Kajak-kenu vk: újabb magyar döntős egységek, további nyolc érem a paraversenyben

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

Szinte hibátlanul sikerült a délutáni középfutamos program a házigazda magyar csapatnak, a paradöntőkben pedig újabb érmeket gyűjtöttek a hazai versenyzők a szegedi kajak-kenu világkupa pénteki nyitónapján.

A verseny második szakaszában minden futamban az első három hely ért döntős folytatást.

Kezdésként, a női C-1 500 méter első középdöntőjében kettős magyar sikert láthatott a Maty-ér közönsége, Bragato Giada nyert Kisbán Zsófia előtt, majd a kajak kettesek hasonló távú versenyében Bodonyi Dóra és Kőhalmi Emese másodikként, Szellák Szabina és Zupkó Vanda pedig harmadikként ért célba. A férfi kajakosoknál, ugyancsak 500-on Kopasz Bálint szinte végighajrázta a távot, hatalmas tempót diktálva akkora előnyt szedett össze, hogy a végén már ki is engedhetett, így is nyert, míg a másik középfutamban Birkás Balázs nagyot küzdve lett harmadik. Férfi C-1 1000 méteren hazai részről csak Kiss Balázsnak sikerült beverekednie magát a legjobb kilenc közé, harmadikként célba érve 15 századmásodperccel előzte meg honfitársát, az így B döntőbe kényszerülő Bodonyi Andrást.

Másik hat számban most kezdődtek meg a küzdelmek.

Női C-2 500 méteren a Gönczöl Laura, Opavszky Réka duón - amelynek tagjai mindössze 17 évesek és a koronavírusos Balla Virág, valamint az ugyancsak visszaléptetett Devecseriné Takács Kincső helyére ugrottak be - egyáltalán nem látszódott megilletődöttség. A páros szép előfutam-győzelemmel egyből továbblépett a döntőbe, ahogy a második előfutamban vízre szálló Bragato, Kisbán kettős is, amely másodikként ért célba.

A férfi 1000 méteres párosoknál ugyanakkor egyedül az Adolf Balázs, Fejes Dániel kenus egységnek sikerült egyből a fináléba verekednie magát a magyarok közül. Az idei év felfedezettjei, akik az összes nyári edzésversenyt megnyerték Szolnokon, immár a nemzetközi mezőnyben is letették a névjegyüket. Annak ellenére, hogy a megszokottól eltérően mindketten a jobb oldalon eveznek, magabiztosan utasították maguk mögé riválisaikat, s legközelebb már a döntőben bizonyíthatnak. A Sáfrán Mátyás, Bakó Tamás duó és a kajakosoknál a Noé Zsombor, Dombvári Bence kettős egyformán negyedikként zárt, Kammerer Zoltán és Kulifai Tamás pedig ötödik lett első pályáján - ezek az egységek a középfutamba kerültek.  

Női K-1 500-on nem lehetett egyenes ágon továbbjutni, az előfutamok során Bodonyi Dóra egy első, Kőhalmi pedig egy harmadik hellyel "melegített" a középdöntőre.

Az új szám, a 200 méteres vegyes páros most debütál a nemzetközi porondon. Kezdésként, az előfutamban a kenusoknál Molnár Csenge és Hajdu Jonatán második, míg Kisbán Zsófia és Fekete Ádám harmadik, a kajakosoknál Lucz Anna és Csizmadia Kolos első, Kiss Blanka és Apagyi Levente pedig harmadik hellyel lépett tovább a vasárnapi döntőbe.    

A para szakágban már a nyitónapon is rendeztek finálékat, s a délelőtti egy-egy ezüst- és bronz után délután további nyolc érmet, közte egy aranyat is szereztek a magyarok. A tavaly ugyanitt világbajnoki címet szerzett Kiss Pétert ezúttal sem lehetett megelőzni a KL1-es kategória fináléjában, amelyben Suba Róbert a harmadik helyen végzett. Pulai Erika (KL1), Varga Katalin és Rozbora András (KL2), valamint Molnár Nikoletta (KL3) ezüstérmet szerzett, Rescsik Csaba (KL2) és Kiss Erik (KL3) pedig harmadik lett.  

