Bajnokok Ligája: simán jutott a legjobb nyolc közé a Real Madrid és a Manchester City

Szabó Róbert
Szabó Róbert

Az első mérkőzésen aratott győzelme után a visszavágón is diadalmaskodni tudott a spanyol és az angol együttes is, így mindkét gárda továbbjutott a BL következő körébe.

Fotó: AFP

A Manchester City bő 20 perc alatt lezárta a továbbjutás kérdését a Borussia Mönchengladbach ellen. A 12. percben előbb Kevin De Bruyne volt eredményes Riyad Mahrez passza után, majd Phil Foden előkészítését követően Ilkay Gündogan talált be hat perccel később. A hátralévő időben aztán igaz volt egy-két helyzete a németeknek, de a szépítés nem sikerült, így 4-0-ás összesítéssel a Manchester City jutott a legjobb nyolc közé.

A Real Madridnak sem volt nehéz dolga az Atalanta ellen, hiszen egy hatalmas kapushibát követően Luka Modric önzetlen passza után Karim Benzema juttatta előnyhöz a hazaiakat a 34. percben. A fordulás után aztán nem tudott feltámadni az olasz gárda, hiszen a 60. percben Sergio Ramos büntetőből duplázta meg a spanyolok előnyét. Végül igaz a 83. percben Luis Muriel egy nagyszerű szabadrúgásból szerzett góllal szépíteni tudott, de egy perccel később már Marco Asensio vette be Marco Sportiello kapuját, így 3-1-re diadalmaskodott végül a Real Madrid, összesítésben pedig 4-1-re.

Labdarúgás, Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó

Manchester City–Borussia Mönchengladbach 2-0 (De Bruyne 12., Gündogan 18.) 
továbbjutott 4-0-ás összesítéssel a Manchester City

Real Madrid–Atalanta 3-1 (Benzema 34., Ramos 60. - 11-esből, Asensio 84., illetve Muriel 83.)
továbbjutott 4-1-es összesítéssel a Real Madrid

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58775/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Bajnokok Ligája,Real Madrid,Manchester City,Atalanta,Borussia Mönchengladbach

További cikkek

Magyar foci

Közvetítések: pályán a Ferencváros a Juventus ellen, főszerepben a Bajnokok Ligája

2020.11.24. 07:30
Torinóban folytatja Bajnokok Ligája csoportkörös szereplését a Ferencváros, míg a Gulácsi Péter és Willi Orban csapata a …

Külföldi foci

Közvetítések: egy kis labdarúgás, darts, sznúker és lósport a hét első napján

2020.11.23. 07:30
Spanyol és angol bajnokit is láthatunk a hét első napján, de a Grand Slam of Darts elődöntői, valamint az FTC-Telekom …

Magyar foci

Közvetítések: rangadókkal zárul a hétvége, döntő az ATP-világbajnokságon

2020.11.22. 07:30
Az NB I-ben a MOL Fehérvár a Diósgyőr ellen, míg a Serie A-ban az AC Milan a Napoli vendégeként játszik rangadót a hét utolsó napján, …

Magyar foci

Közvetítések: rangadó a La Ligában és az NB I-ben

2020.11.21. 07:30
A Budapest Honvéd otthonába látogat a címvédő Ferencváros, míg az Atlético Madrid a Barcelonát fogadja a szombati napon.

Magyar foci

Közvetítések: visszatér az NB I, rangadót játszik a Paris Saint-Germain

2020.11.20. 07:30
A Kisvárda fogadja a remek formában lévő Paksot az NB I 11. fordulójának nyitómérkőzésén, míg a Paris Saint-Germain az AS Monacohoz látogat a …

Magyar foci

Közvetítések: sorsdöntő mérkőzést játszik Magyarország a Nemzetek Ligájában

2020.11.18. 07:30
A csoport elsőségért lép pályára Törökország ellen Magyarország a Nemzetek Ligája utolsó fordulójában a szerdai napon.

Külföldi foci

Közvetítések: spanyol-német rangadó a nap slágermérkőzése

2020.11.17. 07:30
Az utolsó fordulójához érkezett a Nemzetek Ligája, ahol Spanyolország Németországot, míg Horvátország Portugáliát fogadja, azonban ezek mellett többek közt …

Magyar foci

Közvetítések: Magyarország-Szerbia, Török Nagydíj a hét utolsó napján

2020.11.15. 07:30
Folytatódik a Nemzetek Ligája a csütörtökön Eb-pótselejtezőt játszó magyar labdarúgó-válogatott számára, míg a "száguldó …

Külföldi foci

Közvetítések: főszerepben a Nemzetek Ligája, pályán a Ferencváros

2020.11.14. 07:30
Összecsap Magyarország két Európa-bajnoki csoportkörös ellenfele, emellett pótlásra kerül a Ferencváros elmaradt Magyar Kupa mérkőzése, valamint a sorozat …

Magyar foci

Közvetítések: az Európa-bajnokság a tét a magyar válogatott számára

2020.11.12. 07:30
Sorsdöntő mérkőzést játszik Izland ellen a magyar válogatott, de emellett kézilabdát, lóversenyt és vízilabdát is láthatunk a csütörtöki napon.