EURO 2020: rekorddöntő olaszok, boldog walesiek, bizakodó svájciak

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

A törökök pedig lógó orral, három vereséggel utazhatnak haza. Ez nem az ő nyaruk volt.

Bezzeg az olaszok! Az Európa-bajnokság történetében eddig még soha nem fordult elő olyan, hogy bármely együttes három győzelemmel, kapott gól nélkül jusson tovább. Mostanáig. Roberto Mancini csapata ezt is megcsinálta. 

Annak ellenére is az olaszok kezdték jobban a találkozót, hogy Mancini nyolc új embert is bevetett a kezdőben, ráadásul már biztos továbbjutóként léptek pályára. Ennek ellenére az első tíz percben 75 százalékban birtokolták a labdát, a walesi kapuban Ward nem is unatkozott. A 35. percben komoly mérföldkőhőz érkeztek az olaszok, 1000 perce nem találtak be ellenük. Az első félidő hajrájában aztán jött a gól is, Marco Verratti szabadrúgásból ívelt a tizenhatoson belülre, Pessina érkezett, s pazar mozdulattal a hosszú alsó sarokba pörgetett. 

A második félidőben sem változott semmi, csak a walesiak létszáma, ugyanis az 56. percben Ethan Ampadu csúnyán rálépett Bernadeschi lábára, Hategan játékvezető piros lappal értékelte a megmozdulást.

A folytatásban pláne az olaszok voltak fölényben, de 1-0 lett a vége, tehát három győzelemmel, csoportelsőként jutottak tovább a 16 közé, ahol a C-csoport második helyezettjével találkoznak június 26-án, szombaton Londonban.

Wales egy-egy győzelemmel, döntetlennel és vereséggel másodikként harcolta ki a nyolcaddöntőt, és a B jelű négyes második helyezettje ellen folytathatják szintén június 26-án, Amszterdamban.


A csoport másik meccsén a svájci és a török csapatnak is csak akkor volt esélye a továbbjutásra, ha megnyeri a mérkőzését. Ráadásul egynél több góllal.  Ennek megfelelően álltak neki az együttesek, a nulla pontos törökök nagy lendülettel vágtak neki, de a svájciak szereztek gólt. Kettőt is. A hatodik percben Haris Seferovic lőtt 16-ról a bal alsóba, majd Xherdan Shaqiri húsz perccel később csodaszép gólt varázsolt a bal felsőbe. 

A fordulás után a semmiből Törökország megszerezte az első gólját a tornán. Irfan Kahveci a tizenhatos előteréből óriási gólt vágott, de egy csodaszép ellentámadás végén Shaqiri ismét betalált, így végül Svájc 3-1-re nyert. A svájci válogatott korábban még sohasem szerzett háromnál több gólt egy Európa-bajnokságon, de már ez sem igaz, hiszen Shaqiri második góljával már négynél járnak a tornán.

A folytatás azonban még nem biztos, négy ponttal, mínusz egyes gólkülönbséggel csoportharmadikként továbbjuthatnak a legjobb tizenhat közé, de még öt csoportban nem simerjük a végeredményt. Törökország Viszont pont nélkül, egy szerzett és nyolc kapott góllal búcsúzott az Eb-től.

EURO 2020
3. forduló, A-csoport

Olaszország–Wales 1–0 (1–0)
Róma, Stadio Olimpico. Vezette: Hategan (román)
Olaszország: Donnarumma (Sirigu 89.) – Tolói, Bonucci (Acerbi 45.), Bastoni, Emerson Palmieri – Pessina (Castrovilli 87.), Jorginho (Cristante 75.), Verratti – Chiesa, Belotti, Bernardeschi (Raspadori 75.). 
Wales: Ward – Gunter, Rodon, Ampadu – C. Roberts, Allen (Levitt 87.), Morrell (Moore 60.), N. Williams (B. Davies 86.) – Bale (Brooks 86.), Ramsey, D. James. (H. Wilson 74.).
Gólszerző: Pessina (39.)
Kiállítva: Ampadu (Wales – 55.)

