látogat a "száguldó cirkusz" mezőnye, ahova Lewis Hamilton már világbajnokként érkezik majd meg, de láthatunk többek között labdarúgást is a pénteki …

Magyar foci

Közvetítések: rangadó a La Ligában és az NB I-ben

2020.11.21. 07:30
A Budapest Honvéd otthonába látogat a címvédő Ferencváros, míg az Atlético Madrid a Barcelonát fogadja a szombati napon.

Egyéni sportok

Közvetítések: futballmentes hét kezdés, folytatódik a tenisz világbajnokság

2020.11.16. 07:30
Nem a futball szerelmeseinek kedvez a hétfői nap sportközvetítések szempontjából, azonban sznúkert, teniszt, lósportot, dartsot és …

Magyar foci

Közvetítések: MOL Fehérvár-Ferencváros rangadó a hétvége első napján

2020.10.31. 07:30
A Dinamo Kijev elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés után ismét fontos mérkőzés elé néz a Ferencváros, hiszen a bajnoki címre hajtó MOL …

Külföldi foci

Nemzetközi kupagyőzteseket avattunk - avagy erről írtunk augusztusban

2020.09.01. 18:10
Valamennyi nemzetközi klubfutballtorna befejeződött, megrendezték az országúti kerékpárosok Európa-bajnokságát, valamint a Forma-1-ben és a MotoGP-ben sem …

Egyéni sportok

Ökölvívás: Povetkin a padlóról felállva ütötte ki ellenfelét (videó)

2020.08.23. 08:15
Alexander Povetkin kétszer is padlózott Dillian Whyte ellen majd az ötödik menetben kiütötte riválisát és így jogot szerzett arra, hogy kihívja a …

Autó-motor

A hónap amikor újra felbőgtek a motorok - avagy erről írtunk júliusban

2020.08.01. 14:30
Elkezdődött a Forma-1 és a MotoGP idénye, bajnokot avattak Európa nagy bajnokságaiban is a júliusi hónapban, amelyet azonban a magyar sport több fontos …