A futballbajnokság margójára - Kövessük a horvátokat és a cseheket!

sportfaktor.hu

A labdarúgó bajnokság véget ért, felejtsük el, élhetnénk az egykori filmcím parafrázisával. De ne tegyük! Néhány gondolat erejéig tekintsünk vissza a történtekre! Van mire.

Először is arra, hogy rendkívüli bajnokság volt, mivel a Covid 19-járvány a fordulók jelentős többségében kiürítette a lelátókat, így megalapozott tudásunk nem lehet a hazai futball közönségfogadtatásáról.

A Ferencváros és a válogatott nemzetközi tétmeccsei iránti óriási érdeklődés mindösszesen azt bizonyították, hogy a magyar szurkolót nem fenyegeti a kiveszés veszélye. A magyar szurkoló igen tekintélyes számban létezik, de tartózkodási helyéről leginkább olyan futballra mozdul ki, amely a Kárpát medencén kívül is értelmezhető.

Ezért aztán kulcsfontosságú lenne kupacsapatok nemzetközi helytállása, de az elmúlt idényben csak a Ferencváros szereplése érdemelte ki a bravúros jelzőt. A Fradi nálánál lényegesen jobban eleresztett – értsd, több pénzből gazdálkodó - klubokon jutott túl, és érkezett meg a Bajnokok Ligája csoportkörbe. Ami süvegelést érdemel. Miként az is, hogy közben a hazai kötelezettségeit is példásan teljesítette, és utcahosszal nyerte a bajnokságot. Ebben a sikersorozatban Szerhij Rebrov érdemei elévülhetetlenek.

Dicséretes még a közönségszórakoztató, gólratörő játékkal eredményes Paks teljesítménye, miután Bognár György átvette a csapat irányítását. A siker leginkább azért figyelemre méltó, mert a klub kizárólag magyar játékosokat foglalkoztat.

Ugyancsak pozitív tény, hogy az MTK jelentős mértékben épített saját utánpótlás bázisára. Sajnálatos ugyanakkor, hogy a közösből egyik legjobban kistafírozott Puskás Akadémia nem követte a kék-fehérek példáját, és a kapus Tóth, valamint a védő Spandler és Deutsch kivételével legfeljebb epizódszerepet kínált növendékeinek. Tény, hogy a két csapat között tizenhat pontnyi és öt helyezésnyi különbséget regisztrál a tabella, a felcsútiak javára. Csakhogy a szekérderéknyi külföldi szerződtetését kizárólag a sikeres nemzetközi kupaszereplés illetve a kiemelkedő nézőszám indokolhatná. És a Puskás – egyelőre – egyik területen sem jeleskedik. Talán majd az ősszel.

Ugyancsak van mit felróni a fehérváriaknak, akik bár – magyar viszonylatban – kiemelkedő anyagi helyzetben, jó játékoskerettel építkezhetnek, mégsem voltak képesek kihasználni a Ferencváros BL-leterheltségét, és megszorongatni a bajnoki címért folytatott versenyben, mi több, totálisan szétcsúsztak. Ami nem csak a bajnokság élvezeti értékét rontotta súlyosan, de – sajnos - megkérdőjelezte, hogy szabad-e itthon szocializálódott edzőre bízni nemzetközi helytállásra kalibrált csapatot.

Az NB I-től búcsúzó Budafok és Diósgyőr esete csak a kimenet szempontjából azonos. A fővárosiaktól eleve bravúr volt a feljutás, és javukra írandó, hogy leginkább tehetséges fiatalokkal álltak bele a bennmaradásért folytatott, eléggé kilátástalan küzdelembe. Mégis sokáig nyerésre álltak, míg végül kipukkadtak. Szemben a Diósgyőrrel, amely a stratégia nélküli taktikázás, vagy még inkább az esztelen kapkodás áldozata lett. Az egykor szebb napokat megélt klub idegenlégiós invázióval kívánt túlélni, de kiesett, és nagyon nagy kérdés, hogy kikre építi majd a jövőt, ha az összevásárolt külföldiek szépen hazatérnek.

Megemésztendő tény, hogy az Újpest olyan kezdőcsapattal nyerte meg a MAGYAR Kupát, amelybe egyetlen hazai játékos sem kapott helyet.

