La Liga: két Manchester City-játékossal erősített a Barcelona

sportfaktor.hu

Hivatalos oldalán jelentette be az FC Barcelona, hogy szerződtette Sergio Agüerót, valamint Eric Garcíát.

Fotó: Evenind Standard

Az elmúlt időszakban szinte minden sajtótermék tényként közölte, hogy az argentin támadó a Barcelonában folytatja, hiszen korábban bejelentette, hogy távozik a Manchester Citytől. A katalán együttes végül május 31-én bejelentette, hogy kétéves szerződést írt alá a futballisstával, akinek kivásárlási árát 100 millió euróban határozták meg. 

Sergio Agüero mellett a korábbi saját nevelésű középhátvéd, Eric García 2026-ig írt alá a Barcelonával, kivásrlási ára pedig 400 millió euró lesz. A 20 esztendős játékos még 2017-ben kertült a Manchester City akadémiájára, majd a 2021–2022-es idényben 12 tétmérkőzésen lépett pályára Pep Guardiola együttesében. 

A Barcelona egyik futballistáért sem fizetett átigazolási díjat, hiszen mindkét játékos szabadon igazolhatóként szerződött a katalán együtteshez. Mellettük a Liverpooltól távozó Georginio Wijnaldum, és a Lyont elhagyó Memphis Depay leigazolásához is közel áll a gránátvörös-kék csapat.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58820/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,La Liga,Barcelona,Manchester City

További cikkek

Csapatsportok

Közvetítések: pályán a női Euroligában a Sopron, folytatódik a labdarúgó BL

2021.03.17. 07:30
A soproniak a francia Lyon ellen lépnek pályára az Euroligában, míg a férfi labdarúgó BL-ben a Bayern München és a Chelsea is a …

Külföldi foci

Közvetítések: továbbjuthat a Real Madrid és a Manchester City is a Bajnokok Ligájában

2021.03.16. 07:30
A Real Madrid egy-, míg a Manchester City kétgólos előnyből várja a visszavágót a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, de …

Külföldi foci

Közvetítések: tenisz, kerékpár, lósport és egy kis foci a hétfői kínálatban

2021.03.15. 07:30
Nem ígér sokat a hétfői nap, de így is láthatunk pár sporteseményt a hét első napján.

Külföldi foci

Kikapott a Hertha, nyert a Real Madrid és a Manchester City - nemzetközi futballkörkép

2021.03.14. 09:30
Javarészt a papírformának megfelelően alakultak az eredmények a nemzetközi futballban a szombati játéknapon, viszont így is …

Magyar foci

Közvetítések: feljutási rangadó az NB II-ben, a dobogóért harcolnak az NB I-ben

2021.03.14. 07:30
Az idei szezon meglepetéscsapata, a PMFC a Debreceni VSC-t fogadja hazai pályán az NB II-ben, míg a második helyért még harcban álló …

Csapatsportok

Közvetítések: képernyőn a férfi kézisek meccse Szlovákia ellen

2021.03.12. 07:30
Magyar-szlovák férfi kézilabda-mérkőzés, és külföldi focibajnokságok meccsei adják a mai műsor sava-borsát.

Csapatsportok

Rossi keretet hirdet és Európa-liga meccsdömping vár ránk

2021.03.11. 07:30
Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdeti a magyar labdarúgó-válogatott keretét a közelgő vb-selejtezőkre, este pedig az Európa-liga uralja a képernyőt.

Magyar foci

Közvetítések: rangadó a Magyar Kupában és a Bajnokok Ligájában

2021.03.10. 07:30
A másodosztályban a feljutásért küzdő Debreceni VSC az MTK ellen játszik rangadót a Magyar Kupában, míg a Paris Saint-Germain a Barcelonát fogadja a Bajnokok …

Külföldi foci

Bajnokok Ligája: hiába nyert, kiesett a Juventus – videó

2021.03.10. 06:20
A torinói együttes igaz hátrányból fordítani tudott és hosszabbításra mentette az FC Porto elleni mérkőzését, de végül a portugálok idegenben lőtt góljaikkal …

Egyéni sportok

Közvetítések: tenisztorna Dubajból, Bajnokok Ligája-mérkőzések Európából

2021.03.09. 07:30
Dubajban női tenisztornát láthatunk, míg a labdarúgó BL-ben már az első visszavágók következnek az egyenes kieséses szakaszban.