Forma-1: őrület Monzában, Pierre Gasly élete első győzelmét aratta!

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Hihetetlen versenyt hozott az Olasz Nagydíj, amelyet Pierre Gasly nyert meg. Mindkét Ferrari kiesett, Lewis Hamilton egy büntetés miatt csak hetedik lett.

Fotó: Twitter.com/f1

Hetvenedik alkalommal rendezték meg a Forma-1-es Olasz Nagydíjat Monzában. Az élről rajtoló Lewis Hamilton valósággal kilőtt a startnál a szezon nyolcadik futamán, csapattársa Valtteri Bottas viszont több pozíciót is veszített. A finnt lerajtolta Carlos Sainz, de az első körben Lando Norris, Daniel Ricciardo és Sergio Perez is elment mellette. A Mercedes versenyzője nem tudott felgyorsulni és a szintén rosszul rajtoló Max Verstappen is elment mellette. Bottas a csapatrádión folyamatosan panaszkodott arra, hogy nincs meg a tempója az előzéshez. 

Sebastian Vettel számára idő előtt véget ért a Ferrari első hazai versenye: a négyszeres világbajnok fékjei hat kör után felmondták a szolgálatot, amikor is a német a 17. helyen haladt. Alex Albon is eseménydús első köröket tudhatott magáénak, előbb Pierre Gaslyval vívott nagy csatát, majd Romain Grosjeannal csapott össze. Utóbbi eset miatt öt másodperc büntetést kapott. 

A 20. körben Kevin Magnussen volt kénytelen félre állni és mivel rossz helyen parkolt le, ezért beküldték a biztonsági autót. Az előnyét elveszítő Lewis Haimilton kiment kereket cserélni, akárcsak Antonio Giovinazzi, viszont ezt nem tehették volna meg, mivel a bokszutca zárva volt. A többiek időben jöttek ki, a sorrend viszont teljesen felborult: Hamilton mögött Lance Stroll, Pierre Gasly és Kimi Raikkönen haladt, de Nicolas Latifi hetedik pozíciója is meglepetésnek számított. 

Nem tartott azonban sokáig a nyugalom: Charles Leclerc megcsúszott a Parabolicában és nagy sebességgel a gumifalnak csapódott. A monacói pilóta megúszta sérülés nélkül a balesetet, ám a Ferrari számára fél távnál véget ért a mai futam. Előbb beküldték a biztonsági autót, majd a 27. körben piros zászlóval félbe szakították a versenyt. A szünet alatt derült ki, hogy Hamiltont és Giovinazzit megbüntették, mindketten tíz másodperces stop and go büntetést kaptak. Lance Stroll taktikája kifizetődő volt, mivel a huszonöt percig tartó szünet alatt a szabályok értelmében lecserélhették az abroncsait. Lando Norrist is vizsgálták miután többeket feltartott Carlos Sainz sikeres kerékcseréjének érdekében, ám a McLaren versenyzőjét nem szankcionálták. 

A szabályok értelmében az utolsó 26 körre állórajttal indulhattak el a pilóták, Hamilton a pole-ból indult, Giovinazzi pedig ötödikként. A mezőny nagy része a közepes vagy a kemény abroncsot tette fel és így eldőlt, hogy a bokszstratégia már nem fog szerepet játszani a folytatásban. Közben eldőlt, hogy Max Verstappen miatt sem kell aggódnia Hamiltonnak, a holland ugyanis a technika áldozata lett. 

Hamilton kijövetele után Pierre Gasly vezette a versenyt és öt másodperces előnyt épített ki a Kimi Raikkönent megelőző Carlos Sainzzal szemben. Egy kör múlva Lance Stroll is megelőzte a "jégembert", aki folyamatosan csúszott hátra. A lépéshátrányba kerülő Hamilton csak 15 körrel a vége előtt érte utol a többieket amikor megelőzte Albont. A Mercedesek küszködtek a mezőnyben autózva és így egyértelmű volt, hogy maximum a pontszerzésben reménykedhetnek. 

Sainz egyre inkább kezdte faragni a különbséget és a 46. körre már két másodperc alá csökkentette a differenciát. Hamilton ugyanebben a körben jött fel a 10. helyre miután ő is megelőzte Raikkönent. A két élen álló pilóta között 1,2 és 1,7 másodperc között volt a különbség, Sainz viszont az utolsó körre felért DRS-távolságba. 

