Indy500: Takuma Sato másodszor győzött a legendás versenyen, Alonso célba ért

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Takuma Sato győzelmével zárult a legendás Indianapolisban rendezett 500 mérföldes verseny. Fernando Alonso egy technikai probléma miatt csak a huszonegyedik helyen ért célba. 

Fotó: AP

A koronavírus-járvány miatt május helyett csak augusztusban került sor az Indy 500-ra. Az első helyről az Andretti-dinasztia harmadik tagja Marco Andretti indulhatott ám a rajtot követő métereken a bajnokságot vezető Scott Dixon alig néhány méter után átvette a vezetést. Ed Carpenter és Zach Veach összeakadtak az első körben, James Davison autója pedig kigyulladt. Azonnal bejött a biztonsági autó, a pilóták pedig kijöttek kereket cserélni. 

A kiállások után Ryan Hunter-Reay feljött a második helyre, Dixont azonban nem tudta támadni. Andretti egyre hátrébb esett, a rajtelső mellett Takuma Sato és James Hinchcliffe is elment. A következő sárga zászlós fázis akkor következett be, amikor Marcus Ericsson kiesett. Miután mindenki kiment a bokszutcába Dixon vezette a futamot Alexander Rossi és Rinus VeeKay előtt. 

VeeKay eőtt megvolt a lehetőség, hogy jó eredményt érjen el, ám a bokszban előbb elfékezte magát, majd lefulladt az autója. Dalton Kellett kiesése miatt hamarosan megint a sárga zászló lépett életbe  ám az újraindulás nem volt sikeres mivel Conor Daly hibázott és Oliver Askew-val a falban kötöttek ki. 

Féltávnál Alexander Rossi előbb megelőzte Takuma Satót, majd Scott Dixont is és átvette a vezetést. A vezető kettős megpróbált ellépni, ám amikor Alex Palou összetörte az autóját megint jöhetett a biztonsági autó. Rossi és Sato összekoccantak a bokszban és az amerikait megbüntették emiatt. Fernando Alonso versenyének érdemi része ekkor ért véget mivel a kétszeres világbajnok spanyol pilóta autója lefulladt és hosszú ideig a bokszban ragadt. 

Az újraindítás után Dixon elment csapattársa Felix Rosenqvist mellett, majd Hunter-Reay és Pagenaud mentek össze, Rossi pedig falnak csapta az autóját. Dixon a zöld zászlót követően próbált ellépni, ám Takuma Sato megelőzte őt. Az utolsó kiállások után megint az új-zélandi állt az élen ám a japán ismét előzni tudott. Úgy nézett ki ők ketten vívhatnak majd a győzelemért. A csata azonban elmaradt mivel öt körrel a vége előtt Spencer Pigot előbb a pálya melletti, majd a bokszfalnak is nekicsapódott, így jöhetett a biztonsági autó. A pilóta jól van az ütközést követően, de kórházba szállították, az autója azonban totálkárosra tört. 

A versenyszervezői a sötétedés miatt nem szakították félbe a küzdelmet, így a biztonsági autó mögött ért véget a futam. Takuma Sato 2017 után második Indy500-as győzelmét aratta Scott Dixon és Graham Rahal előtt. Santino Ferrucci negyedikként végzett a címvédő Josef Newgarden és Patricio O`Ward előtt. A legjobb 10-be még Hinchcliffe, Colton Herta, Jack Harvey és Ryan Hunter-Reay fért be. Fernando Alonso a 21. helyen ért célba a tavalyi győztes Simon Pagenaud előtt. 

Címkék: Autósport, Indy500
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57881/pics/lead_800x600.jpg
Autósport,Indy500

További cikkek

Csapatsportok

Közvetítések: az örökrangadó és a Siófok-Fradi viszi a prímet a csúcsszombaton

2021.02.27. 07:30
Az év eddigi legsűrűbb napja jön, már ami a televíziós sportközvetítéseket illeti, szó szerint lesz minden, mint a búcsúban.

Magyar foci

Közvetítések: izgalmas sporteseményekben gazdagon zárul a hétvége

2021.02.14. 07:30
Lesz külföldi és magyar labdarúgás is, szurkolhatunk a magyar kézilabda csapatoknak a nemzetközi kupákban, de lesz kerékpár, téli sport és autósport is.

Autó-motor

Forma-1: Max Verstappen győzelmével zárult a 2020-as szezon

2020.12.13. 16:40
Nem volt ellenszer a Red Bull ellen a Mercedesnek, így rajt-cél győzelmet aratott, ezzel tizedik futamgyőzelmének örülhet Max Verstappen.

Autó-motor

Közvetítések: zárul a Forma-1-es szezon, rangadót játszik a PSG

2020.12.13. 07:30
Már a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj következik a Forma-1 idei szezonjában, míg a francia bajnokság címvédője, a PSG az Olympique Lyonnal játszik rangadót.

Autó-motor

Forma-1: Verstappen meglepte a Mercedeseket az idei utolsó időmérőn

2020.12.12. 15:10
A Red Bull holland pilótája már a szabadedzéseken is nagyon gyors volt, az időmérőn pedig maga mögé utasította Valtteri Bottast és Lewis Hamiltont Abu-Dzabiban.

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a női kézilabda-válogatott, városi rangadó Madridban

2020.12.12. 07:30
Megkezdi középdöntős szereplését a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon, de Real Madrid-Atlético Madrid és Manchester …

Csapatsportok

Közvetítések: folytatódik a női kézilabda Európa-bajnokság, rangadót játszik az Újpest

2020.12.11. 07:30
Dánia a svédek, míg Franciaország az oroszok ellen kezdi meg középdöntős szereplését a női kézilabda …

Csapatsportok

Közvetítések: Szerbia ellen javíthat a magyar női kézilabda-válogatott

2020.12.06. 07:30
A Horvátország elleni meglepetés vereséget követően Szerbia ellen lép pályára a női kézilabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott.

Külföldi foci

Közvetítések: főszerepben a topligák és a női kézilabda Európa-bajnokság

2020.12.05. 07:30
A rossz formában lévő Real Madrid a Sevilla otthonában javíthat, de szinte egy topligás mérkőzésről sem maradunk le a szombati napon, …

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a magyar női kézilabda-válogatott

2020.12.04. 07:30
Megkezdi szereplését a női kézilabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott, de láthatjuk a Sopron Basket Euroliga mérkőzését is a pénteki napon.