Forma-1: már Mugelloban lehetnek nézők a lelátókon

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Olasz sajtóértesülések szerint hamarosan megszülethet az a megállapodás, amely szerint napi háromezren látogathatnak majd ki a Toszkán Nagydíjra szeptember közepén.

Fotó: F1 Hivatalos oldala

Elsőként az Orosz Nagydíjjal kapcsolatban jelentek meg olyan hírek, hogy a szervezők elkezdtek jegyeket árulni annak ellenére, hogy a sorozat vezetősége eddig nem igazán beszélt arról, hogy mikor térhetnek vissza a nézők a futamokra. A szocsi hétvége előtt azonban úgy tűnik, hogy a Toszkán Nagydíjra is kilátogathatnak majd a szurkolók. A tartomány elnöke, Enrico Rossi úgy tervezi, hogy akár napi 3000 néző is kilátogathat majd a versenyre.

A Sky Italia értesülései szerint a megállapodás már szombaton megszülethet a Liberty Media és a tartomány elnöke között, aminek értelmében a pályán található három tribünre naponta összesen 3000 embert engedhetnének be. Rossi természetesen kiemelte, hogy a lehető legbiztonságosabb módon akarják fogadni a nézőket: gondoskodnak arról, hogy a szurkolók tartsák a távolságot, valamint mindenki testhőmérsékletét ellenőrizni fogják, a maszk viselése pedig kötelező lesz.

A verseny plusz pikantériája, hogy a Ferrari itt fogja ünnepelni az 1000. F1-es nagydíját, ami miatt szintén nagyon örülnének a szurkolóknak.

Címkék: Forma 1, Autósport
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/57965/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Autósport

További cikkek

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a magyar női kézilabda-válogatott

2020.12.04. 07:30
Megkezdi szereplését a női kézilabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott, de láthatjuk a Sopron Basket Euroliga mérkőzését is a pénteki napon.

Autó-motor

Forma-1: Hamiltont a drámai Bahreini Nagydíjon sem lehetett legyőzni

2020.11.29. 18:35
Nem a hétszeres világbajnok futamgyőzelme miatt marad emlékezetes az idei első Bahreini Nagydíj, Roman Grosjean rémes balesetet szenvedett, de Lance Stroll is fejre …

Külföldi foci

Közvetítések: rangadó Olaszországban, ismét pályán a magyar női kézilabda-válogatott

2020.11.29. 07:30
Nem maradunk izgalmak nélkül a hét utolsó napján sem: a Napoli az AS Romát fogadja, a Tottenham a Chelseahez látogat, …

Amerika

A hétszeres világbajnok tönkreverte a mezőnyt a bahreini időmérőn

2020.11.28. 16:35
Lewis Hamilton pályafutása során 98. alkalommal indulhat az élről egy futamon.

Magyar foci

Közvetítések: jön az Örökrangadó, pályán a magyar női kézilabda-válogatott

2020.11.28. 07:30
A foci szerelmesei nem fognak unatkozni a szombati napon, hiszen egész délután lesz miből válogatniuk, de láthatjuk a női …

Autó-motor

Közvetítések: Bahreinben tér vissza a Forma-1

2020.11.27. 07:30
A Török Nagydíj után Bahreinbe látogat a "száguldó cirkusz" mezőnye, ahova Lewis Hamilton már világbajnokként érkezik majd meg, de láthatunk többek között labdarúgást is a pénteki …

Autó-motor

Forma-1: Lewis Hamilton megnyerte a Török Nagydíjat és hétszeres világbajnok

2020.11.15. 13:00
A címvédő gyakorlatilag a semmiből rakott össze egy újabb futamgyőzelmet a kaotikus isztambuli futamon, ezzel pedig bebiztosította hetedik …

Autó-motor

Forma-1: őrült, dilis török időmérő, Stroll-pole pozíció!

2020.11.14. 14:55
Pokolian izgalmas, fordulatoktól sem mentes Forma-1-es időmérő edzést rendeztek Törökországban, amit végül Lance Stroll nyert meg a Racing Pointtal.

Külföldi foci

Közvetítések: főszerepben a Nemzetek Ligája, pályán a Ferencváros

2020.11.14. 07:30
Összecsap Magyarország két Európa-bajnoki csoportkörös ellenfele, emellett pótlásra kerül a Ferencváros elmaradt Magyar Kupa mérkőzése, valamint a sorozat …

Magyar foci

Közvetítések: pályán az U21-es magyar labdarúgó-válogatott

2020.11.13. 07:30
Oroszország ellen játszik felkészülési mérkőzést a magyar U21-es labdarúgó-válogatott, de Forma-1-et, teniszt és vízilabdát is láthatunk a pénteki napon a …