Claire Williams távozik a Forma-1-es Williams éléről

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

Távozik a Forma-1-es Williams istálló csapatfőnöki posztjáról Claire Williams, miután a gárdát eladták az egyesült államokbeli Dorilton Capital nevű cégnek.

A Williams csütörtökön jelentette be, hogy a hétvégi Olasz Nagydíj után a 44 esztendős sportvezető nem irányítja tovább a csapatot. Claire Williams hivatalosan helyettes csapatfőnök volt, miután 78 éves édesapja, az istállót 1977-ben megalapító Frank Williams egy ideje már nem látogatja személyesen a futamokat.

A Williams eladásáról augusztusban számoltak be, most az is kiderült, hogy a folytatásban is ezen a néven szerepelnek majd az F1-es világbajnokság mezőnyében.

A csapat egykor nagy sikereket ért el, 1980 és 1997 között kilenc konstruktőri vb-címet nyert, a versenyzői pedig ebben az időszakban hét egyéni világbajnoki trófeát gyűjtöttek be. Ebben a csaknem két évtizedben többek között Alan Jones, Keke Rosberg, Nelson Piquet, Nigel Mansell, Alain Prost, Damon Hill és Jacques Villeneuve vezette a versenyautókat, a legendás Ayrton Senna pedig 1994-ben a Williams versenyzőjeként hunyt el tragikus körülmények között Imolában. A brit csapat a Forma-1 történetének harmadik legsikeresebb istállója 114 futamgyőzelemmel, utolsó vb-címét 1997-ben nyerte Villeneuve-vel a volánnál. Az elmúlt években egyre mélyebb válságba került az istálló, amely 2012 óta nem tudott futamot nyerni az F1-ben, és a mostani szezonban is pont nélkül utolsó a konstruktőrök között.

A Williams-család 43 év és 739 Forma-1-es nagydíj után távozik a csapat éléről.

Claire Williams a távozásáról szóló közleményben azt mondta, szerette volna hosszabb ideig folytatni a munkáját és továbbvinni a Williams-család örökségét, de végül azért döntött a lemondás mellett, mert több időt szeretne tölteni a családjával és lehetőséget akar adni a Dorilton Capitalnak arra, hogy tiszta lappal kezdje meg a munkát.

"Nem volt könnyű döntés, de hiszek abban, hogy minden érintett számára ez a helyes" - tette hozzá Claire Williams.

Címkék: Forma 1, Williams
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58058/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Williams

További cikkek

Autó-motor

Forma-1: esőkáosz Szocsiban, Hamilton századszor nyert, Norris a körülmények áldozata

2021.09.26. 15:40
Hihetetlen utolsó köröket követően Lewis Hamilton nyerte az Orosz Nagydíjat, a Mercedes brit pilótája 100. futamgyőzelmét …

Egyéni sportok

Forma-1: Hamilton falnak ütközött, Lando Norris először a pole-ban

2021.09.25. 15:10
Óriási meglepetésre Lando Norris szerezte meg az első rajtkockát az Orosz Nagydíjon. Lewis Hamilton egy hiba miatt negyedikként indulhat, míg Max Verstappen …

Autó-motor

Forma-1: Verstappen ütközött Hamiltonnal, Ricciardo három év után nyert

2021.09.12. 16:40
Kettős McLaren győzelem született az Olasz Nagydíjon, Daniel Ricciardo pedig három év után nyert ismét versenyt. A világbajnoki címért küzdő Max …

Autó-motor

Forma-1: Bottas nyerte a sprintkvalifikációt de Verstappen indul az élről Monzában

2021.09.11. 17:15
Hiába ért célba elsőként Valtteri Bottas a monzai sprintkvalifikáción, a finn pilóta büntetései miatt Max Verstappen kezdheti meg az …

Autó-motor

Forma-1: Bottas a sprintkvalifikációt az élről, a futamot a mezőny végéről kezdi

2021.09.10. 21:00
Valtteri Bottas szerezte meg az első helyet az Olasz Nagydíj időmérő edzésén és így ő kezdheti meg az élről a …

Autó-motor

Forma-1: Alexander Albon a Williams színeiben tér vissza a rajtrácsra

2021.09.08. 14:40
Hivatalosan is bejelentette 2022-es pilótafelállását a Williams, a legendás csapatnál Nicholas Latifi mellett a George Russellt váltó Alexander Albin versenyez a …

Autó-motor

Forma-1: George Russell lesz Hamilton csapattársa

2021.09.07. 11:55
A Mercedes hivatalosan bejelentette, hogy George Russell váltja az Alfához távozó Valtteri Bottast és így ő lesz Lewis Hamilton csapattársa a Forma-1-et az elmúlt években uraló márkáznál.

Autó-motor

Forma-1: Valtteri Bottas lesz Kimi Raikkönen utóda az Alfánál

2021.09.06. 13:55
Az Alfa Romeo bejelentette, hogy a visszavonuló Kimi Raikkönen helyén a 2022-es idénytől a többszörös futamgyőztes Valtteri Bottas vezet majd. A finn pilóta szerződése …

Autó-motor

Forma-1: Verstappen győzött hazai pályán és újra vezeti a bajnokságot

2021.09.05. 16:40
Max Verstappen nyerte a Holland Nagydíjat és így visszavette a vezetést a másodikként befutó Lewis Hamiltontól.

Autó-motor

Forma-1: Max Verstappen hazai pályán is az élről indulhat

2021.09.04. 16:45
A hazai pályán szereplő Max Verstappen 38 ezreddel maga mögé utasította Lewis Hamiltont és így az első rajtkockából kezdheti meg a Holland Nagydíjat.