A gyorsasági és a para szakágban idén ez az egyetlen felnőtt nemzetközi verseny, 33 ország több mint 400 sportolója vesz részt rajta.

A járványügyi szabályok és korlátozások ellenére, illetve azok szigorú betartása mellett szurkolók is lehetnek a Maty-éren, de akik nem tudnak a helyszínen drukkolni, azok minden futamot követhetnek a rendezvény hivatalos honlapján. Szombaton és vasárnap délelőtt a döntőket az M4 Sport is élőben közvetíti.

A vk további programja

szombat
középfutamok 9.15
döntők 11.33
középfutamok 14.30
előfutamok 15.25
paraverseny, döntők 9.55, 11.00, 15.45 és 16.50

vasárnap
középfutamok 9.30
döntők 10.33

Címkék: kajak-kenu
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58462/pics/lead_800x600.jpg
kajak-kenu

További cikkek

Egyéni sportok

Maratoni kajak-kenu vb: zsinórban hetedszer is magyar női kajakpáros a világbajnok!

2021.10.03. 19:35
Egymást követő hetedik alkalommal zárult magyar sikerrel a női kajakpárosok küzdelme a maratoni világbajnokságon, miután Kőhalmi …

Egyéni sportok

Kajak-kenu: újabb magyar aranyérmek a maratoni világbajnokságon!

2021.10.02. 19:50
Három magyar győzelem született a romániai Pitestiben zajló maratoni kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján. A magyar küldöttség a zárónap előtt már 19 …

Egyéni sportok

Kajak-kenu: remekelt az utánpótlás is a maratoni világbajnokságon

2021.10.01. 19:45
Öt magyar éremmel, közte két arannyal zárult a maratoni kajak-kenu világbajnokság második napja a romániai Pitestiben.

Egyéni sportok

Kajak-kenu: négy magyar aranyéremmel kezdődött a maratoni világbajnokság!

2021.09.30. 20:15
Hét érmet, közte négy aranyat szereztek a magyarok a a romániai Pitesti-ben rendezett maratoni kajak-kenu világbajnokság első napján.

Egyéni sportok

Kajak-kenu vb: három magyar világbajnoki cím 5000 méteren!

2021.09.19. 17:30
Mind a négy 5000 méteres döntő magyar éremmel zárult a koppenhágai kajak-kenu világbajnokságon, ráadásul Adolf Balázs, Noé Bálint és Kőhalmi Emese is világbajnoki címeit …

Egyéni sportok

Kajak-kenu vb: világbajnok Lucz Anna és Csizmadia Kolos kajakpárosa!

2021.09.19. 13:35
Mindkét mix-döntőben született magyar érem a koppenhágai kajak-kenu világbajnokságon, a kajakpáros ráadásul világbajnoki címet szerzett!

Egyéni sportok

Kajak-kenu vb: öt magyar éremmel folytatódott a világbajnokság

2021.09.19. 12:50
Összesen öt magyar érem született a Koppenhágában rendezett kajak-kenu világbajnokság délelőtti döntőiben.

Egyéni sportok

Kajak-kenu-vb: Kozák és Csipes kajakpárosa, Gazsó és Kiss Péter Pál is világbajnok!

2021.09.18. 13:00
A kajakos Gazsó Alida Dóra, a Kozák Danuta és Csipes Tamara alkotta kajakkettes és a parakajakos Kiss Péter Pál is …

Egyéni sportok

Paralimpiai Híradó: zárásként egy kajakos bronz is összejött - szeptember 4.

2021.09.04. 14:05
A kajakos Varga Katalin bronzérmes lett, míg a távolugrásban aranyérmes Ekler Luca 400 méteres síkfutásban ötödikként végzett a …

Egyéni sportok

Paralimpia 2020: bronzérmes a kajakos Varga Katalin!

2021.09.04. 04:10
Varga Katalin remek versenyzéssel bronzérmet szerzett a tokiói paralimpián a női kajak KL2 200 méteres versenyében.