Forma-1: Bottas kezdett az élen Mugelloban

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Valtteri Bottas sikerét hozta a Toszkán Nagydíj első szabadedzése az olaszországi Mugellóban. 

Történelmi versenyhétvége vette kezdetét ma délelőtt ugyanis a Forma-1 történetében első alkalommal rendeznek versenyt Mugellóban, Toszkán Nagydíj néven. Ha a premier nem lenne elég, a Ferrari története 1000. hétvégéjét teljesíti a következő napokban. 

A pilóták az első percekben még inkább csak ismerkedtek a pályával majd Valtteri Bottas, Pierre Gasly és Max Verstappen is vezetett, féltávnál Verstappen vezetett. A lágy abroncsok feltétele után Bottas-Leclerc-Hamilton sorrend alakult ki, de Esteban Ocon és Lando Norris is jól teljesített. A körözgetésbe némi izgalmat Romain Grosjean hozott aki majdnem nekiment az állítása szerint őt lassító Sergio Pereznek.

Végül Valtteri Bottas volt a leggyorsabb Max Verstappen és Charles Leclerc előtt. Lewis Hamilton fél másodpercre lemaradva márkatársától negyedikként, a monzai győztes Pierre Gasly pedig ötödikként zárt. Akik némileg leszerepeltek az első másfél óra során a csapattársaikhoz képest  azok Sebastian Vettel (13.) és  Carlos Sainz (15.) voltak. 

Végeredmény:

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58202/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Lewis Hamilton,Max Verstappen,Valtteri Bottas,Autósport,Charles Leclerc

További cikkek

Autó-motor

Forma-1: Verstappen ütközött Hamiltonnal, Ricciardo három év után nyert

2021.09.12. 16:40
Kettős McLaren győzelem született az Olasz Nagydíjon, Daniel Ricciardo pedig három év után nyert ismét versenyt. A világbajnoki címért küzdő Max …

Autó-motor

Forma-1: Bottas nyerte a sprintkvalifikációt de Verstappen indul az élről Monzában

2021.09.11. 17:15
Hiába ért célba elsőként Valtteri Bottas a monzai sprintkvalifikáción, a finn pilóta büntetései miatt Max Verstappen kezdheti meg az …

Autó-motor

Forma-1: Bottas a sprintkvalifikációt az élről, a futamot a mezőny végéről kezdi

2021.09.10. 21:00
Valtteri Bottas szerezte meg az első helyet az Olasz Nagydíj időmérő edzésén és így ő kezdheti meg az élről a …

Autó-motor

Forma-1: Alexander Albon a Williams színeiben tér vissza a rajtrácsra

2021.09.08. 14:40
Hivatalosan is bejelentette 2022-es pilótafelállását a Williams, a legendás csapatnál Nicholas Latifi mellett a George Russellt váltó Alexander Albin versenyez a …

Autó-motor

Forma-1: George Russell lesz Hamilton csapattársa

2021.09.07. 11:55
A Mercedes hivatalosan bejelentette, hogy George Russell váltja az Alfához távozó Valtteri Bottast és így ő lesz Lewis Hamilton csapattársa a Forma-1-et az elmúlt években uraló márkáznál.

Autó-motor

Forma-1: Valtteri Bottas lesz Kimi Raikkönen utóda az Alfánál

2021.09.06. 13:55
Az Alfa Romeo bejelentette, hogy a visszavonuló Kimi Raikkönen helyén a 2022-es idénytől a többszörös futamgyőztes Valtteri Bottas vezet majd. A finn pilóta szerződése …

Autó-motor

Forma-1: Verstappen győzött hazai pályán és újra vezeti a bajnokságot

2021.09.05. 16:40
Max Verstappen nyerte a Holland Nagydíjat és így visszavette a vezetést a másodikként befutó Lewis Hamiltontól.

Autó-motor

Forma-1: Max Verstappen hazai pályán is az élről indulhat

2021.09.04. 16:45
A hazai pályán szereplő Max Verstappen 38 ezreddel maga mögé utasította Lewis Hamiltont és így az első rajtkockából kezdheti meg a Holland Nagydíjat.

Autó-motor

Kimi Räikkönen koronavírusos, kihagyja a Holland Nagydíjat

2021.09.04. 11:05
Az Alfa Romeo Racing hivatalos közleményben tudatta, hogy Kimi Räikkönen legutóbbi koronavírustesztje pozitív lett, így nem vesz részt a Holland Nagydíjon.

Autó-motor

Forma-1: Kimi Raikkönen a szezon végén visszavonul az F1-től

2021.09.01. 19:55
Kimi Räikkönen bejelentette, hogy az idei év végén visszavonul a Forma-1-től, a 2007-es világbajnok minden idők legtöbb futamon induló pilótájaként távozik az autósport …