Forma-1: 2023-ra megújulhat a Hungaroring főépülete és a boxok

MTI

Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint 2023-ra megújulhat a mogyoródi Forma-1-es pálya főépülete, valamint a boxok és az azok mögött elhelyezkedő terület, az úgynevezett paddock.

A sportvezető - aki 10 éve irányítja a versenypályát üzemeltető céget - az M4 Sport csütörtöki, Sporthíradó című műsorában azt mondta, mivel a létesítmény 1985-ben épült, az utóbbi években egyre többször volt probléma az infrastruktúrával, mert az elmúlt évtizedekben az F1-es világbajnokság "kinőtte magát".

Gyulay Zsolt azt mondta, 10 évvel ezelőtti kinevezésekor nagy feladatnak gondolta a cég irányítását, ugyanakkor ez a 10 esztendő bizonyította, hogy "állami vállalatként is lehet sikeresen és nyereségesen működni".

"A 2010 előtti 25 év alatt 41 kiemelt nemzetközi rendezvény volt a Hungaroringen, az elmúlt 10 évben pedig 48"

- jegyezte meg az elnök-vezérigazgató. Kiemelte, hogy bár a Forma-1-es nagydíj megrendezése minden évben nagy kihívás, az idei év még az eddigieknél is nehezebb volt, mert a koronavírus-járvány közben úttörő szerepet kellett vállalniuk az ausztriai Spielbergben található Red Bull Ringgel közösen. A március helyett júliusban elrajtolt F1-es idény első két futamát Ausztriában, a harmadikat Magyarországon rendezték zárt kapuk mögött.

Az áprilisról október közepére halasztott Super Racing Festivalról, azaz a gyorsasági kamion Európa-bajnokság és a túraautó-világkupa közös mogyoródi versenyhétvégéjéről Gyulay Zsolt azt mondta, mindenképpen megrendezik, de azt még nem tudják, hogy zárt kapuk mögött, vagy korlátozott számú közönség előtt.

"Az egyik lehetőség, hogy legfeljebb napi 5000 nézőt beengedünk, a másik pedig, hogy közönség jelenléte nélkül bonyolítjuk le a versenyeket"

- fejtette ki. Az elnök-vezérigazgató bízik abban, hogy jelen lehetnek majd "az autósportra kiéhezett" nézők a rendezvényen, de hozzátette, a járványhelyzet jelenlegi alakulása miatt ebben nem biztos.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58192/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Hungaroring,Autósport

További cikkek

Autó-motor

Forma-1: egyrajthelyes büntetést kapott Sergio Pérez

2020.09.11. 18:50
A mexikói pilóta a bokszutcából kihajtva szaladt bele Kimi Räikkönen Alfa Romeójába, ami miatt aztán a versenybírák egyrajthelyes büntetést osztottak ki a versenyzőnek.

Autó-motor

Forma-1: másodjára is Valtteri Bottas végzett az élen Mugellóban

2020.09.11. 16:45
Kétszer is lengett a piros zászló, a szabadedzés-győzelemnek pedig másodjára is Valtteri Bottas örülhetett a Toszkán Nagydíjon.

Autó-motor

WTCR: egy mindenki ellen, mindenki Michelisz Norbert ellen

2020.09.11. 13:40
Hétvégén kezdődik a WTCR 2020-as idénye, amelynek Michelisz Norbert címvédőként vág neki. Cikkünkben az esélyeket latolgatjuk valamint felidézzük, hogy mi változott a …

Autó-motor

Forma-1: Bottas kezdett az élen Mugelloban

2020.09.11. 12:40
Valtteri Bottas sikerét hozta a Toszkán Nagydíj első szabadedzése az olaszországi Mugellóban.

Autó-motor

Közvetítések: először gurulnak pályára F1-es autók Mugelloban

2020.09.11. 07:30
A mai nap közvetítéseiből a Tour de France aktuális szakasza a Bordeax-Lyon rangadó mellett a Forma-1-es szabadedzések emelkednek ki.

Autó-motor

Forma-1: Sebastian Vettel az Aston Martin csapatánál folytatja

2020.09.10. 09:20
Alig néhány órával Sergio Perez távozása után meg is érkezett az újabb hivatalos bejelentés: a Ferraritól távozó négyszeres F1-es világbajnok érkezik a jövőre már …

Autó-motor

Forma-1:  Pérez távozik a Racing Pointtól

2020.09.09. 21:25
Sergio Pérez a szezon végén távozik a Forma-1-es Racing Point istállótól.

Autó-motor

Forma-1: őrület Monzában, Pierre Gasly élete első győzelmét aratta!

2020.09.06. 17:20
Hihetetlen versenyt hozott az Olasz Nagydíj, amelyet Pierre Gasly nyert meg. Mindkét Ferrari kiesett, Lewis Hamilton egy büntetés miatt csak hetedik lett.

Autó-motor

Forma-1: mégsem fellebbez az FIA döntése ellen a Racing Point

2020.09.06. 16:45
Az istálló hivatalos közleményben jelentette be, hogy nem fellebbez a Nemzetközi Automobil-szövetség 70. Évforduló Nagydíjon meghozott döntése ellen.

Autó-motor

Forma-1: új néven indul a következő szezontól a Renault

2020.09.06. 11:15
Hivatalos közleményben tudatta a Renault Csoport, hogy a következő szezontól átnevezik és átfestik az eddig Renault F1 Teamen versenyző istállót.