Bye-bye, Szerhij!

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

Végre tiszta víz a pohárban! Immár hivatalos, Szerhij Sztanyiszlavovics Rebrov elhagyja a Ferencvárost.

Hosszú hetek ködösítése, mellébeszélések után pénteken kora délután kiderült, közel három év után távozik posztjáról a Ferencváros vezetőedzője. Szerhij Rebrov 2018 augusztusában érkezett, ma pedig a klub hivatalosan is bejelentette, itt a vége.

Szerhij Rebrov Thomas Doll megüresedett helyét vette át a Ferencvárosnál, s mindhárom idényében bajnoki címre vezette a csapatát. A Rebrov-korszak zsinórban elért három bajnoki elsőségének jelentőségét remekül szemlélteti, hogy a Ferencváros ezt megelőzően 93 évvel korábban, 1926 és 1928 között tudott egymást követő három évben is bajnokságot nyerni. Ezzel Rebrov visszavonhatatlanul beírta magát a klub történelemkönyvébe. Sőt, 2020-ban egészen a Bajnokok Ligája csoportköréig vitte a csapatot, 25 év után, míg egy évvel korábban az Európa-liga csoportkörében szerepelt a zöld-fehérekkel.

Az FTC elnöke, Kubatov Gábor két hete arról beszélt, hogy Rebrov már február elején felmondott a klubnál, miközben Rebrov a héten a Zbrinának úgy nyilatkozott, szó sem volt a távozásáról. De közben volt itt szó ukrán válogatottról, sértődésről, túl magas fizetési igényről, maradásről és így tovább. 

A klub közleménye megszólaltatja a távozó szakembert, aki köszönetét fejezte ki a klubnak és szurkolóknak a támogatásért, ám arról nem szól a fáma, hogy Rebrov helyét ki veheti át.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58823/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Ferencváros

További cikkek

Magyar foci

Koronavírus hat, Újpest nulla, avagy mennyire sportszerű az MTK és a DVTK győzelme

2020.11.07. 09:00
A koronavírus-járvány miatt került két esetben is nehéz helyzetbe az újpesti csapat.

Külföldi foci

Közvetítések: Dortmund-Bayern München a slágermérkőzés, pályán a kézilabda-válogatott

2020.11.07. 07:30
A szombati napon rendezik meg a német szuper rangadót.

Magyar foci

Bajnokok Ligája: a végén jött a magyar gól, simán győzött a Juventus (videó)

2020.11.04. 22:55
Nagyon sima, 4-1-es győzelmet aratott a magyar fővárosban a torinói együttes a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.

Magyar foci

Bajnokok Ligája: a szerdai mérkőzések góljai – élő eredménykövetés

2020.11.04. 20:55
Ismét pályán a Ferencváros, ezúttal a Juventus ellen, míg az RB Leipzig a PSG-vel játszik rangadót a Bajnokok Ligája szerdai játéknapján.

Magyar foci

Közvetítések: pályán a Ferencváros a Juventus ellen a Bajnokok Ligájában

2020.11.04. 07:30
A fővárosi zöld-fehérek mellett a magyar férfi kézilabda-válogatott is pályára lép a szerdai napon, valamint a tavalyi RB Leipzig-Paris …

Külföldi foci

Közvetítések: pályán Szoboszlai Dominik és a Ferencváros női labdarúgó csapata

2020.11.03. 07:30
A Bajnokok Ligája-címvédőjét, a Bayern Münchent fogadja a Red Bull Salzburg, míg a Ferencváros a luxemburgi Racing FC Union ellen …

Magyar foci

Válogatott: ezzel a kerettel megyünk neki Izlandnak

2020.11.02. 15:25
Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette az Izland elleni Európa-bajnoki pótselejtezőre, valamint a szerbek és a törökök elleni hazai Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő keretét.

Magyar foci

Közvetítések: keretet hirdet Marco Rossi

2020.11.02. 07:30
Topligákat is láthatunk, de főszerepben Marco Rossi kerethirdetése a hét első napján.

Autó-motor

Közvetítések: tovább növelheti futamgyőzelmei számát Lewis Hamilton

2020.11.01. 07:30
A hét zárásaként többek között megtekinthetjük a Forma-1-es Emilia-Romagna-i Nagydíjat, de láthatunk az öt topligából, valamint az NB I-ből is …

Magyar foci

Közvetítések: MOL Fehérvár-Ferencváros rangadó a hétvége első napján

2020.10.31. 07:30
A Dinamo Kijev elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés után ismét fontos mérkőzés elé néz a Ferencváros, hiszen a bajnoki címre hajtó MOL …