Pierre Gasly azonban nem hibázott és így 415 ezredmásodperces különbséggel megszerezte élete első futamgyőzelmét. Az Alpha Tauri 2006 és 2019 között Toro Rosso néven szerepelt, az istálló éppen Monzában aratta eddigi egyetlen sikerét, 2008-ban Sebastian Vettel révén. Gasly egyébként Olivier Panis 1996-os monacói sikere óta az első francia, aki futamot nyert a Forma-1-ben. 

Carlos Sainz mindent megtett a győzelemért, de végül meg kellett elégednie a második hellyel. A kétszeres ralivilágbajnok fia ugyan hivatalosan második dobogós helyezését szerezte, ám először állhatott fel a pódiumra mivel tavaly Brazíliában utólag kapta meg a harmadik helyet. A harmadik helyen Lance Stroll végzett, aki szintén második alkalommal végzett a legjobb háromban. 

Lando Norris a negyedik helyen fejezte be a futamot Valtteri Bottas és Daniel Ricciardo előtt. Lewis Hamilton a hetedik helyen ért célba így a körülményekhez képest nem zárt olyan rossz hétvégét. A legjobb 10-be még Esteban Ocon, Danyiil Kvjat és Sergio Perez fért be. 

A világbajnokságot Lewis Hamilton 164 ponttal vezeti a 117 pontos Valtteri Bottas és a 110 pontos Max Verstappen előtt. A konstruktőröknél a 281 pontos Mercedes vezet a 158 pontot gyűjtő Red Bull és a 98 pontos McLaren előtt. A szezon jövő héten a Toszkán Nagydíjjal folytatódik Mugelloban. 

Végeredmény:

Címkék: Forma 1, Autósport
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58118/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Autósport

További cikkek

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a magyar női kézilabda-válogatott

2020.12.04. 07:30
Megkezdi szereplését a női kézilabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott, de láthatjuk a Sopron Basket Euroliga mérkőzését is a pénteki napon.

Autó-motor

Forma-1: Hamiltont a drámai Bahreini Nagydíjon sem lehetett legyőzni

2020.11.29. 18:35
Nem a hétszeres világbajnok futamgyőzelme miatt marad emlékezetes az idei első Bahreini Nagydíj, Roman Grosjean rémes balesetet szenvedett, de Lance Stroll is fejre …

Külföldi foci

Közvetítések: rangadó Olaszországban, ismét pályán a magyar női kézilabda-válogatott

2020.11.29. 07:30
Nem maradunk izgalmak nélkül a hét utolsó napján sem: a Napoli az AS Romát fogadja, a Tottenham a Chelseahez látogat, …

Amerika

A hétszeres világbajnok tönkreverte a mezőnyt a bahreini időmérőn

2020.11.28. 16:35
Lewis Hamilton pályafutása során 98. alkalommal indulhat az élről egy futamon.

Magyar foci

Közvetítések: jön az Örökrangadó, pályán a magyar női kézilabda-válogatott

2020.11.28. 07:30
A foci szerelmesei nem fognak unatkozni a szombati napon, hiszen egész délután lesz miből válogatniuk, de láthatjuk a női …

Autó-motor

Közvetítések: Bahreinben tér vissza a Forma-1

2020.11.27. 07:30
A Török Nagydíj után Bahreinbe látogat a "száguldó cirkusz" mezőnye, ahova Lewis Hamilton már világbajnokként érkezik majd meg, de láthatunk többek között labdarúgást is a pénteki …

Autó-motor

Forma-1: Lewis Hamilton megnyerte a Török Nagydíjat és hétszeres világbajnok

2020.11.15. 13:00
A címvédő gyakorlatilag a semmiből rakott össze egy újabb futamgyőzelmet a kaotikus isztambuli futamon, ezzel pedig bebiztosította hetedik …

Autó-motor

Forma-1: őrült, dilis török időmérő, Stroll-pole pozíció!

2020.11.14. 14:55
Pokolian izgalmas, fordulatoktól sem mentes Forma-1-es időmérő edzést rendeztek Törökországban, amit végül Lance Stroll nyert meg a Racing Pointtal.

Külföldi foci

Közvetítések: főszerepben a Nemzetek Ligája, pályán a Ferencváros

2020.11.14. 07:30
Összecsap Magyarország két Európa-bajnoki csoportkörös ellenfele, emellett pótlásra kerül a Ferencváros elmaradt Magyar Kupa mérkőzése, valamint a sorozat …

Magyar foci

Közvetítések: pályán az U21-es magyar labdarúgó-válogatott

2020.11.13. 07:30
Oroszország ellen játszik felkészülési mérkőzést a magyar U21-es labdarúgó-válogatott, de Forma-1-et, teniszt és vízilabdát is láthatunk a pénteki napon a …