EURO 2020: közel voltunk a csodához, de a németek jutottak tovább

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A magyar válogatott kétszer is vezetett Münchenben, de végül 2-2-re végzett Németországgal és így a csoportkörben fejezte be Európa-bajnoki szereplését. 

Fotó: Szabó Miklós

Sorsdöntő mérkőzés várt a magyar labdarúgó-válogatottra Münchenben. Csapatunk szempontjából egyértelmű volt a helyzet a Németország elleni 90 percet megelőzően: győzelem esetén a mieink továbbjutnak a legjobb 16 közé, minden más esetben a német csapat kerül a nyolcaddöntőbe. Marco Rossi szövetségi kapitány kezdőként vetette be a franciák ellen megsérülő Szalai Ádámot, a németeknél viszont Thomas Müller csak a kispadon kapott helyet. 

Nem lehet mondani, hogy a csapatok gyenge iramban kezdték a futballtörténelem huszonnegyedik német-magyar mérkőzését, hiszen Gulácsi Péternek már a negyedik percben be kellett mutatnia egy kisebb védést, de a magyar csapat sem rettent meg ellenfelétől, Szalai rögtön a német lehetőséget követően szögletet tudott kiharcolni. 

Tizenegy perc telt a találkozóból, amikor egész Magyarország talpra ugorhatott: Sallai Roland mintaszerű beadását Matthias Ginter és Mats Hummels között Szalai Ádám fejelte kapura és bár Manuel Neuer beleért a labdába, a játékszer a hálóban kötött ki. A magyar válogatott csapatkapitánya ezzel  első olyan honfitársunk lett, aki két Európa-bajnokságon is gólt szerzett. 

A németeket nem fogta meg a bekapott találat, de csak tíz perccel később veszélyeztettek, igaz ekkor Hummels a kapufát találta el majd nem sokkal később Gulácsi hárította Ginter próbálkozását. A 28. percben Botka Endre sárga lapot kapott, és ez azt jelenti, hogy magyar továbbjutás esetén a ferencvárosi hátvéd eltiltás miatt kihagyja a nyolcaddöntőt. 

Az eső egyre inkább elkezdett szakadni Münchenben, ezzel egyenes arányban a lehetőségek is elkezdtek ritkulni az Allianz Arénában. A félidő hajrájában előbb Kleinheisler László remek passza után Schäfer András lőtt fölé, majd Sallai Roland próbálkozását hárította gond nélkül Manuel Neuer. Az első félidő utolsó percében Kai Havertz kevergetett a magyar tizenhatosnál, de a BL-győztes támadó első próbálkozását Willi Orbán blokkolta majd a Chelsea játékosa mellé lőtt. 

Az első félidő 1-0-s magyar vezetéssel zárult, vagyis csapatunk 45 percre került a továbbjutástól. 
Sem Joachim Löw, sem Marco Rossi nem cserélt a szünetben, igaz mi magyarok aggódhattunk ugyanis Botka Endre az első félidő végén fájlalta a bokáját. 

A második játékrész első perceiben a védők, védekező középpályások játszották a főszerepet: német részről Robin Gosens a magyaroktól pedig Nagy Ádám bizonyult átjátszhatatlannak. A 62. percben szabadrúgáshoz jutott a magyar csapat, Sallai Roland lövése csípte is a kapufát, de nem jutott Manuel Neuer kapujába. 

A 66. percben váratlanul egyenlítettek a németek: Gulácsi Péter alászaladt Joshua Kimmich szabadrúgásának, Mats Hummels fejjel beleért a próbálkozásba, amelyet Kai Havertz továbbított a kapuba. 

Aki azonban azt hitte, hogy a potyaól megtöri a magyarokat nem is tévedhetett volna nagyobbat: Szalai a középkezdést követően remek ütemben indította Schäfer Andrást aki a rosszul kimozduló Manuel Neuer mellett a hálóba fejelte a labdát. 

