NBA: a Miami kiejtette a Milwaukee-t, fordított a Lakers (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A Miami Heat 4-1-es összesítéssel továbbjutott a Keleti főcsoport első kiemeltje ellen, míg a Los Angeles Lakers másodszor is győzött a Houston Rockets ellen. 

Fotó: AFP

A sérült Giannis Antetokunmpo nélkül állt ki a Bucks az ötödik mérkőzésre és a keleti első kiemelt esélyei alaposan lecsökkentek a legjobb játékosuk nélkül. Kilenc ponttal nyerte a Milwaukee az első negyedet aztán a Miami produkált egy 30-9-es futást és ezzel megfordította a meccset. Innentől a Heat kontrollálta a játékot. A floridaiak végül az utolsó másodpercig vezettek és negyedik győzelmükkel bejutottak a főcsoport döntőjébe. 

Khris Middleton úgy volt a Bucks legjobb pontszerzője, hogy huszonöt dobásból ért el 23 pontot de Eric Bledsoe, George Hill  rosszl és Brook Lopez pedig kevésbé hatékonyan dobott. A Milwaukee legjobbja ezen az estén Donte DiVincenzo volt. A Bucks veterán erőcsatára Marvin WIlliams a mérkőzést követően bejelentette visszavonulását. 

A Miami 22 alkalommal adta el a labdát de így is magabiztosan győzött miután a cserék rendkívül kiegyenlítetten játszottak a kezdők pedig hozták amit kell. Goran Dragic és Jimmy Butler 17-17 pontig jutott, utóbbi 10 lepattanót is leszedett. A floridaiaknál végül összesen hat játékos dobott legalább tíz pontot. 

A Heat 2014 után jutott be ismét főcsoportja döntőjébe. Az a bravúr, hogy a keleti fináléba egy csapat ötödikként vagy alacsonyabb kiemeltként kvalifikált az utóbbi 25 évben csak három csapatnak sikerült. 

Az első negyedben felváltva jobban álltak a csapatok majd a második-harmadik negyedben szinte végig vezetett a Houston. Az utolsó tizenkét perc döntetlenről kezdődött, a negyedik játékrész elején a kaliforniaiak futottak egy 10-0-t és ezzel nagyot léptek a győzelem felé. A Rockets innen már nem tudott felállni és így sorozatban másodszor is veszített a párharcban. 

Anthony Davis nagyot játszott (26 pont, 15 lepattanó, 6 gólpassz, 9/13 mezőnyből), de ez az este LeBron Jamesről szólt. A Lakes extraklasszisa 29 pontot dobott az első félidőben (végül 36-ig jutott), ehhez a dobóteljesítményhez pedig 7 lepattanót, 5 gólpasszt és 4 blokkot tett hozzá. Rajtuk kívül Rajon Rondo is tudott villogni, ő összesen kilencszer hozta kihagyhatatlan helyzetbe valamelyik csapattársát és 21 pontot szerzett. 

Danuel House ismeretlen okokból kimaradt a houstoniak mai meccskeretéből, Robert Covington pedig megsérült és így harmadik és negyedik embere nélkül harcolt a Houston. A texasiaknál így James Harden hiába dobott 33, Russell Westbrook pedig 30 pontot, a mindössze tizenkét triplát bedobó Rocketsen ők sem tudtak segíteni. 

Szintén NBA-vel kapcsolatos hír, hogy az Oklahoma City Thunder vezetőedzője Billy Donovan lemondott és öt év után távozik az OKC kispadjáról. 

Végeredmények:

Milwaukee Bucks–Miami Heat 94–103 (28–19, 18–33, 19–21, 29–30)

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–1 a Heat javára.

Houston Rockets–Los Angeles Lakers 102–112 (33–32, 31–29, 18–21, 20–30)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Lakers javára.

Címkék: kosárlabda, NBA
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58164/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda,NBA

További cikkek

Csapatsportok

Tokió 2020: amerikai és lett diadal 3x3-as kosárlabdában

2021.07.28. 16:05
A nőknél az amerikai, míg a férfiaknál a lett válogatott nyerte az ötkarikás játékokon debütáló 3x3-as kosárlabda döntőjét.

Csapatsportok

Kosárlabda: Hanga Ádám a Real Madridba igazolt!

2021.07.23. 19:40
A Real Madrid kosárlabdacsapata bejelentette, hogy szerződést kötött a Barcelonától távozó Hanga Ádámmal.

Amerika

NBA: 50 év után bajnok a Milwaukee Bucks! (videó)

2021.07.21. 05:45
Giannis Antetokounmpo varázslatos teljesítményét követően a Milwaukee Bucks megnyerte a Phoenix Suns elleni NBA-döntő hatodik mérkőzését és így 1971 után ismét megnyerte a Larry O'Brien …

Amerika

NBA: a Milwaukee került közelebb a végső győzelemhez (videó)

2021.07.18. 10:10
A Milwaukee Bucks 123-119-re győzött a Phoenix Suns otthonában az NBA döntőjének ötödik mérkőzésén és így egyetlen győzelemre került története második bajnoki …

Egyéni sportok

NBA: nagy lehetőséget szalasztott el a Phoenix, egyenlített a Milwaukee (videó)

2021.07.15. 06:25
A Milwaukee Bucks 109-103-ra győzött a Phoenix Suns ellen, és így négy mérkőzést követően döntetlenre áll az NBA döntője.

Amerika

NBA: könnyedén szépített a Milwaukee Bucks (videó)

2021.07.12. 09:45
A Milwaukee Bucks 120-100-ra győzött a Phoenix Suns ellen az NBA döntőjének harmadik mérkőzésén és így szépített a bajnoki címet eldöntő párharcban.

Amerika

NBA: másodszorra is magabiztosan nyert a Phoenix (videó)

2021.07.09. 06:15
A Phoenix Suns 118-108-ra győzött a Milwaukee Bucks ellen az NBA döntőjének második mérkőzésén és így kétmeccses előnnyel utazik az idegenbeli találkozókra.

Amerika

NBA: magabiztos Phoenix-győzelemmel indult a döntő

2021.07.07. 09:35
A Phoenix Suns 118-105-re győzött a Milwaukee Bucks ellen az NBA döntőjének első mérkőzésén.

Csapatsportok

Kosárlabda: Szerbia nyerte a női Európa-bajnokságot

2021.06.27. 23:50
Szerbia nyerte a női kosárlabda Európa-bajnokságot, miután 63-54-re legyőzte Franciaországot a valenciai döntőben.

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a női Euroligában a Sopron, folytatódik a labdarúgó BL

2021.03.17. 07:30
A soproniak a francia Lyon ellen lépnek pályára az Euroligában, míg a férfi labdarúgó BL-ben a Bayern München és a Chelsea is a …