EURO 2020: Spanyolország kiütéses győzelemmel jutott a legjobb 16 közé

Szabó Róbert
Szabó Róbert

A spanyol válogatott az eddigi rossz teljesítményével szemben nagyon simán, 5–0-ra legyőzte a szlovákokat ezzel az E-csoport második helyén továbbjutottak a nyolcaddöntőbe.

Fotó: AFP

Spanyolország ott folytatta, ahol az elmúlt mérkőzést abbahagyta, hiszen a 12. percben Álvaro Morata kihagyott egy tizenegyest, azonban a 30. percben egy szinte hihetetlen öngóllal megszerezték a vezetést. Martin Dúbravka szinte röplabdás mozdulattal ütötte saját kapujába a labdát. A félidő vége előtt aztán még Aymeric Laporte is betalált, ezzel megszerezte első gólját a spanyol válogatottban. A fordulás után aztán Pablo Sarabia, majd Ferran Torres is betalált, ráadásul Juraj Kucka is bevette saját kapuját, így 5–0-ra diadalmaskodott Spanyolország, amivel feljött a csoportja második helyére, míg Szlovákia kiesett a tornáról, miután nem került be a négy legjobb harmadik közé.

A lengyeleknek egy esélye volt a továbbjutásra, legyőzni Svédországot. Ennek ellenére a svédek már a második percben előnybe kerültek Emil Forsberg góljával, aki aztán az 59. percben is betalált. A másik oldalról viszont szintén egy duplázó tudott válaszolni, azaz Robert Lewandowski. Végül a mindent eldöntő gól is megszületett a 94. percben Viktor Claesson révén, így 3–2-re Svédország nyert, Lengyelország pedig az utolsó helyen búcsúzott az Európa-bajnokságtól.

EURO 2020
E-csoprot, 3. forduló

Szlovákia–Spanyolország 0–5 (0–2)
Sevilla, La Cartuja Stadion, 11 204 néző, v.: Björn Kuipers (holland)

Spanyolország: Unai Simón - Azpilicueta (Oyarzabal, 77.), Garcia (Pau Torres, 71.), Laporte, Jordi Alba - Koke, Busquets (Thiago Alcántara, 71.), Pedri - Sarabia, Morata (F. Torres, 66.), Gerard Moreno (Traoré, 77.)
Szlovákia: Dubravka - Pekarik, Satka, Skriniar, Hubocan - Haraslin (Suslov, 69.), Kucka, Hromada (Lobotka, a szünetben), Mak (Weiss, 69.) - Hamsik (Bénes, 90.), Duda (Duris, a szünetben)

gólszerzők: Dubravka (30. - öngól), Laporte (45+3.), Sarabia (56.), F. Torres (67.), Kucka (71. - öngól)
sárga lap: Busquets (39.), Jordi Alba (60.), illetve Duda (12.), Skriniar (94.)

Svédország–Lengyelország 3–2 (1–0)
Szentpétervár, Kresztovszkij Stadion, 14 700 néző, v.: Michael Oliver (angol)

Svédország: Olsen - Lustig (Krafth, 68.), Lindelöf, Danielson, Augustinsson - S. Larsson, Ekdal, Olsson, Forsberg (Claesson, 77.) - Isak (Ber, 68.), Quaison (Kulusevski, 55.)
Lengyelország: Szczesny - Bereszynski, Bednarek, Glik - Jozwiak (Swierczok, 61.), Klich (Kozlowski, 73.), Krychowiak (Placheta, 78.), Zielinski, Puchacz (Frankowski, a szünetben) - Lewandowski, Swiderski

gólszerző: Forsberg (2., 59.), Claesson (94.), illetve Lewandowski (61., 84.)
sárga lap: Danielson (10.), illetve Krychowiak (74.), Glik (83.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/58855/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,EURO 2020,Spanyolország,Szlovákia

További cikkek

Külföldi foci

Vb-selejtező: egy korai góllal nyertek az argentinok Uruguayban (videó)

2021.11.13. 08:10
Argentína 1-0-ra győzött Uruguay ellen a dél-amerikai selejtezősorozat legutóbbi játéknapjának rangadóján.

Külföldi foci

Vb-selejtezők: továbbra is nyitott az olaszok és a svájciak párviadala (videó)

2021.11.12. 23:05
Jorginho a 90. percben tizenegyest rontott, így Olaszország csak jobb gólkülönbségével előzi meg Svájcot a világbajnoki selejtezők …

Külföldi foci

La Liga: Dani Alves visszatér Barcelonába!

2021.11.12. 21:55
Az FC Barcelona hivatalos közleményben jelentette be, hogy visszatér a csapathoz a szerzett címeket tekintve minden idők legsikeresebb labdarúgójának számító Dani Alves.

Külföldi foci

Labragúgás: elhunyt a világbajnok Ron Flowers

2021.11.12. 15:00
87 éves korában meghalt Ron Flowers az 1966-ban világbajnoki címet nyerő angol válogatott és a Wolverhampton Wanderers középpályása.

Külföldi foci

Vb-selejtezők: győztek és kijutottak a brazilok Katarba (videó)

2021.11.12. 10:10
Brazília 1-0-ra legyőzte Kolumbiát a dél-amerikai selejtezősorozat legutóbbi játéknapján és így elsőként a kontinensről kijutott a 2022-es katari világbajnokságra.

Külföldi foci

Vb-selejtezők: lépéselőnyben a spanyolok, a portugálok és az oroszok (videó)

2021.11.11. 23:05
Spanyolország győzött Athénban, így a sorsdöntő Svédország elleni mérkőzés előtt átvette a vezetést a világbajnoki …

Külföldi foci

Premier League: Steven Gerrard az Aston Villla új menedzsere

2021.11.11. 11:40
Az Aston Villa bejelentette, hogy a jövőben a Rangerstől távozó Steven Gerrard lesz a kiesés elől menekülő Premier League-klub menedzsere.

Külföldi foci

Topligák: döntetlen a milánói derbin, a West Ham legyőzte a Liverpoolt (videó)

2021.11.07. 23:00
Az európai topbajnokságok mai mérkőzései közül a Liverpool veresége, az Atlético Madrid drámai hajrában elért döntetlenje illetve a …

Külföldi foci

Topligák: nyert a Juventus, Novothny gólt lőtt Bochumban (videó)

2021.11.06. 23:00
Az RB Leipzig 2-1-re legyőzte a Dortmundot a Bundesliga rangadóján, a Juventus két vesztes mérkőzés után egy utolsóperces góllal nyert a Fiorentina ellen, míg a …

Külföldi foci

Premier League: a City nyerte a városi rangadót, tovább inog a kispad Solskjaer alatt

2021.11.06. 15:35
A Manchester City 2-0-ra győzött az Old Traffordon a Premier League 12. fordulójának városi rangadóján.