A következő percek nem hoztak nagyobb rohamokat, mindkét kapitány többször változtatott (Joachim Löw értelemszerűen támadókat hozott be). A 81. percben Toni Kroos egyenlíthetett volna, de mellé lőtt. Ami nem sikerült a Real Madrid sztárjának, az két perc múlva összejött Leon Goretzkának, aki egy kapu előtti kavarodást követően kiegyenlített. A németeknek tökéletes volt ez az eredmény a továbbjutáshoz és így a a találkozó 2-2-es döntetlennel zárult. 

A magyar csapat óriási küzdelmet követően, két ponttal kiesett a csoportkörben. Nemzeti csapatunk ezen a tornán döntetlent játszott a legutóbbi két világbajnokság győztesével és helytállt az Európa-bajnokság címvédője ellen, ezzel bebizonyította, hogy bárkivel felveheti a versenyt és olyan teljesítményt nyújtott, amelyre egy egész nemzet lehet büszke. 

Németország-Magyarország 2-2 (0-1)

München, Allianz Aréna. Vezette: Karaszjov (orosz)
Németország: Neuer – Ginter (Volland, 82.), Hummels, Rüdiger – Kimmich, Gündogan (Goretzka, 58.), Kroos, Gosens (Musiala, 82.) – Havertz (Werner, 68.), Sané – Gnabry (Th. Müller, 68.).
Magyarország: Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Nego, Kleinheisler (Lovrencsics G., 88.), Nagy Á., Schäfer, Fiola (Nikolics, 88.) – Sallai (Schön, 75.), Szalai Á (Varga K., 82.). 

Sárga lap: Gündogan (29), Sané (61) illetve Botka (28.), Szalai (64.), Fiola (66.) 
Gólszerző: Havertz (66.), Goretzka (84.), illetve Szalai Á. (11.), Schäfer (68.)

Az F-csoport utolsó fordulójának másik mérkőzésén a legutóbbi Európa-bajnokság két döntőse, a címvédő Portugália és a világbajnok Franciaország feszült egymásnak. Az első két kör eredményei miatt egyik sztárcsapat sem várhatta hátradőlve a budapesti találkozót. 

A rangadó első percei eseménytelenül teltek, az első félidőben Kylian Mbappé szerezhetett volna gólt, de nem járt túl Rui Patrico eszén. A 31. percben Portugália tizenegyeshez jutott miután Hugo Lloris eltalálta Danilót, a büntetőt Cristiano Ronaldo értékesítette. Úgy tűnt, a portugálok vezetni fognak az első félidő végén, ám ekkor Karim Benzema tizenegyesből kiegyenlített (a büntető előtt Nelson Semedo lökte el Mbappét). A Real Madrid sztárja első gólját szerezte nemzeti színekben azok után, hogy csaknem hat év után visszahívták a válogatottba. 

Alig kezdődött el a második félidő, amikor már a gallok vezettek: Paul Pogba tálalt a leshatárról induló Benzema elé, aki nem hibázott. Ekkor a magyar válogatott vezetett, vagyis Portugália kiesésre állt. 

Egyórányi játék után Jules Koundé kezezése miatt a spanyol játékvezető, Antonio Miguel Mateu Lahoz harmadszor is tizenegyest ítélt, amit Cristiano Ronaldo belőtt. A portugál legendának ez volt a 21. találata nagy tornán és így megelőzte Miroslav Klosét az ide vonatkozó ranglistán, ráadásul 109. találatát könyvelhette el nemzeti színekben ezzel pedig beállította Ali Daei világrekordját. 

A portugál egyenlítést követően mindkét csapatnak megvoltak a lehetőségei, de az eredmény már nem változott, így mindkét gárda továbbjutott. 

