Szuperliga: hatalmas üdvözlőbónuszt kapnak a csatlakozó csapatok

Szabó Róbert
Szabó Róbert

A világ legnagyobb bankjának számító JPMorgan 200-300 millió eurós bónuszt ígért az újonnan induló Szuperligához csatlakozó csapatoknak.

Fotó: Guardian

Nagyon régen kavarta fel annyira bejelentés a futballvilágot, mint a 2021. 04. 19-én reggelre bejelentett Szuperliga. A világ leggazdagabb csapatai közé tartozó 12 együttes, az angol Liverpool, Arsenal, Manchester City, Manchester United, Chelsea és Tottenham Hotspur, az olasz AC Milan, Internazionale és Juventus, valamint a spanyol Real Madrid, Barcelona és Atlético Madrid egy szerződést írt alá, amellyel megalapították a Szuperligát. Ez az új sorozat egy zárt rendszer lesz, melynek a 12 alapítótagon kívül még további három állandó résztvevője lesz, míg a öt együttes selejtező útján kerülhetne be a sorozatba. Ez a "szakadárok" által létrehozott bajnokság aztán atombombaként robbant a futballvilágban, hiszen hamarosan a megszólalok javarésze nemtetszését fejezte ki. A labdarúgók, vezetőedzők, szakértők mellett a politikusok is felszólaltak a sorozat ellen, többek között Orbán Viktor, a brit miniszterelnök Boris Johnson, és a francia elnök Emmanuel Macron is a Szuperliga ellen szólalt fel.

Az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin úgy gondolja, hogy ez a sorozat csak az alapítók "kapzsiságát" fejezi ki.  A közvélemény szerint a Szuperliga teljesen tönkretenné a Bajnokok Ligáját, valamint felbolygatná az európai foci kialakítását is. Jelenleg az európai focinak a nemzeti bajnokságok az alapja, ahol a csapatok képesek feljutni és kiesni a pályán mutatott teljesítményük alapján. Az új versenysorozat ellen az Európai Labdarúgó-szövetség rögtön nagy lépésre szánta el magát, aminek következtében a hétfői tárgyalások során elfogadták a Bajnokok Ligája megújításáról szóló terveket.

A tervek szerint az új sorozat elindításához a JPMorgan Bank adja majd a pénzt, amely körülbelül 3,25 milliárd eurót jelent. Ezt az összeget a csatlakozó csapatok között fogják szétosztani úgynevezett "üdvözlő bónuszként". Az amerikai befektetési bank emellett garantál egy olyan kölcsönt is a csapatoknak, amellyel rendezni tudják a jelenlegi adósságaikat, valamint biztosítani tudják őket a közvetítési jogokkal kapcsolatban is. Az alapító tagok szóval egy állandó tagságot kapnak, ami azt jelenti, hogy nem kell évről-évre megküzdeniük a részvételért, akárcsak az amerikai major sportokban (NBA, NFL, NHL és az MLS is).

A jelenleg nyilvános adatok szerint a Szuperligában összesen 20 csapat fog majd szerepelni, ezek közül 15 lesz állandó tag és 5 olyan, amely évről-évre változni fog. A hírek alapján a Bayern München és a Borussia Dortmund, valamint a Paris Saint-Germain is ott lehet a sorozatban, viszont a nap folyamán mindegyik csapat határozottan elhatárolódott a sorozattól.

Egyes források szerint az "üdövzlő bónuszt" a csapatoknak vissza kell fizetniük abban az esetben, ha el szeretnék hagyni a sorozatot. Mivel sem az UEFA, sem a FIFA nem vette az égisze alá a sorozatot így egy teljesen új szervezetet alapítottak meg a csapatok az igazgatásra, amelynek elnöke a Real Madrid első embere, Florentoni Pérez lesz. 

Ami a közvetítési jogokat illeti: jelen állás szerint évente akár négymilliárd euró is lehet az ebből származó bevétele a Szuperligának, amely összeg a duplája lehetne a Bajnokok Ligája tv-közvetítésekből származó bevételének. A szervezők jelenleg még keresik a megfelelő ajánlatot, de tárgyalnak az Amazonnal, a Facebookkal, a Disneyvel és a Sky-al is. 

