Forma-1: nem a megszokott vonalvezetésen rendezik a második bahreini versenyt

Szabó Róbert
Szabó Róbert

A sorozat vezetősége a pénteki napon jelentette be, hogy teljesen új vonalvezetésen fogja megrendezni a Szahíri Nagydíj névre keresztelt második bahreini versenyhétvégét.

Fotó: Gphírek

A végleges 2020-as versenynaptárat még kedden mutatta be a Forma-1 vezetősége, amivel biztossá vált az, hogy Bahreinben is két futamot rendeznek majd, előbb a november 29-i, majd a december 4-i hétvégén. Emellett most az is kiderült, hogy egy új vonalvezetésen fogják majd megrendezni azt a versenyt, amely 3,543 kilométer hosszú. Ennek köszönhetően ez a futam hozza mag a versenynaptár legmagasabb körszámú versenyét, hiszen a mezőnynek 87 kört kell majd autóznia. 

Az elvárások szerint a pilóták az időmérőn 55 másodperc, míg a futamon 1 perc körüli időket fognak autózni, ami rekorddöntést eredményezhet majd. Az eddigi leggyorsabb pole pozíciót érő kör ideje 58.790, ami még Niki Lauda nevéhez fűződik 1974-ből.

Címkék: Forma 1, Autósport
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57954/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Autósport

További cikkek

Autó-motor

Olasz Nagydíj: a Ferrarinak köszönhetően orvosok és nővérek lesznek a lelátón

2020.09.03. 10:40
A Ferrari csapat meghívására orvosok és nővérek lesznek a lelátón a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjon.

Külföldi foci

Nemzetközi kupagyőzteseket avattunk - avagy erről írtunk augusztusban

2020.09.01. 18:10
Valamennyi nemzetközi klubfutballtorna befejeződött, megrendezték az országúti kerékpárosok Európa-bajnokságát, valamint a Forma-1-ben és a MotoGP-ben sem …

Autó-motor

Kamion Eb: Kiss Norbert vasárnap is dobogóra állhatott

2020.08.30. 18:45
Kiss Norbert a harmadik helyen futott célba a csehországi Mostban rendezett kamionos Európa-bajnokság első vasárnapi futamán. A nap második, a hétvége negyedik versenyét nem tudták …

Autó-motor

Forma-1: kettős Mercedes-győzelem Belgiumban, nulláztak a Ferrarik

2020.08.30. 16:40
Lewis Hamilton győzelmével zárult a Belga Nagydíj, amelyen egyik Ferrari sem szerzett pontot.

Autó-motor

Közvetítések: futam Belgiumban, először játszik bajnokit a Puskás Akadémia

2020.08.30. 07:30
A hét utolsó napján láthatjuk a képernyőn a Forma-1-es Belga Nagydíjat, valamint a Puskás Akadémia első idei bajnokiját, de lesz kerékpár, …

Autó-motor

Kamion Eb: Kiss Norbert futamgyőzelemmel kezdte a szezont

2020.08.29. 21:05
Futamgyőzelemmel kezdte a gyorsasági kamion Európa-bajnokság idei szezonját a kétszeres Eb-győztes Kiss Norbert, a Révész Truck Racing Team versenyzője.

Autó-motor

Forma-1: Hamilton volt a leggyorsabb Belgiumban is

2020.08.29. 17:05
A címvédő és a pontversenyben élen álló Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.

Autó-motor

Forma-1: már Mugelloban lehetnek nézők a lelátókon

2020.08.29. 10:50
Olasz sajtóértesülések szerint hamarosan megszülethet az a megállapodás, amely szerint napi háromezren látogathatnak majd ki a Toszkán Nagydíjra szeptember közepén.

Külföldi foci

Közvetítések: képernyőn az Angol Szuperkupa döntője

2020.08.29. 07:30
A szombati nap slágermérkőzése az Arsenal-Liverpool Angol Szuperkupa döntő, azonban ne feledkezzünk meg a Belga Nagydíj időmérőjéről, vagy éppen a labdarúgó NB I-ről sem.

Autó-motor

Forma-1: egy Mercedes és egy Red Bull győzelem a pénteki szabadedzéseken

2020.08.28. 16:50
Az első szabadedzésen Valtteri Bottas, míg a másodikon Max Verstappen tudott a leggyorsabban autózni a pénteki napon.