NBA: életben tartotta esélyeit a Nuggets, bejutott a főcsoport döntőbe jutott a Celtics

Szabó Róbert
Szabó Róbert

A Boston Celtics tudta megnyerni a mindent eldöntő hetedik mérkőzést a Toronto Raptors ellen az észak-amerikai profi kosárlabdaliga pénteki játéknapján.

Fotó: CTV News Toronto

A bostoniak az első negyedben még igaz minimális, egypontos hátrányban voltak, de a félidőre fordítani tudtak és négypontos előnyre tettek szert. Igaz a Raptors ebből hármat ledolgozott, de mivel az utolsó felvonást ismét a Celtics nyerte meg négy ponttal, így a találkozón is diadalmaskodni tudott a bostoni együttes 92-87-re, amivel összesítésben 4-3-ra megnyerte a párharcot. A győzelemben fontos szerepet játszott Jayson Tatum, aki 29 pontja mellett 12 lepattanót szerzett és hét asszisztot osztott ki.

Életben tartotta továbbjutási reményeit a Denver a Clippers ellen. A Los Angeles-ieknek már csak egy győzelem kellene a továbbjutáshoz, ami úgy tűnt, hogy meg is lesz az együttesnek, hiszen az első két negyedet követően magabiztos, 12 pontos előnyre tett szert a pályaválasztó. A maradék két játékrészre azonban felébredt a Nuggets, és előbb a harmadik felvonásban öt pontot faragott hátrányából, majd az utolsó 12 percben fordított, így 111-105-re diadalmaskodott.

NBA, rájátszás, negyeddöntők

Keleti konferencia:

Toronto Raptors–Boston Celtics 87-92
A párharcot 4-3-as összesítéssel a Boston Celtics nyerte meg.

Nyugati konferencia:

Los Angeles Clippers–Denver Nuggets 105-111
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása 3-2 a Los Angeles Clippersnek.

Címkék: kosárlabda, NBA
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58213/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda,NBA

További cikkek

Csapatsportok

Tokió 2020: amerikai és lett diadal 3x3-as kosárlabdában

2021.07.28. 16:05
A nőknél az amerikai, míg a férfiaknál a lett válogatott nyerte az ötkarikás játékokon debütáló 3x3-as kosárlabda döntőjét.

Csapatsportok

Kosárlabda: Hanga Ádám a Real Madridba igazolt!

2021.07.23. 19:40
A Real Madrid kosárlabdacsapata bejelentette, hogy szerződést kötött a Barcelonától távozó Hanga Ádámmal.

Amerika

NBA: 50 év után bajnok a Milwaukee Bucks! (videó)

2021.07.21. 05:45
Giannis Antetokounmpo varázslatos teljesítményét követően a Milwaukee Bucks megnyerte a Phoenix Suns elleni NBA-döntő hatodik mérkőzését és így 1971 után ismét megnyerte a Larry O'Brien …

Amerika

NBA: a Milwaukee került közelebb a végső győzelemhez (videó)

2021.07.18. 10:10
A Milwaukee Bucks 123-119-re győzött a Phoenix Suns otthonában az NBA döntőjének ötödik mérkőzésén és így egyetlen győzelemre került története második bajnoki …

Egyéni sportok

NBA: nagy lehetőséget szalasztott el a Phoenix, egyenlített a Milwaukee (videó)

2021.07.15. 06:25
A Milwaukee Bucks 109-103-ra győzött a Phoenix Suns ellen, és így négy mérkőzést követően döntetlenre áll az NBA döntője.

Amerika

NBA: könnyedén szépített a Milwaukee Bucks (videó)

2021.07.12. 09:45
A Milwaukee Bucks 120-100-ra győzött a Phoenix Suns ellen az NBA döntőjének harmadik mérkőzésén és így szépített a bajnoki címet eldöntő párharcban.

Amerika

NBA: másodszorra is magabiztosan nyert a Phoenix (videó)

2021.07.09. 06:15
A Phoenix Suns 118-108-ra győzött a Milwaukee Bucks ellen az NBA döntőjének második mérkőzésén és így kétmeccses előnnyel utazik az idegenbeli találkozókra.

Amerika

NBA: magabiztos Phoenix-győzelemmel indult a döntő

2021.07.07. 09:35
A Phoenix Suns 118-105-re győzött a Milwaukee Bucks ellen az NBA döntőjének első mérkőzésén.

Csapatsportok

Kosárlabda: Szerbia nyerte a női Európa-bajnokságot

2021.06.27. 23:50
Szerbia nyerte a női kosárlabda Európa-bajnokságot, miután 63-54-re legyőzte Franciaországot a valenciai döntőben.

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a női Euroligában a Sopron, folytatódik a labdarúgó BL

2021.03.17. 07:30
A soproniak a francia Lyon ellen lépnek pályára az Euroligában, míg a férfi labdarúgó BL-ben a Bayern München és a Chelsea is a …