Fontos kiemelni, hogy a Szuperliga eredeti tervei szerint a klubok továbbra is folytatnák szereplésüket a hazai bajnokságokban is. Azért cserébe, hogy létrejöhessen ez a kezdeményezés a tervek szerint 400 millió eurót fizetnek a gárdák szolidaritásból a többi együttesnek amely a hazai pontvadászatokban játszanak. Ezzel nagy mértékben növelni tudnák az európai bajnokságok bevételét, valamint ezzel szerintük elkerülhetnék a támadásokat is.

A Premier League jelenlegi elnöke szerint a Szuperliga ötlete azoktól a csapatoktól származik, amelyek a világjárvány közepén a tarthatatlan üzleti modelljük miatt nem tudnak elég pénzt termelni, így új igazolásokat sem tudnak végrehajtani. Az időzítés is ezt mutatja, hiszen ezeknek a csapatoknak új bevételi forrásokat kell keresniük ahhoz, hogy tartani tudják a pénzügyeiket és ne kerüljenek csődbe. 

A Financial Times tudomása szerint a tárgyalások már november óta zajlanak az alapító klubok között a Szuperligáról.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58780/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Liverpool FC,Manchester United,Juventus,Barcelona,Chelsea,Arsenal,Real Madrid,Manchester City,Tottenham Hotspur,Atlético Madrid,AC Milan,Internazionale,FIFA,UEFA,Szuperliga

További cikkek

Magyar foci

Közvetítések: dupla rangadó az NB I-ben, folytatódik a kézilabda Európa-liga

2021.02.20. 07:30
A Ferencvárosi TC a Budapest Honvédot, míg a MOL Fehérvár a Diósgyőrt fogadja az NB I 22. fordulójának szombati játéknapján, de a női …

Csapatsportok

Közvetítések: bebiztosíthatja Európa-bajnoki részvételét a magyar kosárlabda-válogatott

2021.02.19. 07:30
Ami Szlovénia ellen nem, az most Ausztria ellen sikerülhet a magyar férfi kosárlabda-válogatottnak, de láthatunk, …

Külföldi foci

Közvetítések: folytatódik az Európa-liga, Eb-selejtezőt játszik a kosárlabda-válogatott

2021.02.18. 07:30
Visszatér az Európa-liga, már az egyenes kieséses szakasszal, de szurkolhatunk a Mol-Pick Szegednek és a Tatabányának a …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: lépéselőnyben a Porto és a Dortmund - videó

2021.02.17. 23:15
A portugálok meglepték a Juventust, a Borussia első félidei remek játékának köszönhetően nehéz helyzetbe hozta a Sevillát.

Csapatsportok

Közvetítések: folytatódnak a BL-nyolcaddöntők, képernyőn a Telekom Veszprém

2021.02.17. 07:30
A magyar bajnok a Motor Zaporizzsját fogadja a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, de az estét ismét a futball uralja.

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: Mbappé a Barcelonát, a Lipcse saját magát végezte ki - videó

2021.02.16. 22:55
A Paris Saint-Germain fél lábbal már a legjobb nyolc között érezheti magát, miután otthonában semmisítette meg a Barcelonát. Orbán …

Külföldi foci

Közvetítések: folytatódik a Bajnokok Ligája, de láthatunk jégkorongot és kézilabdát is

2021.02.16. 07:30
Igazi rangadó érkezik a Puskás Arénában, hiszen az RB Leipzig a magyar fővárosban fogadja a Liverpoolt, de láthatunk …

Magyar foci

Közvetítések: izgalmas sporteseményekben gazdagon zárul a hétvége

2021.02.14. 07:30
Lesz külföldi és magyar labdarúgás is, szurkolhatunk a magyar kézilabda csapatoknak a nemzetközi kupákban, de lesz kerékpár, téli sport és autósport is.

Magyar foci

Közvettések: pályán a kiesés elől menekülő Budafok, rangadó Olaszországban

2021.02.13. 07:30
Számos izgalmas labdarúgó-mérkőzés és egyéb sportesemény vár ránk a szombati napon, csak győzzünk választani.

Magyar foci

Közvetítések: kiesési rangadó az NB I-ben, pályán az RB Leipzig

2021.02.12. 07:30
A kiesés ellen küzdő Diósgyőri VTK az Újpest FC-hez látogat az NB I 21. fordulójában, míg az RB Leipzig az Augsburgot látja vendégül a Bundesliga 21. …