Forma-1: ismét Mercedes uralom, harmadik helyen zárt Verstappen

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Ismét a két Mercedes indulhat az első két helyről a vasárnapi Eifel Nagydíjon Németországban, miután Valtteri Bottas 256 ezredes előnnyel behúzta az időmérőt Lewis Hamilton előtt.

Fotó: F1 Twitter

Pénteken az autók ki sem gurulhattak a pályára, hiszen a szervezők a heves esőzés és a nagy köd miatt a teljes programot törölték, így a hétvége a szombati harmadik szabadedzéssel kezdődött meg, amit Valtteri Bottas nyert meg, míg nagy meglepetésre Charles Leclerc a harmadik, Sebastian Vettel pedig az ötödik lett.

Az időmérő első felvonásában Max Verstappen futotta a leggyorsabb kört 1:26.3129-es idővel, míg mögötte a két Mercedes pilóta végzett, míg kiesett Romain Grosjean, George Russell, Nicholas Latifi, Kimi Räikkönen és a Racing Pointhoz beugró Nico Hülkenberg. A második szakaszban aztán Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Charles Leclerc, Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo is közepes gumikon hajtott ki, viszont az időeredmények miatt mindegyikőjüknek kellett a piros oldalfalú Pirreliken is futniuk egy újabb kört. A Q2-t végül Lewis Hamilton zárta az élen holland vetélytársa előtt, akik mellett továbbjutott az utolsó körbe Valtteri Bottas, Daniel Ricciardo, Charles Leclerc, Alexander Albon, Lando Norris, Sergio Pérez, Carlos Sainz és Esteban Ocon.

Zárásként Max Verstappen kezdte a legjobban az utolsó etapot, viszont Valtteri Bottas mindössze 68, míg Lewis Hamilton csupán 81 ezreddel maradt el a Red Bull pilótájától. Végül az utolsó pillanatokban a finn volt a legjobb, aki 1:25.269-es idővel behúzta az időmérőt.

Eredmény:

Fotó: F1 Twitter

Címkék: Forma 1, Autósport
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58554/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Autósport

További cikkek

Autó-motor

Nascar: az sem volt biztos, hogy valaha versenyezhet, most mégis bajnok lett Kyle Larson

2021.11.08. 12:40
Kyle Larson nyerte az amerikai autósportszéria a Nascar csúcskategóriájának a Cup Seriesnek a bajnoki címét. A 29 éves …

Autó-motor

Forma-1: Verstappen Mexikóban is nyert 19 pont az előnye

2021.11.07. 21:50
Max Verstappen győzelmével zárult a Mexikóvárosi Nagydíj és így a Red Bull pilótája ismét növelte előnyét a másodikként célba érő Lewis Hamiltonnal szemben.

Autó-motor

WTCR: Michelisz erős pontszerző helyeken végzett Olaszországban

2021.11.07. 13:45
Michelisz egy negyedik és egy hetedik helyet szerzett a WTCR olaszországi hétvégéjén az Adria Racewayen.

Autó-motor

Forma-1: Mercedes első sor Mexikóban, de Bottas az élen

2021.11.06. 22:25
Valtteri Bottas szerezte meg az első rajtkockát a Mexikóvárosi Nagydíjon miután gyorsabb kört autózott a vb-címért harcoló Lewis Hamiltonnál és Max Verstappennél.

Autó-motor

WEC: a #7-es Toyota nyerte a világbajnoki címet

2021.11.06. 21:55
Bár a #8-as Toyota győzelmét hozta a Bahreinben rendezett nyolcórás verseny, a világbajnoki címet a japán márka #7-es autója szerezte meg a szezonzárót követően.

Autó-motor

WTCR: visszavonul a világbajnok Gabriele Tarquini

2021.11.05. 14:50
59 éves korában befejezi pályafutását minden idők egyik legsikeresebb túraautóversenyzője, Michelisz Norbert csapattársa Gabriele Tarquini.

Autó-motor

WEC: a Le Mans-i győztesek karnyújtásnyira a bajnoki címtől

2021.10.30. 19:05
A #7-es Toyota győzelmével ért véget a Szahírban rendezett bahreini hat órás autóverseny, így a győztes egységnek jó esélye van megszereznie a 2021-es …

Autó-motor

Forma-1: Verstappen nyerte a taktikai csatát és növelte az előnyét

2021.10.24. 22:50
Nem túl eseménydús, de taktikai szempontból izgalmas versenyt követően Max Verstappen nyerte az Amerikai Nagydíjat, aki így növelte az előnyét a másodikként …

Autó-motor

Forma-1: Verstappen indul az élről az Egyesült Államokban

2021.10.24. 00:10
Max Verstappen magabiztosan nyerte az Amerikai Nagydíj időmérő edzését Austinban. A vb-éllovas mellől Lewis Hamilton indulhat.

Autó-motor

Kamion Eb: Kiss Norbert a szezonzárón is nyert egy futamot

2021.10.17. 18:20
Az immáron háromszoros Európa-bajnok Kiss Norbert megnyerte a kamionos Európa-bajnokság misanói hétvégéjének vasárnapi főfutamát.