Összességében jó hír, hogy az első osztályú klubok egyike sem tántorog a lét-nem lét tornácán. Mint korábban ez általános volt. Ami nagyon fontos, amikor a fiatalok és szüleik sportágválasztására gondolunk. (Ahogy az is jó hír, hogy a labdarúgás infrastrukturális háttere immár az európai elit nívójával vetekszik.) De rossz hír, hogy ezt a helyzetet nem hétről hétre megvívott küzdelemmel harcolják ki maguknak, hanem készen kapják. Az NB I-et működtető pénzek döntő többsége központilag irányítottan érkezik az egyesületekhez, és alig függ a teljesítménytől. Ha egy politikai változás után elzárnák a csapot, gyors le/visszacsúszás lenne a következménye.

Rossz hír, hogy a lassan tizenöt éve létrehívott és tíz éve minden jóval ellátott akadémiai rendszer futószalagjáról alig jön le olyan játékos, akinek a szolgálataira akárcsak egy külföldi középcsapat is számítana. (És ne tévedjünk, Szoboszlai Dominik nem az akadémiai rendszer gyümölcse!) Pedig ez nem képtelen elvárás. Közép-Kelet Európából nem csak a nagy Ukrajna és Lengyelország termel a nyugati piacra, de a kicsi Horvátország és magyar méretű Csehország is, miközben a Dinamo Zagreb vagy a Slavia Praha jobbára horvát és cseh futballistákkal vitézkedik az európai kupaporondon.

Talán meg kellene vizsgálni, hogyan is csinálják!

Van tehát mit megfontolni, és van min változtatni. Hogy pénz nélkül nem lehet labdába rúgni a nemzetközi térben, nem kérdés. Miként az sem, hogy a szakmai megalapozottságot nélkülöző, irracionálisan elköltött anyagi források legfeljebb a pillanatot édesítik meg, a magyar bajnokságot nem mozdítják ki évtizedek súlyos mulasztásai miatt leértékelt helyzetéből.

Fotók: MTI

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58805/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Ferencváros

További cikkek

Magyar foci

EURO 2020: megható posztban vallott érzéseiről Szalai Ádám

2021.06.24. 10:40
A magyar válogatott támadója – akit rengeteg kritika ér a nemzeti csapatban való szereplése miatt – közösségi oldalán számolt be arról, hogy két szó enyhíti a …

Külföldi foci

EURO 2020: közel voltunk a csodához, de a németek jutottak tovább

2021.06.23. 22:55
A magyar válogatott kétszer is vezetett Münchenben, de végül 2-2-re végzett Németországgal és így a csoportkörben fejezte be Európa-bajnoki szereplését.

Magyar foci

EURO 2020: a 84. percig bírta a magyar védelem, győzelemmel kezdett Portugália

2021.06.15. 19:55
Sokáig úgy tűnt, hogy sikerülhet pontot szerezni a portugálok ellen, azonban a 84. percben megtörte a magyar védelmet Portugália és 3–0-ra …

Magyar foci

Bye-bye, Szerhij!

2021.06.04. 16:15
Végre tiszta víz a pohárban! Immár hivatalos, Szerhij Sztanyiszlavovics Rebrov elhagyja a Ferencvárost.

Magyar foci

Eb 2020: Szoboszlai Dominik, egy kapus és két védő is kiesett a keretből

2021.06.02. 08:00
Kedd délután hivatalos sajtótájékoztató keretein belül kihirdette a magyar válogatott 26 fős végleges keretét az Európa-bajnokságra Marco Rossi.

Magyar foci

Labdarúgó NB II: Kuttor Attila váltja Schindler Szabolcsot a Vasasnál

2021.06.01. 10:40
Hivatalos oldalán jelentette be a Vasas, hogy Kuttor Attila veszi át a gárda irányítását. A klubhonlap közlése szerint a felek egy plusz egy éves …

Magyar foci

Puhl Sándor - Emődről a vb-döntőig

2021.05.20. 17:00
Ma sajnos az égiek voltak azok, akik hármat fújtak a sípba, véget vetve Puhl Sándor "nagy meccsének".

Magyar foci

Meghalt Puhl Sándor, a világhírű magyar játékvezető

2021.05.20. 11:45
Halálhírét a Magyar Labdarúgó-szövetség közölte honlapján. 65 éves volt.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: három év után távozik a Ferencváros sikeredzője

2021.05.19. 19:40
Három év után távozik a Ferencvárostól Szergej Rebrov, a klub vezetőedzője, derült ki Kubatov Gábor Origónak adott interjújából. Az együttes tulajdonosa …

Magyar foci

Egykori római edző érkezik Rebrov helyére a Ferencvároshoz?

2021.05.10. 20:45
Hétfőn négy játékosról is kiderült, hogy jövőre nem az Üllői úton folytatja, és Szerhij Rebrov szerződése sincs aláírva.