Svájc–Törökország 3–1 (2–0)
Baki, Olimpiai Stadion, 17 138 néző. Vezette: Vincic (szlovén)
Svájc: Sommer – Elvedi, Akanji, R. Rodríguez – Widmer (Mbapu 90+2.), Xhaka, Freuler, Zuber (Benito 85.) – Shaqiri (R. Vargas, 75.) – Embolo (Mehmedi, 85.), Seferovic (Gavranovic 75.). 
Törökország: Cakir – Celik, Demiral, Söyüncü, Müldür – Ayhan (Yokuslu, 64.), Tufan (Yazici, 64.) – Ünder (Karaman 80.), Kahveci (Kökcü 80.), Calhanoglu (Toköz, 85.) – Yilmaz. 
Gólszerző: Seferovic (6.), Shaqiri (26., 68.), ill. Kahveci (62.)

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
  1. Olaszország 3 3 7–0 +7  9
  2. Wales 3 1 1 1 3–2 +1  4
  3. Svájc 3 1 1 1 4–5 –1  4
  4. Törökország 3 3 1–8 –7  0
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58850/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,EURO 2020

További cikkek

Külföldi foci

Arany-kupa: otthon tartották a trófeát az amerikaiak (videó)

2021.08.02. 10:00
A házigazda Egyesült Államok nyerte az Arany-kupát, miután 1-0-ra legyőzte a címvédő Mexikót a döntőben.

Külföldi foci

Labdarúgás: a Lille nyerte a Francia Szuperkupát (videó)

2021.08.01. 22:50
A bajnok Lille 1-0-ra legyőzte a PSG-t a döntőben és így elhódította a Francia Szuperkupát.

Külföldi foci

Olimpiai Híradó: brazil és mexikói győzelem a futballrangadókon - július 22.

2021.07.22. 18:05
Brazília Németországot, míg Mexikó Franciaországot verte könnyedén az olimpiai férfi futballtorna első fordulójában.

Külföldi foci

Tokió 2020: Brazília legyőzte Németországot a játéknap rangadóján (videó)

2021.07.22. 15:40
A címvédő Brazília a triplázó Richarlison vezérletével 4-2-re legyőzte Németországot az olimpiai futballtorna első körének legnagyobb …

Külföldi foci

Tokió 2020: súlyos francia vereséggel indult a férfi futballtorna (videó)

2021.07.22. 12:05
Mexikó 4-1-re legyőzte Franciaországot, Spanyolország viszont nem bírt Egyiptommal a tokiói olimpia férfi futballtornájának első fordulójában.

Külföldi foci

Olimpiai Híradó: holland, svéd és brazil gála a női futballtornán - július 21.

2021.07.21. 21:20
Két sportágban is megkezdődtek a tokiói olimpia küzdelmei. Softballban győztek az éremesélyes japánok és amerikaiak, míg a női …

Külföldi foci

Labdarúgás: Arjen Robben végleg visszavonult

2021.07.15. 13:55
Másodszor és immáron véglegesen visszavonul a labdarúgástól Arjen Robben a PSV, a Bayern München és a holland válogatott egykori labdarúgója.

Külföldi foci

Ligue 1: a PSG-hez igazolt a friss Eb-győztes olasz kapus

2021.07.14. 20:45
Hivatalos oldalán jelentette be a Paris Saint-Germain, hogy szerződtette az olasz válogatott Európa-bajnok kapusát, Gianluigi Donnarummát.

Külföldi foci

EURO 2020: drámai döntő után Olaszország az Európa-bajnok (videó)

2021.07.11. 23:55
Hihetetlen izgalmakat követően Olaszország nyerte az Európa-bajnokság döntőjét miután 1-1-es döntetlent követően legyőzte Angliát.

Külföldi foci

Copa America: Argentína 1993 után ismét Dél-Amerika legjobbja!

2021.07.11. 05:15
Argentína 1-0-ra legyőzte házigazda és címvédő Brazíliát a Copa America döntőjében és így csaknem három évtized után ismét megnyerte a dél-amerikai …