Portugália-Franciaország 2-2 (1-1)

Budapest, Puskás Aréna, 60 000 néző. V: Mateu Lahoz (spanyol)
Portugália: Rui Patrício – Nélson Semedo (Dalot, 79.), Rúben Dias, Pepe, R. Guerreiro – Joao Moutinho (Rúben Neves, 72.), Danilo Pereira (Joao Palhinha, a szünetben), Renato Sanches (Sérgio Oliveira, 87.) – Bernardo Silva (Bruno Fernandes, 72.), Cristiano Ronaldo, Diogo Jota. 
Franciaország:
 Lloris – Koundé, Varane, Kimpembe, L. Hernandez (Digne, a szünetben, Rabiot, 52.) – Kanté, P. Pogba – Tolisso (Coman, 66.) Griezmann (Moussa Sissoko, 88.), Mbappé – Benzema.

Gólszerző: C. Ronaldo (31., 60. – mindkettőt 11-esből), ill. Benzema (45+2. – 11-esből, 47.)

A csoport végeredménye:

1. Franciaország 5 pont (4-3)
2. Németország 4 (6-5)
3. Portugália 4 (7-6)
4. Magyarország 2 (3-6)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58856/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,EURO 2020,válogatott,német labdarúgó-válogatott

További cikkek

Külföldi foci

Közvetítések: rangadón javíthat a Barcelona, Debrecenbe utazik a Fehérvár

2021.10.02. 08:00
Rangadókban bővelkedő szombatnak nézünk elébe: az FC Barcelona az Atlético Madrid ellen javíthat eddigi rossz formáján, míg a Mol Fehérvár a …

Magyar foci

NB I: az utolsó pillanatban kapott ki a Kisvárda

2021.10.01. 22:30
A Budapest Honvéd egy 94. percben esett szabadrúgásgóllal győzött a listavezető Kisvárda ellen a magyar élvonal nyolcadik fordulójának nyitómérkőzésén.

Magyar foci

Európa-liga: nagyot küzdött, de kikapott a Betistől a Ferencváros

2021.09.30. 22:50
A magyar bajnok Ferencváros sokáig döntetlenre állt hazai pályán a Real Betis ellen ám végül 3-1-re kikapott spanyol ellenfelétől az Európa-liga mai …

Magyar foci

Labdarúgás: győzelemmel kezdett a magyar futball új generációja

2021.09.28. 19:25
Az U16-os magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra legyőzte Szlovéniát Nagykanizsán.

Magyar foci

Labdarúgás: Vécsei és Nego is a válogatott keretében

2021.09.27. 12:50
Marco Rossi a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét az Albánia illetve Anglia elleni októberi világbajnoki selejtezőkre.

Magyar foci

NB I: megint ferencvárosi győzelmet hozott a derbi

2021.09.26. 19:10
A Ferencváros 3-1-re győzött az Újpest elleni derbin a magyar élvonal hetedik fordulójában.

Magyar foci

NB I: négy gólt lőtt és győzött a Budapest Honvéd

2021.09.25. 21:50
A Budapest Honvéd gólokban gazdag mérkőzésen 4-2-re győzött a Gyirmót otthonában a magyar élvonal hetedik fordulójában. A nap másik két mérkőzése összesen egy gólt hozott.

Magyar foci

NB I: Németh Krisztián Debrecenbe igazolt

2021.09.23. 16:20
Kilenc hónapot követően ismét van klubja Németh Krisztiánnak, a válogatottban 37 alkalommal szereplő támadó a DVSC-be igazolt.

Magyar foci

NB I: rangadót nyert és elvette a Fehérvár veretlenségét a Ferencváros

2021.09.22. 22:15
A Ferencváros 1-0-ra győzött a MOL Fehérvár FC otthonában a magyar élvonal második fordulójából elhalasztott mérkőzésén.

Magyar foci

A FIFA két zárt kapus meccsre büntette a válogatottat, az MLSZ fellebbezett

2021.09.21. 20:15
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség két zárt kapus mérkőzésre büntette a magyar labdarúgó-válogatottat, az MLSZ fellebbezett a döntés ellen.